Tegnap este az Apple elérhetővé tette az iOS 6.1-et. Amit kaptunk:
A legfontosabb, hogy az LTE sok új országban és hálózaton elérhetővé lett, így Magyarország is felkerült az LTE-listára a T-Mobile-lal. Erre már sokan vártak, hurrá.
Kicsit megváltozott a Lock Screen is. Ekkor ugye dupla Home gomb lenyomással előugrik a zenelejátszó vezérlője. Az Apple szerint ez csúnya volt, kicserélték:
Az iTunes Match használók már egyesével is tölthetnek le dalokat az iCloudból.
Az Advertising identifier újragenerálható. Ez az az azonosító, amivel a hirdetésekkel foglalkozó cégek használtak, hogy beazonosíthassák a készülékünket, ezzel pedig a szokásainkat. Ez a kapcsoló sokaknak csak egy nagy pszichológiai könnyítés, nem érzik úgy, hogy akaratukon kívül figyeli őket valami odafentről. Vagyis igen, de elbújhatnak. Beállítások - Általános - Info - Hirdetés.
Biztonsági problémákat is orvosoltak, javításra került például az a hiba, aminek a segítségével egy Smart App Bannert tartalmazó oldalra lépve az egyébként kikapcsolt JavaScript bekapcsolásra került. Számos WebKit bugot is javítottak. Remélhetőleg ezekből, meg a iCloud-FaceTime-Messages háttérfolyamatok javításából jött össze annyi, hogy major frissítésre hivatkozzanak, mert egyébként nem feltétlenül mondanám, hogy a fenti ficsörök indokolnák a 6.1 elnevezést.
Ha még érdekel valakit, az Apple Mapsnál megnövelték a Hibajelentés gomb méretét, eddig picit szégyenkezve bújt meg. Nem mintha a hiba jelentését bármilyen javítás követné, legalábbis amiket az iOS 6 kiadása után néhány nappal jeleztem, azóta sem került módosításra.
A frissítés elérhető az Apple weboldalán, vagy a Beállítások, Szoftverfrissítés menüpont alól.
Magyarósi Csaba
2012.12.20. 08:30
Címkék: apple ios
Pont erről beszéltem: december 12-én megjelent a Google Maps az iPhone-ra, és az iOS 6 piaci részesedése robbanásszerű növekedésnek indult. Alig néhány nap alatt 29 százalékkal nőtt a MoPub adatai szerint.
A cég a 12 ezer alkalmazásban naponta megjelenő egymilliárd hirdetés segítségével tudja, hogy milyen az iOS-verziószámok megoszlása a meglehetősen nagy mintán belül, az adataik tehát jó közelítéssel a valós helyzetet mutatják.
Ezek alapján egyértelműnek látszik, hogy az iOS 6 legnagyobb dobása, a saját térképszolgáltatás leginkább csak visszatartotta a felhasználókat a frissítéstől. Amint megjelent ugyanis a Google Maps, elindult az upgrade-hullám, függetlenül attól, hogy az új Mapset leszámítva forradalmi újítások nem is nagyon akadnak az iOS 6-ban: főleg nem a régebbi készülékek szempontjából.
Egyébként a MoPub megfigyelése és következtetése az én esetemben például korrekt, és a Maps miatt nem frissítettem eddig.
Úszom az árral, úszom az árral!
szucsadam
2012.12.19. 08:56
Címkék: frissítés update ios os X
Az Apple tegnap kiadta a iOS 6.0.2-es verzióját. A frissítés hibajavításokat tartalmaz, köztük egy sokakat kiakasztó wifis problémát orvosol. Az update csak iPhone 5-re és iPad minire jött ki, vagyis csak ezen készülékeknek hasznos dolgokat tartalmaz.
Egyből gondolhatnánk, hogy akkor az Apple ezennel update-eli az iPhone 5-öst, hogy a magyar LTE-hálózatban is működjön, de ez sajnos nem történt meg . Továbbra sem megy a magyar 4G-n a teló, reménykedjünk tovább Mattheisennel, hogy még idén megjön az update.
Eközben a cupertinóiak már a 6.1 negyedik bétáját küldözgetik a fejlesztőknek tesztelésre, meg az OS X 10.8.3 új buildjét. Ez utóbbival kapcsolatban semmilyen új ficsört nem említett meg az Apple, de arra kérte a tesztelőket, hogy fókuszáljanak az AirPlay, AirPort, Game Center, grafikus driverek és a Safari működésére.