Most már lassan a piac minden szegletében belefutunk a két vállalatba, kezdve az okostelefonokkal. Én általában azt láttam, hogy a Huawei, amit szokás a kínai vezetés előretolt tech-bástyájaként emlegetni, eleve jó áron ad egész jó kütyüket, amire a Xiaomi rátesz egy lapáttal, és még olcsóban kínál hasonlót vagy még többet.
Most egy olyan területen próbáltam ki őket, ami nagy homály volt nekem mindig: az okosmérlegek területén. Kiválasztottunk árban két közeli terméket: a Xiaomi és a Huawei mérlege is 10 ezer forint körüli, tehát viszonylag olcsón kínálják az okos funkciókat, egyik többet, másik kevesebbet.
Megmondom őszintén, hogy ha mérlegről van szó, sejtelmem sincs, mi számít jónak. Gondolom az, ami pontos. De hogy mennyire pontos egy mérleg, sokszor sosem jövünk rá. Sokan azt kedvelik, amelyik kevesebbet mutat, és felháborodnak, ha egy új jövevény többet mér. Az biztos, hogy nyugodtan kell állni a mérlegen, a súlyunkat egyenlően elosztva, mert akár okos egy mérleg, akár nem, a mocorgástól mindegyik hülyeségeket kezd mutatni. A két mérleg között mocorgásmentes állapotban 20-30 dekányi eltérés volt, nekem ez belefér.
Xiaomi Smart Scale
Kinézetre a két mérleg kábé egyforma: egy mutatós, 30-szor 30 centis fehér üveglap, amin kijelző nem látszik, de ha ráállunk, azért valamennyi információ felvillan. Legfontosabb: a súlyunk.
A többi már az appban dől el. A Xiaomi mérleghez a Mi Fit appot kell letölteni, ami a nevéből adódóan egyáltalán nem csak a mérleg adataival foglalkozik majd. Ez az app integrálja a cég összes fitneszkütyüjét, így ha mondjuk veszünk egy Mi Band 3 aktivitásmérőt, ami az árához képest igen sokmindent tud, akkor összesen a kettőért 20 ezerből már olyan tárházát kapjuk a karácsonyi zabálás okozta elhízás zsugorítófegyvereinek, amivel ha biztos győzelmet nem is aratunk, szépen nyomon tudjuk követni a fejlődésünket.
Az appban megadjuk a magasságunkat, nemünket, születési időnket, és felvihetünk több felhasználót is. A párosítás az appal nagyon egyszerű, elindítod a programot a telefonon, ráállsz a mérlegre, és már meg is van. Az előző két mondat mindkét mérlegre igaz egyébként.
A súlymérés után a Mi Fit rögtön kiírja, hogy a megadott paraméterekkel az emberek mely csoportjába tartozunk. Így írhat olyanokat, mint hogy könnyebb vagy, mint a hasonló felhasználók 90 százaléka, vagy épp 9 százaléka. Előbbinél sovány vagy, utóbbinál nem annyira.
A mérleg nemcsak súlyt mér, de kiírja a testzsírarányt is, valamint a kategóriát ehhez: elhízott, közepes, sovány és így tovább. Az appban pedig láthatjuk a fejlődésünket, bár a felhasználóváltás nem annyira egyértelmű, mint amennyire azt szeretnénk. Az appban manuálisan is hozzáadhatunk mért súlyt, illetve találunk egy csecsemő mérése opciót, aminél először a mérleg megmér minket baba nélkül, majd babát a kézben tartva. A két számot kivonja egymásból, a kivonás abszolútértékét pedig kiírja. Méréseket könnyedén lehet törölni egyébként, így véletlenül hozzánk beírt, vagy véletlenül ruhában mért tömegeket eltüntethetünk.
Összességében: A mérleg nem ígér túl sokat: súlyt mér. A cégnek van olyan mérlege, ami többre képes, de az a 15 ezres kategóriában mozog, így ennél maradtam. Az viszont nagyon szimpatikus, hogy a súlyt kontextusba helyezi, és egy integrált appban próbál rávenni arra, hogy törődj többet az egészségeddel.
A Xiaomi mérlege kapható itt 10.990 forintért, az eggyel okosabb mérlegük 14.990 forint.
Huawei AH100
Típikus almát a körtével összehasonlítás lesz, de a Huawei-től az AH100 modell nemhogy annyiba kerül, mint a Xiaomi mérlege, de még olcsóbb is az Aqua Webshopban: 8.990 forint a 10.990 forint helyett. Ennek ellenére nemhogy csak súlyt mér, de testzsír-százalékot, testvíztartalmat, izomtömeg-indexet, csontok ásványianyag- tartalmát, proteint, zsigeri zsírszintet, alapanyagcsere sebességet.
Ennek megfelelően a mérlegen állás is eltart néhány másodpercig, míg végigfuttatja rajtunk azt a kevés kis áramot, és a visszaérkező jeleket kielemzi. Pészmékeres betegek ne használják (egyes tesztek a terhes nőknél is ellenjavallták a használatot, de ahogy utánanéztem, ez inkább egy városi legenda, nincs tudományos alapja. A termék gyártója sem írt ilyenről, csak hogy a terhes nőknél pontatlanok az adatok).
Ahogy ránk szakad ez a sok információ, leginkább kilogrammban, százalékban vagy kcal/d-ben, nem tudjuk, mihez kezdjünk vele. Az app nem helyezi ezt kontextusba, az egyes mérési eredményekről ugyan leírja magyarul, mi az, de hogy a tiéd sok, vagy kevés? Hajrá Google, hajrá személyi edző.
Az app itt kifejezetten a mérleghez készült, nem egy integrált fitneszközpont, inkább egészségügyi a szemlélet. Külön kiírja sorban az előző méréseket, aktuális legfelül kibontva, valamint a napi, heti, havi vagy éves bontásban kimutatott tömeg, zsír és izom trendeket. Hogy hogyan változtál. A plusz felhasználók felvitele egyértelműbb, mint a Xiaomi esetében, a jobb felső sarokban láthatod mindig, névvel, kiről van épp szó, és itt lehet váltani személyt is.
Összességében: Ezért az árért a Huawei mérlege a számomra felfoghatónál több mérési lehetőséget kínál, egy pofás kis appal, ami ugyan sok támpontot nem ad nekünk arra vonatkozóan, hogy sokat vagy keveset mértünk, de ha komolyan vesszük a fitneszt, egészséget, egy idő után úgyis tudni fogjuk, hová helyezzük el a számokat. Valamint jól nyomon követhetjük a zsír- és izomszintünket.
A Huawei AH100 ára akciósan 8990 forint, kapható itt.
Ne értsük félre: az okosmérleg nem azt jelenti, hogy a mérleg sok funkciót tud, és minél okosabb, annál többet. Valójában testzsírszázalékot több "butamérleg" is tud mérni, az Alibabán 6-8 dolláros egységáron árulnak egy 500 darabos szállítmányt, ami aztán egy magyar egészségügyi webshopba érve már 6800 forintra nőtt. Ennél azért sokkal jobban megéri még rátenni néhány ezret, és cserébe a fenti két eszközből választhatunk.
Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.
szucsadam
2018.11.24. 10:15
Címkék: hirdető
Még dübörög a fekete péntek több helyen, az Aqua Webshopban is egész hétvégén tartanak a leárazások. Körülnéztünk odabent, mit rendelnénk szívesen a kínálatból, ebből válogattunk össze hat terméket.
DJI Osmo Mobile 2 gimbal
A gimbal nélkülözhetetlen a mobillal sok videót készítők számára, a stabilizátor segítségével végre nem rángatóznak a mozgó felvételek sem.
Listaár: 44.990 Ft
Ár a hétvégén: 36.990 Ft
DJI Mavic Air - Arctic White
32 megapixeles gömbpanorámák, a HDR fényképek, a 30 képkocka/másodperc sebességű, 4K felbontású és 100 MB/s-os videók, illetve a 1080p felbontású és 120 képkocka/másodperces lassított videók - akár több kilométerre tőled. Nálad csak a kontroller, amivel akár 21 percig röptetheted a drónt, és készítheted a felvételeket.
Listaár: 254.990 Ft
Ár a hétvégén: 219.990 Ft
Xiaomi MI YeeLight LED RGB
Egy alternatíva a Philips Hue okosizzókra. A Xiaomi izzója ráadásul nem igényel központi hubot, vagyis közvetlenül érhetjük el az appból, akár egyszerre több izzót. Ha ki akartad próbálni, milyen egy jófajta okosizzó, de nem akartál elköteleződni hubvásárlással, itt az alkalom, hogy kipróbálj egyet.
Listaár: 7.490 Ft
Ár a hétvégén: 6.390 Ft
D-Link DCS-8200LH
Egy teljesen jól működő, megbízható IP kamera, ami a meglévő routeredhez kapcsolódva elérhető távolról is. Szól és rögzít, ha mozgást lát, vagy hangot hall. Éjszaka is jó felvételeket készít, a 180 fokos látószögnek köszönhetően pedig hatalmas tereket átláthatsz egy ilyennel, 720p-s felbontásban.
Listaár: 30.590 Ft
Ár a hétvégén: 27.990 Ft
Swann 4 csatornás DVR + 2 db 5MP kamera
Ez már egy fokkal profibb megoldás, azoknak, akik komolyabban gondolják ezt a megfigyelés dolgot. Az árban benne van két kültéri kamera, és egy négy kamerát kezelni képes központi egység, amiben egy egyterás merevlemez is található a tároláshoz. A kamerák a hőtermelő élőlényeket rögzítik csak, bírják a strapát, és visszakereshető sok-sok felvétel közül az, ahol a kép egy bizonyos része változott- Mondjuk elloptak valamit egy adott pontról.
Listaár: 139.900 Ft
Ár a hétvégén: 109.990 Ft
Leatherman “”””okoskarkötő””””
Az okoskarkötők unalmasak: azt számolják, mennyit léptünk egy nap, és mekkora utat tettünk meg. Ez az okoskarkötő semmi ilyesmit nem tud, processzor sincs benne. Viszont tele van olyan dolgokkal, amire egy férfinak szüksége lehet egy elhagyatott házban az erdőben. Ezen a karkötőn SZERSZÁMOK vannak. Esküszöm.
Listaár: 64.090 Ft
Ár a hétvégén: 54.990 Ft
Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.
szucsadam
2018.11.23. 09:00
Címkék: iphone fólia hirdető
Az iGlass fóliáiról már korábban írtunk az Appleblog feat. Almalé és Kungfun. Ezek esztétikus, prémium minőségű üvegfóliák, és olyan tulajdonságokkal bírnak, amikkel a hagyományos társaik nem. Azon túl, hogy védik a kijelzőt vagy a hátlapot, meghagyják az “üvegérzetet”, miközben ujjlenyomatokat nem szívnak magukra, vízlepergetőek és a karcok ellen is védenek.
Ha pedig Pro fóliát vásároltok náluk, és mégis betörik a kijelző, akkor a csere költségének 110 százalékát megtérítik neked.
Ennél jobb garancia nem nagyon elképzelhető egy ilyen termékre.
És ma fekete pénteki akciót tartanak, ami azt jelenti, hogy - meghosszabbítva egész hétvégére -
20% kedvezménnyel lehet megrendelni az összes oldalon látható terméket,
vagyis a négyféle fóliát, a kellemes tapintású tokot, a csomósodásmentes, tokhoz illeszkedő kábelt.
Ja, majd elfelejtettem: mindez Apple Watch-ra is érvényes, tehát az óránkat is megvédhetjük egy ilyen okossággal.
Részletek az iGlass oldalán.
Az iGlass az Appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője.
szucsadam
2018.11.09. 07:46
Címkék: monitor hirdető
Az iMac 5K-s kijelzője gyönyörű. A Mac mini viszont azoknak van, akik másként képzelik el a saját gépüket.
- Nagyobb méretű monitort akarnak.
- Nem fontos nekik az 5K annyira, hogy egy 27 colos kivitelnél 679.990 forintos indulóárat elfogadjanak.
- Nem fontos nekik a dedikált kártya, viszont a processzor igen.
- satöbbi
Az iMac, akármennyire is konfigurálható, mégiscsak megköti a kezünket több ponton. A Mac mini nem fizettet ki velünk egy dedikált kártyát, kiválaszthatjuk mi, melyik eGPU menjen vele, ha kell. Nem fizettet ki velünk egy monitort, kiválaszthatjuk ezt is magunknak.
Meggnéztem az Aqua Webshop kínálatából egy Samsung monitort, ami ideális lehet a kis kütyünek. És kellő alternatívát kínál.
- Például nagyobb, sokkal. 34 colos, szemben az iMac max. 27 colos méretével.
- A 16:9 helyett 21:9-es képarányú.
- Nem 4K-s monitor tehát, de elég nagy a felontása: 3440 x 1440 pixel.
- És persze Thunderbolt 3-as.
A Samsung 34 colos szörnye, a dallamos nevű C34F791WQU nem egy gagyi cucc. Valahol ott állt meg, ahol a csúcstechnológia kezdene baromi drága lenni, de a nagy áremelésért cserébe nem képes annyival többet nyújtani. A felbontást már említettem, a képfrissítés 100 Hz, 4 ms-os válaszidő, a monitor VA panelt kapott, egész jó betekintési szög, szebb színek, nagy kontraszt (a különféle panelek közötti különbségről itt találtok egy jó leírást).
Ahogy leültünk a monitor elé, amire rápattintottuk a MacBook Prót, Tamással, a tesztelőtársammal együtt mindketten ugyanazt a szót mondtuk. ”Mozi”.
Egyrészt azért mondtuk, mert a gyakori 21:9-es filmeknél semmiféle fekete sáv nem jelent meg alul-felül, ahogy megszoktuk a 16:9-nél. A film kitöltötte a képernyőt, és ez olyan megelégedéssel töltött el minket, amire a fenti szóval reagáltunk. Persze segítségünkre volt a hatalmas kijelző, ami a hajlított kivitel miatt körbeölelt minket, élénk, gyönyörű színekkel (21:9-es képarányú videót viszont alig találunk online megosztókon).
A széles és hajlított kivitel a mozik mellett jól jön még a játékoknál is, főleg erre a területre erősített rá a Samsung ezzel a modellel. Persze azt mondhatnánk, hogy a Mac mini nem egy játékosbarát hardver (meg aki játszani akar, ne vegyen Macet), de az eGPU-k korában lehetséges, hogy épp a hardcore-abb játékosok választanák ezt iMac helyett. Na jó, nem: ha hardcore gamer vagy, tényleg vegyél inkább PC-t vagy még inkább egy konzolt.
Viszont a széles kivitel a munkafelületnek is jót tesz. Például elfér egymás mellett két kellően széles böngészőablak ÉS még marad egy értelmezhető hely még egy vékony területen elrögöcő appnak. Ez egymagában két plusz monitort jelent, és úgy is viselkedünk vele: a kijelző egyik és másik vége között rendesen mozgatni kell a fejet.
Könyvelők álma, hogy Excelből például 52 oszlopot és 74 sort tud megjeleníteni egyszerre full screenben.
Láthatjuk, hogy a hajlítás jelentős, nem csak tessék-lássék módjára álltak hozzá. Ennek eredménye, hogy a monitorral szemben ülve nagyon nagy az élmény, tényleg körbevesz a kép, oldalról nézve viszont zavaró rud lenni a perspektivikus torzulás, és persze a színek sem úgy jelennek meg, mint szemből.
Hátul kapott két hagyományos USB-A portot, egy HDMI és DP IN csatlakozót, Thunderbolt 3-ból pedig egy 15 és egy 85 Wattosat. Utóbbi tölteni is képes a laptopot, miközben kommunikálnak, a másikba meg mehet egy külső SSD mondjuk (ha a Samsung legutóbb tesztelt megoldását választjuk, akkor esetenként gyorsabb tárhelyet kapunk, mint a beépített SSD egy MacBook Próban).
A monitornak beépített hangszórója is van, nem száll le a hajunk, a mélyeket egyáltalán nem hallani, de azért hangerőben jobb, mint egy laptop beépített hangszórói. Ami zavart, hogy Thunderbolt 3-as kapcsolaton keresztül a MacBook Pro nem tudta vezérelni a hangerőt, csak az adott lejátszó szoftver vagy weboldal csúszkájával volt hatalmunk e felett. Ami azért is fura, mert ugyanerre a monitorra DisplayPort - HDMI-vel cuppanva, a régi MacBook Air-emmel, régi technológiával működött a mutatvány.
A monitor ára 239.990 forint, ami nem kevés, de a színek, a kialakítás, ezáltal a wow faktor nálam indokolta. Ha körbenézünk, egy ugyanekkora, ívelt LG csak 147.900 forint, sokkal kisebb felbontással, IPS technológiával, kisebb fényerővel, ésatöbbi. Vagy ugyanebben az árban láttam Philipset, ami már a Samsungéval megegyező panelt használt, de emellett 43 colos kivitellel sokkol, majdnem 4K-ban. Persze ezek csak DisplayPort-ot tartalmaznak, az igazi jóság, a Thunderbolt 3 ezeknél egyáltalán nem elérhető.
A monitor nem való mindenkinek, sokan nem szeretik a hajlítást és a 21:9-es arányt, nekik egy hagyományosabb kivitelű versenyzőt érdemes nézniük. Nekem viszont tetszett ez a cucc. (Természetesen a Thunderbolt 3 miatt a kijelző a legtöbb Mac-kel már működik, a Mac minit csak azért emeltem ki ennyire, mert ezzel a gondolattal játszottam el)
A Samsung C34F791WQU megvásárolható itt.
Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.