A Beszeljukmac remek találata volt az a Fancy Dress Costumes-ön megjelent cikk, ami az 1994-es Forrest Gump egyik lényegtelennek tűnő jelenetével foglalkozik.

Ebben a főszereplő 1975 szeptemberében levelet kap Dan hadnagytól. A levélben az szerepel, hogy a rákászatból származó pénz egy részét valami gyümölcsvállalkozásba fektette az üzlettárs. Ahogy Forrest kinyitja a levelet, kiderül, hogy Dan hadnagy ügyesen Apple-részvényeket vásárolt.

A brit oldal nekiállt kiszámolni, hogy mennyi pénze lehetne ma Forrestnek. A filmből nem derül ki, hogy pontosan mekkora összegből vásároltak Apple-rszvényeket, de a sztori szerint a levél írásának a pillanatában a BB-Gump már egy több millió dolláros vállalkozás volt, szóval nagyot nem lehet tévedni, ha a befektetést százezer dollárra tesszük.

Apró baki, hogy a levél írásának pillanatában még csak ötlet szintjén sem létezett az Apple, de nevezhetjük ezt valamiféle előzetes befektetésnek is - figyelembe véve, hogy az első befektetők 500 ezer dollárjukért 15 százaléknyi tulajdonrészt kaptak a vállalatban, Forresték pénze az Apple majdani papírjainak három százalékára lehetett elég.

A könyv 1986-os megjelenésére ez az összeg már 46 millió dollárra kúszott, míg a film 1994-es premierjekor 91,5 millió dollárt értek a papírok. A következő években aztán vesztett valamennyit Forrest a részvényeken, de ha nem adta el őket, akkor mára brutálisan gazdag lett: az eredeti papírok jelenleg 7,2 milliárd dollárt érnek, ennyin osztozik tehát a főszereplő és Dan hadnagy.

Szóval egy problémával tényleg kevesebb.