Kezdem egy számmal: 365 millió, ennyi iOS-készülék van a piacon jelenleg. Ennek egy része, egy jelentős része ősszel egy új mobil operációs rendszert üdvözölhet. Az iOS 6 iPhone 3GS-től felfelé, második és harmadik generációs iPadre és negyedik generációs iPod touch-ra érkezik. Két legfontosabb tulajdonsága a saját térképszolgáltatás turn-by-turn navigációval, valamint az egyre több szálon kapaszkodás az OS X rendszerbe.
A Mapset nemsokára egy külön posztba tárgyaljuk, így lépjünk vissza egy izgalmi faktort. Mindjárt itt az egyik legjobb bejelentés, a mobilhálózaton is működő FaceTime. Ez azt jelenti, hogy az iOS-készülékek tulajdonosai ezentúl nemcsak üzeneteket válthatnak egymással ingyen (illetve az adat-előfizetésük terhére), hanem videochatelhetnek is. iPhone 4-től és iPad 2-től felfelé működik majd a cucc. Elég, ha a másik fél tudja a telefonszámodat, vagy az Apple-accountos email-címedet, az utcáról hívhat, és erre válaszolhatsz iPhone-ról, iPadről és Macről is.
Itt van még Facebook-integráció, ami azon túl, hogy beépül a programokba (publikus API-val bármelyikbe), és a Settingsben megadott felhasználónévvel és jelszóval küldözgeti ki a faladra a tartalmat, tud néhány érdekesebb dolgot is. Például lehet lájkolni az App Store és az iTunes Store tartalmát, és láthatod, mit lájkoltak az ismerőseid. A kontaktjaid adatai frissülnek a közösségi oldalon megadott infók alapján: beírja az ott megadott elérhetőségeket, és a profilképet is leszívja, valamint a Calendarba is beírja a megadott születésnapokat.
A Sirit is felkészítették Zuckerberg érkezésére, plusz a Notification Centerben is megjelent egy Facebook-gomb. Így aztán az iOS 6-ban a legegyszerűbb módja egy posztolásnak, hogy lehúzod az értesítési központot, megnyomod a Tap to Post gombot a FB ikonnal, majd a Siri gombot, és már mondhatod is, amit posztolni akarsz. Amennyiben angolul akarsz posztolni.
Vagy franciául, németül, japánul, esetleg a most bemutatott új nyelveken: olaszul, spanyolul, koreaiul, mandarin vagy kantoni nyelven. És a Siri ezeken túl kapott néhány új képességet, még ha nem is különösebben csigáz fel minket a hír. Egyrészt tud válaszolni sporttal kapcsolatos kérdésekre. Másrészt olyan adatbázisokat integráltak bele, mint a Yelp, az OpenTable (USA only, de ott foglalni is tudsz asztalt az éttermekbe) vagy a Rotten Tomatoes filmértékelései, trailerei.
Mit tud még a Siri? Az Eyes free funkcióval az autóban ülve gombnyomással fogadja az utasításainkat, kérdéseinket anélkül, hogy a kijelzője életre kelne. Visszakérdez, pontosít, kommunikál. Az nyilvánvaló volt eddig is, hogy a Sirit legkézenfekvőbb vezetés közben használni, most erre gyúrtak rá: meg is egyeztek néhány autómárkával, akik a következő egy évben felkészítik az autóikat egy megfelelő gombbal, amivel a Siri Eyes free aktiválódik.
És nemcsak autóban, iPaden is lesz ezentúl Siri, oldalról bukkan elő, és válaszol a kérdésekre.
Hasznos lesz még a hívások esetében "felcsúsztatható" új lehetőségek (úgy lehet majd ezeket elérni, mint jelenleg a Lock Screenen a fotós appot). A hívások elutasításának új világa tárul fel előttünk: küldhetünk üzenetet a hívónak két mozdulattal előre beállított, vagy magunk által készített szövegekből. Kérhetünk értesítést is saját magunknak a visszahívásra: egy óra múlva, amikor elhagyom a mostani pozíciómat, amikor hazaérek - utóbbi esetekben figyeli a készülék a pozíciónkat, és ez alapján nyomja a figyelmeztetést.
Volt még egy jópofa újdonság, a Shared Photo Streams. Kiválasztod a megfelelő képeket, és az embereket, akiknek küldenéd. A képek megjelennek a Photo vagy iPhoto alkalmazásukban (iCloud-használóknak iOS 6 esetében, valamint Mountain Lion-os felhasználóknak), windowsos kollégák böngészőben tekinthetik meg a képeket. iPhone 4 és iPad 2-től felfelé működik.
Mi van még? VIP Mail, bizonyos levelezőpartnereket VIP-nek jelölünk, az ő üzeneteik mellett egy csillag jelenik meg, és külön virtuális postafiókot is kapnak, a flagelt üzenetekkel együtt. iPhone 4 és iPad 2-től felfelé működik, ki tudja, miért. A Maillel kapcsolatban viszont egy nagyon várt újítás, ami már inkább hibajavítás: a levél szerkesztése közben beszúrhatunk videót vagy képet, hosszan nyomva egy pontos az ujjunkat feltűnik az Insert Photo or Video lehetőség. Halleluja.
Van még Offline Reading List, letölti a weboldalakat későbbi, internetmentes olvasásra. iPhone 4 és iPad 2-től felfelé működik. A Safari újítása még a Smart App Banner, ha a weboldalnak van natív progija az App Store-ban, felül megjelenik egy sáv, amire kattintva letölthetjük az appot. Külön érdekesség, hogy az alkalmazás ott nyílik meg, ahol a weboldalon abbahagytuk.
És persze itt van a Do Not Disturb funkció, állítható érzékenységgel. Lehet például csak azt beállítani, hogy a három percen belüli második-harmadik hívást (úgynevezett veddmárfelbazmeg-emberek megkeresését) már ne mutassa új hívásként ne némítsa le.
A biztonsági beállítások is fejlődtek, ezentúl apponként megadhatjuk, melyik milyen információhoz férhet hozzá a telefonon. Ez mondjuk eléggé kellett már.
Apróságok még a végére: megjelenik a Clock app iPadre, a Bluetooth kikapcsolást kivették a Generals menüpont alól, és a Wifi mellé tették (hurrá, ezt kérem már három éve), és megjelenik a Passbook, a foglalásaink jegyzéke. Például ha repülőjegyet vásárolunk az egyik appal, itt megjelenik a virtuális jegyünk, és ha időközben változtatnak az indulási helyen, a jegyet azonnal update-eli a program, és küld egy értesítést is az eseményről.
Magyarósi Csaba
2011.10.11. 07:24
Címkék: facebook appstore
Az iPhone-on tök jól működött a Facebook alkalmazása, a tabletre viszont valamiért nem írtak spéci szoftvert: a hivatalos álláspont szerint iPadről használjuk a webes felületet. Viszont ez nem volt se gyors, se kényelmes, anyáztuk is sokat a Facebookot, sőt, én például teljesen értetlenül álltam az eset előtt. Mégis miért nincs még app?
Aztán ma reggel, se szó, se beszéd, felkerült a Store-ba az alkalmazás, gyorsan le is töltöttem. Érdekesség, hogy nincs külön program, elvileg ugyanazt használjuk iPhone-on és iPaden, csak a megjelenés lesz egészen más. Mert a tabletes verzió nem egy átméretezett mobilalkalmazás, hanem egy tökéletesen újraértelmezett app.
Jobb oldalt van egy navigációs sáv, ami remekül foglalja össze a facebookos ügyeinket: a csoportokat, a leveleket, eseményeket, mindazt, ami az asztali verzióban a felső menüpontokban van elszórva. Középen a News Feed van, míg jobboldalt alapértelmezve a Chat, máskülönben az állapotjelentésekre érkezett kommentek.
A navigáció egyébként elképesztően gördülékeny, élvezhető, látszik, hogy sokat gondolkoztak a programon. A képek közt ugyanúgy tudunk lapozni, mint az iPaden tárolt képek közt, ráadásul ezek a teljes képernyőt betöltik. És van lehetőség nagyfelbontású videók lejátszására is.
Aki egyszer belép az alkalmazásba, annak a felhasználóneve fotóval megjelenik az app elindítása után. Nekünk csak rá kell böknünk a sajátunkra, beütni a jelszót, és már bent is vagyunk a programban.
Jól sikerült, hiánypótló programról van szó.