A számítógépek háborújának vége. A Microsoft már rég győzött.Tovább olvasom
Minden harmadik amerikai venne Macet
1996 elején Steve Jobs nem volt az Apple munkatársa. Már több, mint tíz év telt el azóta, hogy kirúgták a vállalattól, és még hónapokkal azelőtt járunk, hogy visszavették volna. Akkoriban készített a Fortune magazin egy interjút Jobs-szal, amiben arról faggatták a vezért, mihez kezdene, ha újra az Apple élére kerülne. Jobs elmondta, ha ő vezetné az Apple-t, megszabadulna a Macintoshtól, és inkább a következő nagy dobáson dolgozna. Elég egyértelműen fogalmazott:
0 Comments
Kifogytak az iPhone-ok
Legalábbis Manhattanben. Az AppleInsider szerint New York belvárosában egyáltalán nem lehet kapni a telefont, akár a 8 gigabájtos, akár a 16 gigabájtos modellről beszélünk. A SoHóban, az 59. utcánál és a nyugati 14. utcánál dolgozó Apple-alkalmazottak megerősítették, hogy az összes iPhone-t eladták, de arról nem tudtak felvilágosítást adni, hogy mikor érkeznek újabb készletek.

A manhattani AT&T-üzletekben még vannak készletek, ugyanakkor az online store nagyjából egy hetes késést jelez minden megrendelésnél. Nem akarom kelteni a pánikot, de általában akkor szokott kifogyni az Apple a készletekből, amikor új modellt akar bevezetni, és már nem szállít az régiből. Persze az is lehet, hogy hirtelen óriásira nőtt a kereslet, vagy hogy közbejött valami logisztikai gebasz.

A Lenovo nekimegy az Apple-nek
Saját fegyverével alázza meg az Apple-t a Lenovo, és valljuk be, az összehasonlítás adta magát: mindkét gép vékony, méretben ugyanakkora, csipjük hasonló és kábé egyszerre jöttek ki. Na szóval itt van ez a hirdetés:

amiben a kínai cég a cupertinói szokásnak megfelelően versenytársán gúnyolódik. Ugye nem kell elmagyarázni senkinek, hogy a kompromisszumok nélküliségének emlegetésével, majd a specifikációk (dvd-író, 3 usb port) felsorolásával kinek üzen a Lenovo, ahogy az "Everything else is just hot air" is egyértelmű utalás a valamivel jobban melegedő, kevésbé felszerelt MacBook Airnek.
Alig várjuk, hogy Mac Guy visszavágjon a fogyókúrán átesett, kevlár-bevonatú katonaruhába öltöztetett PC Guynak.

Olcsóbb lehet az iPod Touch
A Yyooph.nl arról ír, hogy olcsóbb lesz az Apple lejátszója. A holland oldal a Dutch Apple Store-on mászkálva vette észre a hirdetést, ami szerint a Touch 199 euróért elvihető a korábbi 279 euró helyett. A hivatalos ár még mindig 279 euró, és a hirdetés is eltűnt, de valami bűzlik Hollandiában.

Ha tényleg áresés jön, akkor nálunk kábé 60-65 ezerért lehet majd megvenni a 8 gigabájtos modellt az eddigi 85 ezer forint helyett.

Miért nem törődik Magyarországgal az Apple?
Angelday kezdeményezésével ugye nehéz lenne vitatkozni. Persze sokan megpróbálták, de az biztos, hogy a hazai közösség örülne a "négy pont" megvalósulásának. Más kérdés, hogy erre alig van esély, amit még maga a Plastik szerzője is belát: a kezdeményezésnek nem a követelések elérése a célja, hanem maga a követelés, a közösség felrázása, a mém létrehozása, l'art pour l'art. Ha mégis lesz válasz, az a bónusz.
Mert Cupertinóból nézve Magyarország egyszerűen nem létezik. Nézzük a számokat. Tegnap írtam, hogy az Apple hatvan százalékkal több Macet adott el 2008 első negyedévében, mint egy évvel korábban, ami nagyjából 2,4 millió gépet jelent. Mennyit értékesítenek Magyarországon? Kábé hétezret. Egy év alatt. Persze a növekedés jelentős, amennyire tudni lehet, közel másfélszeres évente, de belátható időn belül nem fogy majd 15-20 ezer Macnél több az országban. Hazai méretekkel mérve ez persze a forgalom öt százaléka, ami jelentősnek számít egy ilyen árérzékeny piacon. Ugyanakkor egy év alatt egy jobb amerikai Store megszabadul tízezer Mactől. De kettő-három biztosan.
Tovább olvasom