Ahogy a fejlesztő egy hónapja megígérte, felbukkant az App Store-ban a Real Racing 2 HD 1.1-es verziója, ami lehetővé teszi az 1080p-s felbontású játékot is. Hogy ennek mi értelme van egy 1024x768 pixeles kijelzőn? Hát az, hogy a hdmi-kapcsolaton keresztül kiküldhetjük a képet az lcd vagy plazmatévére is, ahol 1920x1080 pixelen élvezhetjük a száguldozást.
Ilyen részletesség mellett egyben értelmet nyert az iPad 2 kétszer erősebb processzora és kilencszer erősebb grafikus gyorsítója is, egyszerűen bírni kell gigaflops-szal a munkát.
Az első tesztek szerint harminc képkockával fut a játék, ami megdöbbentő, és egyáltalán nem látszanak pixelek. Az átkapcsolás észrevétlenül történik, szóval ha kirántjuk a kábelt a tabletből, és azon játszunk tovább, a szoftver úgy vált át a kisebb felbontásra, hogy az egy pillanatra sem zavar majd meg minket.
Este megpróbálom csekkolni a mókát, aztán holnapra feltöltök egy videót, ha sikerül.
Korábban már volt szó arról, hány letöltés kell a toplistás helyezésekhez az AppStore-ban, és hogy milyen eredményeket kell felmutatni ahhoz, hogy egy alkalmazás egyenesbe érjen.
Colin, a Spreadsong vezetője egy 2010-es posztban azt állította, hogy leginkább az összesített top 4 a fejőstehén állapot egy appnak, ehhez jó és agresszív marketing kell, viszont az USA Store-ban ehhez irdatlan mennyiségű letöltés kell. A Top 25-höt 70 eladott app kell naponta, a top 10-hez kábé 250.
Aztán van, amikor ez is kevés, a Pearl Fisher Games napi kétszázas eladással sem került túl magasra abban az időszakban, amikor pörgött az Apple tízmilliárd appos kampánya, beígért nyereménnyel.
És akkor a siralmas magyar helyzet: Kult alkalmazása összesen 28 letöltéssel a fizetős Store-ban 3.-4. volt 2009-ben. Amikor néhány naponta fogyott egy-egy, a top25-höz még az is elég volt.
Van egy teljesen friss adatunk is, ami talán még szánalmasabb képet fest: Magyarországon napi 5 vásárlással a harmadik helyre kerülsz a fizetős üzletben. Napi 40 az első hely. Az ingyenes üzletben a top 10 napi kétszáznál kezdődik, de hát ez nem a kiszámítható jövedelem forrása.
Mondanom sem kell, a top 10 általában 0.75 eurós appokból áll, így a legjobban fogyó alkalmazás készítője is napi 21 eurót kereshet, a harmadik helyen állónak viszont már csak kábé 3 euró üti a markát.
Ez ismét aláhúzza a korábbi posztom címét: nem éri meg a magyar piacra fejleszteni fizetős alkalmazást. És itt ne csak a hazai fejlesztésű játékokra gondoljatok, hanem a Magyarországon található szolgáltatásokra, amiket ugyan nem fejleszt le nekünk senki más. Aki torrentezi magának az ilyen magyar alkalmazásokat, gondoljon arra, hogy nem sokáig torrentezheti.
update: a fejlesztő, Lovas Endre egy levélben hozzátette, hogy a szombaton hármat mutató számláló másnap már 40-re felment (péntekre, a top 3-ba ugrás időpontján), szóval az Apple számlálója kiszúrt velünk egy kicsit. A 40 azért jóval több az 5-nél, és Magyarországra körülbelül ennyit is tippeltem volna, talán kicsit kevesebbet.
Na ez az igazán durva: a Meal Snap azt állítja, hogy elég lefotóznod a kajádat, elküldened a központba az alkalmazással a képet, a többi melót meg már elvégzi a rendszer. Állítólag a fotót összehasonlítja az adatbázisban található nagyon sok másikkal és ezek alapján megállapítja, hogy mit eszel, és hogy abban mennyi a kalória.
Wow, ez már tényleg a jövő, emzéperix, innen már tényleg nincs tovább hova fejlődni.
Főleg, hogy az App Store-ban egész jó értékelést kapott a program, van 16 ötcsillagos ajánlása, összesítve 3,5 csillagot ér az alkalmazás a felhasználók szerint. Akik dicsérik, azok csodálatos felismerésekről, elképesztően pontos számolásról írnak és ezek alapján tényleg úgy tűnik, hogy valamiféle technológiai áttöréshez érkeztünk. Akik viszont nem öt csillagot adtak, azok majdnem kivétel nélkül egy csillagosra értékelték a programot, mert leírásaik alapján a Meal Snap olyan hülye, hogy még azt sem tudja felismerni, hogy két pizzában több kalória van, mint egyben.
Több verzió is elképzelhető: egyrészt, hogy hullámozva teljesít a program, időnként nagyon jól, máskor nagyon rosszul. A második az, hogy egy konkurens fejlesztő hasonló alkalmazást akar piacra dobni és benyomotott egy rakás egy csillagot, hogy rontsa a Meal Snap értékelését. A harmadik lehetőség az, hogy tizenhat közeli rokona azért van az alkalmazás fejlesztőjének, akik szívesen adnak öt csillagot az ifjú titánnak.
Az app egyébként három dollárba kerül és jelenleg csak az amerikai store-ból tölthető le. Ha valakinek van vele tapasztalata, okvetlenül írja le ide.
Általában különféle cégek szoktak számkijelzés nélkül hívogatni, ami elég idegesítő: dolgozom, vagy épp elmerülök valami fontos ügyben, erre jön egy hívás ismeretlen számról, "ki tudja"-alapon felveszem, és ajánlanak egy fejlettebb, innovációs tampont.
Elvileg ennek most vége, az App Store-ban ugyanis rövidesen felbukkan a TrapCall nevű program, ami lefejti a blokkolást a számról, és felfedi, hogy ki keres minket.
Pontosabban az amerikaiakat, a hazai boltból ugyanis nem feltétlenül lesz elérhető a szolgáltatás.
Talán a konstrukció miatt: a program ugyan ingyenes, de a használatáért már havidíjat kell fizetni, öt dollárt, tehát kábé ezer forintot. Nem kevés, de igazi megváltás lehet azoknak, akiket szétszívatnak a különféle telemarketingesek, bankok, biztosítók. Magyarországról viszont bizonyára körülményes elintézni az előfizetést, így szerintem meg sem kaptuk a szolgáltatást.
Mondjuk az amerikaiaknak is elég sokáig kellett várniuk, az Apple ugyanis 201 napig gondolkozott, hogy mi legyen a programmal, és több mint fél év után döntött úgy, hogy kiadja azt.
Először egyébként aggályosnak gondoltam ezt az egészet, másrészről viszont meg ha valaki kap egy hívást, akkor az ő jogait kell inkább védeni, mint az aktív félét, aki bármikor visszaélhet a helyzettel, hogy telemarketingbe, telefonbetyárkodásba vagy szimpla megfélemlítésbe kezdjen a rejtett szám mögül. Mindenesetre az alkalmazás készítői azt állítják, hogy a TrapCall legális, és az ügyben illetékes amerikai hivatal is áldását adta rá.
Az elmúlt egy-két hétben az egyik legnagyobb visszhangot az Apple új App Review Guidelines-a, vagyis az AppStore-ba benyújtott alkalmazásokra vonatkozó új eljárások keltették. Én egyelőre nem írtam erről, mert sejtettem, hogy a képnek tisztulnia kell. És hát tisztult is.
Lássuk, miről is van szó: az új policyk között számos olyan akad, amit mindenki üdvözöl, kivéve néhány nyerészkedő kiskalózt. Ilyen az, hogy amelyik fejlesztő bármilyen módon manipulálja az értékelést (fake account) vagy át akarja játszani a rendszert, páros lábbal lesz kirúgva. A pusztán könyveket tartalmazó appokat az iBookstore-ba, a csak számokat, videókat tartalmazó appokat az iTunes Store-ba kell benyújtani (itt mondjuk kissé hátrányból indulunk). Csak az alkalmazás releváns céljára lehet elkérni a felhasználók földrajzi helyzetét, ilyesmi. Rendcsinálás, oké.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.