A hírek szerint szerdán az Európai Bizottság egy komoly és átfogó adóreform-tervezetet fog bejelenteni, amelynek egyik fő rendelkezése alapján az Apple és a hozzá hasonló "digitális média cégek" mostantól ott lesznek kötelesek adót fizetni, ahol bevételük képződik, nem csak ott, ahol főhadiszállásukat felállították Európában.
A cél egyértelműen az olyan tendenciák visszaszorítása, mint amit az Apple és a techóriások Írországban csináltak, ahol komoly adókedvezmények és jogi-adózási kiskapuk vártak rájuk. A részletekről keveset tudni egyelőre, csak annyit, hogy adózni ezek után majd ott kell, ahol a legtöbb eladást generálják.
Persze az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak ugyanúgy jóvá kell hagyni a reformokat, és valószínűleg a sémák legnagyobb nyertesei, az írek és a luxemburgiak komoly ellenállást fognak kifejteni a tervezet ellen és a kisebb országoknak az sem fog tetszeni, hogy ebből is megint a nagyok járnak majd jól.