almalé és kungfu Rólunk

A HomePod, a mindennél különösebben változó számítógép

A számítógépek változnak. Az új szoftvereket letöltve másra használhatjuk őket, a billentyűzetükbe beleragad a csokicsipsz, a kijelzőjük elavulttá válik, az akksijuk merül és így tovább. Egy számítógépnél megszoktuk, mikre figyeljünk, és rengeteg dologgal lehetünk elégedettek vagy elégedetlenek. Ezek a dolgok általában a velünk való összeköttetésről szólnak: a trackpad és a billentyűzet az akaratunk bevitelét szolgálja, a kijelző a számítógép részünkre nyújtott információinak átadására szolgál, ezeket spékelik meg mindenféle világítások, kamerák meg ami kell.

A HomePod-ról egyébként azt gondolom, hogy az ember-számítógép kettősének jövőjét mutatja be. Nem a közelit, egy kicsit távolabbi jövőt, amikor a technológia meg az IoT ott tart, hogy a franc sem akar kijelzőkön gombokat nyomogatva intézni dolgokat a kismillió eszközével. A hang természetes kommunikációs forma, nem rontja a szemet, és mellékes fókuszú tevékenység: én is imádom, hogy már két éve alig kell elővenni kütyüt ahhoz, hogy pontosan az általam kívánt dal szólaljon meg a nappaliban. A gyerekek rajtam csünghetnek, akkor is tudok váltani, hangerőt szabályozni.

Ahogy telnek az évek, a HomePod is megváltozik. Ez is számítógép, csak itt nincs kijelző, nincs billentyűzet, más a formája és a viselkedése. Két éve gyűjtöm azokat a benyomásokat, amiket változásnak éltem meg, átlagos felhasználóként. Ez utóbbit azért mondom, mert a HomePod számomra statikus jelenség volt, nem foglalkoztam vele, mikor frissít, mit lehet elérni a frissítésekkel, nem kívántam ezzel időt tölteni. Szuper hangfal, hanggal vezérelhető a zenelejátszás, néha lekérdeztem az időjárást vagy a kinti hőmérsékletet, de ennyi. Én ezzel el is lettem volna a végtelenségig. De változunk, változunk.

Sokan a minivel most lépnek be először a HomePod-osodás világába, nekik először ezt a posztot javaslom, csak aztán ezt a mostanit.

ke_pernyo_foto_2020-10-14_9_54_48.png

1. Periféria és külső borítás

Az elhasználódás az eszözökön itt szokott először meglátszani. A HomePod értelemszerűen nem nagyon használódik el, csak porosodik, és leszarják a bogarak. Utóbbi tényleg gond, mert a piszok beül a puha külső borítás redőibe, és lehetelne kitisztítani.

A periféria a HomePod esetében, ami érintheti a vele való kapcsolódásunkat: a mikrofon és a hangszórók. A hangszórók, lévén erről szól a cucc, ugyanolyan minőségben szólnak, mint az elején. Sőt, az olyan fejlesztésekkel, mint a hamarosan megjelenő Dolby Atmos támogatás, amivel a nagyobbik hangszóró egy Apple TV 4K-hoz kapcsolódik alapértelmezettként, és szuper filmes élményt hoz el akár egyedül, akár párban, egyértelműen szuper hír.

A mikrofonok ugyanúgy megértenek ugyanazon a hangerőn, bár időnként van egy olyan érzésünk, hogy hangosabban kell beszélnünk, mint korábban. Ezt sosem fogjuk megtudni, ezek inkább érzések, hiszen sokkal jobban befolyásolja a megértésünket a hangerőnk helyett az, hogy mellettünk mások beszélgetnek-e, és milyen hangosan. A processzor ugyan folyamatosan igyekszik a Hey Sirit kimondó ember hangjára figyelni, de ez a fókusz nem működik olyan jól, mint az emberi agy esetében.

Ami mégis nagy változás volt ezen a téren, az az AI által generált hang megjelenése volt idén. Korábban valódi személyek valódi hangján szólalt meg a cucc, ezt váltotta le a hangot és a hangsúlyozást egy mesterségesen előállító algoritmus. Ezzel együtt két fontos változást értünk meg.

  1. Az egyik az volt, hogy a hang elvesztette a személyességét. Az a kedves női hang átalakult, nagyon kicsit, de úgy, hogy az adott személyre jellemző felhangok eltűntek. Nem lett robothang, csak épp eltűnt belőle az ember, mint ahogy a szemből is eltűnik valami, miután meghal az illető. Valami csillogás. Valami jelenlét.
  2. A másik az volt, hogy nem mindig ugyanúgy hangsúlyozta ugyanazt a mondatot. Én általában azt kérem, hogy Hey Siri play my music, és erre az a válasz, hogy Playing your songs, shuffled. Ennek a hangsúlyozása most már sokféle módon előfordul, változatosabb lett, bár nekem a személyesség eltűnése jobban fáj. Összességében csalódás volt nekem ez a húzás.
2. Elérhető zenék

Az elérhető zenék kínálata folyamatosan bővül, bár erről a bővülésről nem kapunk semmiféle értesítést. A hangfal sztoikusan áll a sarokban, és csak véletlenül vesszük észre, hogy amit tegnap nem ismert, ma már ismeri.

Például, nagy örömömre, Rutkai Bori gyerekalbumai bekerültek a kínálatba. Ezeket korábban CD-n vettem meg, könyvek mellékleteként, mert máshogy nem lehetett elérni. Hallgassátok csak meg, a dalok nagyon jók, alig van ma olyan együttes, aki gyerekeknek ilyen minőségi és szórakoztató muzsikát készít. Tele vagyunk Youtube-borzalmakkal, köztük nagyon üdítő őket hallgatni.

3. Speech to text

Az esetek túlnyomó részében nincs gond, hacsak nem fullba nyomod a hunglisht. Még játszadozni is van kedve: ha például az Orion című dalt kérem a Metallicától, azt kétféleképp szoktam:

Héj sziri, pléj orájon

vagy

Hét sziri pléj orion

Attól függően, hogy melyiket mondom, ő a MÁSIKAT mondja vissza:

Ok, playing orion

vagy

Ok, playing orájon

Mint amikor a KKP-s Mogács mindig kijavíttatta a riporterrel nevét Magócsra, aztán amikor Magócsnak hívták, kijavíttatta Mogácsra.

Akadnak még vicces pillanatok, félreértések, főleg ha már régebb óta használod az eszközt.

Hey Siri, play the 4th song of this album.

Ok, I’ll play your music shuffled.

De a legidegesítőbb a “Hey Siri, stop”. Ezt általában akkor mondod, amikor nem akarod hallani azt a zenét vagy akármit, és amikor valamiért nem működik, ideges leszel. Azt hiszed, hogy most rohadt hatékony leszel:

Hey Siri, stop. Hey Siri, stop. Hey Siri, stop. Hey Siri, stop

Ismételgeted. De ezzel összezavarod szegényt. Egy alkalommal annyira összezavartam vele, hogy visszaköszönt egy hellóval, és folytatta a lejátszást. Ilyenkor kitépem a falból a konnektort.

Mindenesetre a Siri diktálásával érdemes vigyázni, és nem elküldeni az üzeneteket, amiket felmondunk. Ugye a diktálás már megy magyarul, de nekem a “köszi, Ádám” levelet befejező lezárásomat simán így írta ki egyszer:

köszi, Jani.

Na most magyarázd el annak, akinek a levelet írod, hogy ez egy félreütés, és nem annyira félkegyelmű vagy, hogy a saját nevedet sem tudod. Sok sikert.

A magyar nyelv felismerése egyébként a dalkérésekben, utasításokban sokat dobna az eszköz használhatóságán. Ehhez kellene, hogy elismerten árusítsák nálunk is a cuccot.

4. A megértett kérés végrehajtásához szükséges szoftveres háttér

A Siri teljesen hülye ahhoz képest, amit gondoltunk, hogy 2020-ra tudni fog majd. És sajnos azt a keveset, amit tud, azt sem 100%-ig megbízhatóan tudja.

Egyszer azt mondtam például egy dalra, hogy ez a kedvencem ettől az előadótól. Azt válaszolta, hogy oké, ezt megjegyezte. Egy perc múlva mondom neki, hogy játssza le ettől az előadótól a kedvenc számomat. Azt válaszolta, oké. ÉS VALAMI EGÉSZEN MÁSIK DALT JÁTSZOTT LE. Az előadó legalább stimmelt.

Én azt gondoltam, eddigre már azt is meg tudja különböztetni, ha EGY kedvenc és A kedvenc számomról beszélek, és ennek megfelelően állítja össze a playlistet, ha akarom.

Néha megpróbálkozom egy ilyennel, de teljesen reménytelen persze:

Delete this song after its finished.

Erre válaszként jött egyszer az előadó neve és a szám címe.

Van, hogy a szoftver okosodik. Ilyen volt például, amikor elvileg felismeri, ki beszél hozzá, és aszerint rakja be a playlisteket, kedvenc dalokat. Ez nálunk úgy volt, hogy mivel csak én vagyok Apple Music felhasználó, csak nekem vannak ilyenjeim, így nem volt gond, hogy ki kéri, úgyis azt kaptuk, amit máskor. Egy nap azonban kértem, hogy játsszon le valamit, és jött a visszakérdés:

Who is speaking?

Egy kicsit elbizonytalanodva válaszoltam, hogy

Me.

Who is speaking?

It’s me, Adam.

Who is speaking?

Your owner. Thy mighty God.

Hallo?

Hallo?

És így tovább. Nem jutottunk dűlőre.

A szoftveres ellátottság épp mostanában kap egy kis boostot. Megjelenik az Intercom, az a szoftver, amivel hangüzenetet küldhetünk először egy másik HomePodra a lakásban (nyilván multiroom rendszer kell hozzá, vagyis sok HomePod, az eszközöket szobák nevéhez csatolva), vagyis üzengetni lehet bárkinek, hogy kész az ebéd. Vagy csak beküldeni egy oltári nagy böfögést. A dolog működni fog iOS eszközök, Apple Watch vagy CarPlay irányába is.

5. A láthatatlan kapcsolatok

Külön fejezetet érdemel a HomePoddal összekapcsolódó eszközök, például az Apple TV. Itt teljes káosz tud valamiért kialakulni, ha például a telefonomon véletlenül a dalt az Apple TV-re nyomom ki AirPlay-jel, majd mégis a Homepodra nyomok, és kiveszem az Apple TV mellől a pipát, elvesztem. Onnantól úgy összeragasztja a kettő eszközt, hogy ha bármikor bármit kérek a HomePodon, elindul a tévé is. Pedig akkor már nincs pipa, csak a HomePod mellett. Ki kell húzni a tévét egy időre, hogy helyreálljon a rend.

A legdurvább az volt egy ilyen eset után, hogy a mindennapos “Play my music” kérésemre elkezdett valami Lady Gagát játszani a HomePodon, miközben elindította a tévét, amiben meg Kurt Vonnegut Bajnokok reggelijét olvasta fel a világ legjobb felolvasója, Galambos Péter. Szürreális volt az akusztikai élmény.

A négyes pont kivételével a felsorolt hibák simán hibahatáron belüliek, inkább szórakoztató jelleggel írtam le őket. A hangfal 99,99%-ban jól érti, amit mondok, és tök használható, nyugi.



Tényleg annyira környezettudatos már az Apple, hogy a töltőket kell kivennie az iPhone 12 dobozból?

Az Apple nem adja az iPhone 12-esek mellé az USB-C töltőegységeket, csak a kábelt, arra hivatkozva, hogy a gyártási folyamatok csökkentése miatt így csökkenteni tudja a kibocsátott szén-dioxidot is.

A dolog azért logikus, mert az USB-C annyira elterjedt lett, és a jövőben még inkább az lesz, hogy egy USB-C töltőegység azért már nagyon sok helyen akad. Felesleges megint azt az állapotot előidézni, amit a korábbi USB-s töltőkkel, hogy egy Apple-júzernek három-négy is akadt a háztartásban az aktuális és leselejtezett Apple-termékek után. Ugyanez a helyzet az EarPods-szal, ami helyett ráadásul már vannak remek vezeték nélküli megoldásai a cégnek, meg másoknak.

ke_pernyo_foto_2020-10-19_17_46_12.png

Oké, eddig tök logikus. És, lehet ezzel szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni? Persze, bár nehéz megmondani, mennyivel. Lesznek, akik a kihagyott töltőt azonnal megveszik, általában egy másik gyártótól, mert nincs olyan nekik otthon. Ilyenkor a töltő kihagyása valójában több szén-dioxid kibocsátással jár, hiszen azt a másik töltőt egy a gyártási folyamatokra és a környezetvédelemre valószínűleg kevésbé odafigyelő cég készíti el, ráadásul csomagolták, szállították, külön. Csak ott lehet nyereség, ha valaki a kihagyott dolgokat nem veszi meg, mert eleve van neki.

Egy prémiumcégtől persze nem ezt várnánk. Sok esetben fillérbaszásnak tűntek a cég lépései, és most is ez a helyzet. Miközben látványosan elvárják a vásárlóiktól, hogy legyintsenek a plusz kiadásokra, legyen szó akár rozsdamentes acél kerekekről vagy töltőfejről, addig a cég maga meglepően sóher benyomást kelthet sok esetben. Ennek pedig oda-vissza kellene működnie: jelenleg például mondhatták volna, hogy a vásárló választhat, hogy töltőfejet kér, mert nincs neki, vagy egy iTunes Gift Cardot, amivel digitális tartalmakat vásárolhat. Azoknak a gyártásához nem kell plusz szén-dioxidot termelni, legfeljebb a letöltéséhez. És az úgy korrekt.

Mondjuk ki: inkább pénzt spóroltak a lépéssel. Kicsivel egy százalék felett javítja ez az iPhone-ok nyereségességét, állítja Gene Munster. Kellett valamin spórolni, drága lett idén a gyártás, ez lett az. Ezt persze nem lehet kimondani, és mivel nem mondják ki, kimondják helyettük az ellendrukkerek, meg a konkurencia.

Mert ha az Apple mindenáron környezetet szeretne tudatosítani, meg szén-dioxidot nemmegtermelni, akkor azt három evidens módon tudja megtenni:

  1. Nagyon tartós termékeket gyárt, amik a versenytársakhoz képest két-háromszor annyi ideig bírja
  2. Nem terel újabb és újabb értelmetlen vásárlások felé, ha egyszer a kezünkben lévő eszköz jelenleg csaknem minden igényünket kielégíti.
  3. Az alkatrészek kiválasztásánál fontos szempont a könnyű cserélhetőség és a szerelés megkönnyítése, valamint a kevés és standardizált alkatrészek

Az első pont részben, bizonyos termékeknél megvalósul, másoknál nem. A második pont ellentmond az egész iparágnak, az egész kapitalizmusnak, és ez alól az Apple sem kivétel. Az utolsó pont kifejezetten az Apple ellentéte. Az Apple egyre nehezebbé teszi a javítást, és egyre inkább afelé tendál, hogy a saját szervizeinek is egyre kevesebb munkát adjon, inkább elküldeti a hibás készüléket egy szétszerelő üzembe, és felhasználja a benne található alapanyagokat. Nem hisznek abban, hogy a termékek jól javíthatóak, hogy a javítás után megtartják a minőségüket, és abban sem, hogy meg lehet bízni több százezer szervizesben világszerte, hogy a munkát megfelelően csinálják meg. Inkább a recyclingre mennek rá, sokkal olcsóbb is, mint egy hadsereg minőségi Apple Genius.

2017-ben az Apple csak a második legfenntarthatóbb tech-cég lett, az első helyezett a Fairphone volt. Ők azok, akik felelős forrásokból származó alkatrészeket szereznek, amiket könnyű szétszedni és cserélni. Ők azok, akik úgy építenek telefonokat, mint mondjuk mosógépeket a Miele, akiknek a Svájcban kidobott háztartási gépeit fuvarozzák haza vállalkozók, és legóznak össze két rosszból egy jót. Ami így még évekig jó is lesz, és könnyű lesz javítani bármikor, ha elromlik. Nem ez a fenntarthatóság? Hát, manapság, nem. A legtöbb embernek a Miele egy nagyon drága Electrolux, a Fairphone meg az “az mi a franc?” kategória.

Az Apple, ha ezt az ésszerű hármas utat választaná, nem kellene a vezeték nélküli füleseit kidobni - elnézést, visszaküldeni recyclingra, de a használó szempontjából ugyanaz -, ha tönkremegy bennük az akksi. Micsoda fejlett elektronikát kell kidobni egy szaros akksiért, ez szörnyű, nem? Vagy az Apple TV távirányító, aminek akár a felső üveg, vagy akár az alsó műanyag háza törik el: vegyél újat. Egy műanyag borítás törése a teljes akksi, alaplap, kommunikációs egység kidobásával végződik. Őrület. Mondok még: 2016 óta a MacBook Próknál ha a kijelző flexibilis kábele tönkremegy, a teljes kijelzőt cserélni kell. Egy pár dolláros kábel miatt, megy az egész recyclingra. Előtte lehetett cserélni, azóta nem.

És lehet még sorolni. Szerintetek egy olyan cég, ami ilyeneket enged, tényleg a fenntarthatóság miatt hagyja ki a töltőt?

Valójában, igen. Csak neki mások a prioritásai. A fenti döntéseinél, a profit vagy a kompakt dizájn miatt, a fenntarthatóság ellen döntött. Nagyokat. A töltős ügynél meg mellette. A kontrák ellen tessék, itt egy pró, ami ráadásul nemhogy pénzt visz el, de pénzt hoz. Duplajó.

2018-as könyvében, a Winners Take All-ban az újságíró Anand Giridharadas azt írja, hogy a kapitalista cégek talán tényleg meg akarják oldani a fennálló környezetvédelmi problémákat, talán tényleg jót akarnak tenni, de soha nem a profit oltárán. Ha megújuló energiaforrásokat használnak, az sok pénzbe kerül, de van egy megtérülése, hogy egy példát mondjak. Ha mondasz nekik egy ötletet, amivel jót tehetnek, de nem kerül pénzbe: kurvára ott lesznek az első sorban. Így megy ez. Így kell látni őket. Így volt ezzel a töltőkihagyással is.

Pedig az Apple híres arról, hogy egy területen biztosan soha nem haladta meg a jóságfaktort a jóság generált bevétel: a vakoknak szánt megoldásaik. Még ha a világ összes vak embere csak Apple-cuccokat vásárolna, akkor sem érte volna meg azt a kifinomult munkát, amivel out-of-the-box megvalósították az ő segítésüket, bekapcsolásukat a digitális világba. Ha a vakokról van szó, nem érdekel a kicseszett megtérülés - fogalmazott Tim Cook még 2014-ben. Úgy látszik, hogy ha mindenkiről van szó, ha a valódi fenntarthatóságról, a jövő minden szempontból megvalósított védelméről van szó, akkor a megtérülés már sokkal inkább számít.

Itt van meghúzva a határ.

A cég abban hisz, hogy ha engedne ennek az igénynek, a fenntarthatóság minden elemének bevonásával, megszűnne Apple lenni. Vagy azért, mert az alapelveihez kell nyúlni, és a vállalati kultúra bomlik fel, vagy mert a részvényesek nem támogatnák a dolgot, és a cég összezuhanna. Hogy így van-e vagy nem, nem tudhatjuk. Minden cégnek vannak merev válaszfalai, amiken nem enged átlépni. Így lehet, hogy miközben azt állítják, mindennél fontosabb számukra a fenntarthatóság, valójában bűnös pazarlásokat valósítanak meg minden nap.



Nem lehet egy nagy és egy kicsi HomePodot sztereóba tenni

Az új HomePod megjelenésével sokak számára felmerült a lehetőség szikrája, hogy végre sztereó rendszert tegyenek a nappalijukba. Merthogy oké, már rég kicsengették az egyetlen hangfalért a legkevesebb 100 ezer körüli összeget, de nehezen indokolták volna meg a második százezret a sztereóért, annyira kellemesen szól ez az egy is. Így nem vettek másodikat.

Ez pedig egy tévedés.

Mi a sztereó? Manapság érdemes leírni, mert olyan kevesen találkoznak vele a való életben.

A sztereó hangfelvételeket két külön csatornán rögzítik és lejátszáskor a két jel szintén elkülönítve, két külön hangforrásból (két hangszóró, vagy fejhallgató bal és jobb oldala) szólal meg, térhatást keltve a hallgatóban.

forrás : Wikipedia

Mégis, kevesen vesznek automatikusan két HomePodot, és ha kíváncsiak, mit tud a kettő együtt, elmennek egy haverjukhoz. Mint a LAN-os időkben. Én Torma Zsolthoz mentem emiatt annak idején, az egyetlen ismerősömhöz, aki vakon is tud programozni. Viszonylag egyszerű setup után (magától állítja be a sztereót, de ha nem a tiéd a két eszköz, akkor azért belefuthatsz anomáliákba), megszólalt a sztereó.

Hát basszus. Mármint nem úgy, hanem hogy atyaég.

Én nagyon szeretem a HomePod kiegyenlített hangzását, a teret egyedül is tökéletesen betöltő trükkjeit, de amikor mindezt ketten teszik meg, az nem egy x2-es szorzó, hanem több. Egyrészt ugye azért, mert bejön a képbe a sztereó hangzás, másrészt azért, mert isten tudja, hogy, de onnantól fogalmad sincs, merről jön a hang. Tényleg úgy körbevesz a zene, mintha mindenhonnan szólna.

Azok a zenék, amiket nehéz szépen megszólatatni, de egy HomePodnak sikerül (kedvenc példám, ami csak drága rendszereken szól jól, a Myth című dal a Beach House-tól), két HomePodnak olyan jól sikerül, hogy hirtelen nem is érteni, mi volt ezen nehéz. A zene tökéletesen áll a lábán.

A hosszú bevezető után térjünk rá ismét a kis HomePodra.

ke_pernyo_foto_2020-10-14_9_54_48.png

Ha behozzák a szürkeimportőrök vagy retailek, egyéb kereskedők Magyarországra, 40 ezer forint alatt lesz az ára (Alzánál már láttam a termékoldalt, de egyelőre nem rendelhető), adja magát, hogy ezzel támogassuk meg a nagy HomePod-unkat. A jó hír az, hogy természetesen összekapcsolható multiroom rendszerként az összes HomePod. A rossz hír, hogy sztereóban nem fog menni a kicsi a naggyal. Érthető: ha például a zenében a bal sávon ugyanúgy kell megszólalni valaminek, mint késéssel a jobb sávon, akkor a kicsi biztosan másként adja vissza azt a hangot, és a hangerő beállítása is nagyon kérdéses, hogy valamiféle egyensúlyhoz hasonlító dolog legyen. Az Apple nem az a cég, ami az egyensúly felé akar mélyről konvergálni: két ugyanolyan HomePod tud sztereót alkotni, és kész.

De, mint mondtam, két nagy HomePod nem kétszer olyan jól szól, ahogy az ára sejtetné, hanem ennél nagyobb az élménybővülés. Már ha ezt ki lehet fejezni így, érzésre.



Hát lehet kibírni, hogy ne írjak erről? Hiszen megjelent az, amire hat éve várok!

Gyerekek.

Én tényleg év elején megírtam, hogy ha az idei iPhone 12-esekből a legkisebb nem lesz az iPhone SE utódja - az én fogalmaim szerint -, akkor vége az SE-nek, és eláshatjuk magunkat mind, akik egy erős ÁMDE kicsi telefonra vágynak, ergonomikus dizájnnal, nem azzal a csúszós szarral, ami az iPhone 6 óta van. Hogy vége a dalnak, ez az utolsó esély.

Hát de most komolyan. Ezek kiadták baszki!

Nem áprilisban, nem az iPhone SE 2-vel. Az az SE-ség félreértelmezése, az SE-ség olcsósítása. Nemtisztelése annak a gyönyörű dizájnnak, amit az iPhone 4-gyel hoztak létre. Az eredeti SE nem egy régimódi dizájba csomagolt olcsó vacak volt. Az KIMENTETTE a gyönyörű dizájnt abból a szarból, amit a 6-os hozott, jó hardverekkel, és kitartott,

KITARTOTT MÁIG.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_38_50.png

Csak máig. Itt van az iPhone 12, visszatért a gyönyörű dizájn, és visszatért a kicsi méret a minivel. Az iPhone 12 mini kisebb (!!!!), mint az új SE.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_18_43.pngA méretben kisebb telefon pedig egy jóval nagyobb és szebb kijelzővel érkezik.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_22_16.png

Ennyivel nagyobb, mint az eredeti SE. Oké, picit persze nagyobb, 7 milliméter magasságban, 4,5 szélességben, de ezzel lehet élni. Viszont baszki, az iPhone 12 mini az ugyanúgy hat évig jó telefon lesz, mint az eredeti SE. Tudja az 5G-t, bár úgy látom a mmWave-et nem, kibaszott kemény házat kapott, MagSafe-et (ez is mennyire jó, hogy visszatér, így), baromi jó kamerákat, A14 Bionicot, erős akksit, háááát.

Ez egy álom.

Igen, 300 ezer forint. Nem 180 ezer. De nem is úgy veszi meg az ember, hogy na add ide, csak ne szólj senkinek, hogy megvettem (ahogy itt levezettem). Hanem egy olyan örömmel, amiért hat évig vártunk. Vagy hét. Vagy négy. Ki számolja. Kit érdekel.

Kurvára örülök. Végre van új telefonom.



Na de mi lesz a blogokkal?

Nagy adósságom ez a poszt, amit csak azért nem írtam meg eddig, mert nem tudtam, mit írjak. Sőt. Most sem azért írom, mert ANNYIRA nagyon tudom. Inkább csak nem akarok tovább hallgatni.

Az Appleblog és az Egy nap a városban blogokról írnék főként. Az Én Menő Lakásom, ha blogfrissítés szintjén nem is, de egyébként él és virul, itt szeptemberben megkezdődik a nagyüzemi tartalomgyártás, sőt szeretnék Instagram és Pinterest megjelenést is.

Az Applebloggal kezdem, mert az utóbbi hónapokban innen kaptam a legtöbb megkeresést. Olyan hozzászólásokat, leveleket, amik szíven ütöttek. Fogalmam sem volt, hogy még mindig ilyen sokan, de ami még fontosabb, ENNYIRE szeretitek a blogot. Mivel úgy tűnik, jelenleg úgy általában, a médiapiacon az írott anyagok népszerűsége csökkenése a videós anyagok népszerűségének növekedésével arányos, így el is felejtettem, hogy a kemény mag kemény mag marad. Fura beszélni 25-30 éves emberekkel, akik kerek-perec kijelentik: ja, ők már nem olvasnak. Csak a videó. A hirdetők, akik tíz éve még a körmüket rágták, hogyan szólítsák meg a gyerekeket és a fiatal felnőtteket, most annyira megtalálták a piacot a videókban, hogy a 30-50-es generációról feledkeztek meg tökéletesen. Ha meg is keresnek, általában elkérik Csaba elérhetőségeit.

És persze mondhatom a hirdetőknek, hogy itt van a kemény mag, meg hogy az Appleblog egy isteni közösség, ahol nem divatmajmok, hanem vállalatvezetők, fejlesztők meg sok olyan ember van, akinek ez egy tudatos döntés, és van is pénze arra, hogy megvegye. Ilyesmiket lehet mondani, de ők majd megnézik, hogy futottak a hirdetések, és nem feltétlenül elégedettek. Amikor kitettem egy PR posztot, egy idő után vagy jött valaki, hogy máshol olcsóbb, vagy jött azzal, hogy sok a PR, és legyen végre tartalom. Sokáig írtam blogot ingyen, 40 évesen, két gyerekkel nem tudom tovább. Ha jön egy feltörekvő 29 éves srác, amilyen én is meg Csaba is voltunk akkor, amikor kezdtük, talán neki megéri pár évig megint szívni. És akkor megint mindenki megkapja a pénztelen lelkesedést. Az egyébként tök jó időszak volt, én biztatok erre fiatalokat: meghozza később a gyümölcsét. Akkor is, ha a gyümölcs a végén elfonnyad. A gyümölcsök már csak ilyenek.

A város kábé összes Apple-kereskedőjével kapcsolatba kerültem már, sokan hirdettek is nálunk, kicsi ország, gyorsan körbe lehet érni. Az olyan nagyok, akik olcsóbban tudják adni, és nekik az Apple csak egy kis szelet, nem nagyon rendelkeznek bonyolult és megengedő marketing tervvel, általában a terv a közösségi oldalakból és a Google-ból áll. Kiszámolják forintra, mennyibe kerül nekik egy vásárló, és a fölé nem mennek. Az Appleblogon sok esetben mehetnének az alá, de ahhoz meg olyan terméket olyan áron kellene villantani, hogy mindenki rámenjen. De nincs erejük ezzel foglalkozni.

Az Egy nap a városban blog és brand esetében talán nem beszélhetünk ilyen erős közösségről, "kemény magról", viszont nagyobb olvasottságról igen, és ezt sem szeretném elengedni. Válaszút előtt a blog, nem a mostani ismereteim birtokában nem szeretném, hogy az újraalakult indexen maradjon, és nagy kérdés, hogy a Google keresések találatainak kiesésével (amik továbbra is a blog.hu-ra visznek majd), valamint csak a Facebookra támaszkodva lehet-e fennmaradni. Van nekünk egy egynapavarosban.hu domain, ahová lehetne menni, és van még pár ajánlat, amit át kell gondolni. Most itt tartok, meg ott, hogy a járvány után megint tartósan élhető hely legyen a város, ne egy átmenetileg felszabadult járványgóc. Persze a szponzorkérdés itt is erős: ha nincs, aki tartósan támogassa a blogot, akkor az időm nagy része megint kis megrendelők becserkészésével megy el, a tartalom meg nincs sehol. Azt, hogy külön embert bízzak meg ezzel, a jelenlegi piacon sci-fi. Nem tudom kifizetni.

De nem csak az a baj, hogy nincs pénz. Időm sincs. Az óvoda bezárása, és a feleségem munkái mellett leginkább a gyerekeimmel vagyok, és két pici elvisz kétszer 24 órát egy felnőtt napjából. Ebből tud az ember átadni, a bébiszitternek, a párjának, a gyerekek alvásának pár órát, hogy neki is maradjon legalább annyi, hogy esetleg dolgozik napi átlag egy-két órát. És ezt az egy-két órát először is pénzkeresetre fordítja. Ma nem. Ma ezt a posztot írtam meg, ennyi volt a mai meló.

Persze rengeteg időm akadt, amikor NEM tudtam dolgozni, mert nem tudok gépelni. De gondolkozni igen. Amikor altatom hordozóban a lányomat, amikor a másikkal sétálok vagy biciklizek, vagy csak tartom a plüssfigurát, akit kiközösített a többi plüssfigura, akkor tudok sokat gondolkozni, terveket szőni. De mivel a blogok jövője egyébként is elég nagy bizonytalanságba veszett, más terveket szőttem.

Elképzeltem a mostani világot úgy, hogy egyvalami megváltozik. A piac egy bizonyos szereplői elkezdenek máshogy gondolkozni. Eljön a tech-Jézus, aki utat mutat a Szilícium-völgynek. Végigfuttattam, mi lesz így a világból száz éven belül. Egy trilógia ötlete született meg belőle, aminek az első része már el is készült, a második "fejben kész". Esténként, alvás helyett ezt írtam, nappal meg gondolkoztam, és szőttem a történet fonalát. Én nagyon büszke vagyok rá, mert végül jobb lett az első regényem, mint amire számítottam. Egy csomó ötletem van a könyv digitális és egyéb életével kapcsolatban is. Jelenleg kiadót keresek, aki partner lenne egy különös könyvkiadásban, ha van ismerősötök, bombázzatok a kontaktokkal nyugodtan.

Szóval mi lesz most a blogokkal? Szívem szerint vinnék tovább mindent. Csaba, ahogy tudjátok, a videós csatornáján érhető el, úgyhogy egyedül vinném. Szeptembertől lesz ovi, talán lesz annyi időm, hogy azért ne tűnjön el az Appleblog, és az Egy nap a városban is frissülhessen kétszer-háromszor a héten. De valami bevételt kell produkálniuk, különben ott leszek pár hónap után, hogy megintcsak pénzkeresetre kell fordítanom a megmaradt időmet, és akkor kezdődik elölről az egész. A lelkesedés önmagában már nem elég, ebben a mostani élethelyzetemben. Volt és lesz olyan élethelyzet, amikor simán megugrom úgy is, napi nyolc óra munkába belefér, úgy is, hogy nincs bevétel. Ez most nem az az élethelyzet.

Mondhatnám, hogy dobják össze az olvasók. Mondhatnám, hogy ha tényleg szeretitek a blogot annyian, mit írtátok, akkor tőletek kérem, hogy ne kelljen máson dolgoznom abban az időben, amikor dolgozni tudok ezen. De szerintem még mindig nem tart itt a piac. Talán nemsokára fog. Megszokjuk, hogy a független médiáért fizetni kell, mert ilyenné vált a nemzetközi, és még ilyenebbé a magyar piac, a maga különleges hirdetői térképével. Mert a hirdetők egyre kevésbé ott lesznek, ahová szívesen írsz bármit, miközben az évtizedek alatt belénk ivódott ösztön, hogy “add a PR mentes tartalmat ingyen, és ne tegyél ki túl sok reklámot, mert idegesít”, nem lesz egyáltalán fenntartható. De míg az is egy-két évbe telik, míg megértjük, hogy a nagy olvasottságú oldalakért fizessünk havi 1500-2500 forintot, addig még sokkal több idő lesz, míg eljutunk odáig, hogy a kedvenc blogunkért is fizessünk alig kevesebbet. Mert annyit kell, hisz míg egy nagy oldalért tízezrek fizethetnek, egy blog kemény magja mondjuk 100-150 ember.

Van másik lehetőség. Az, hogy ezek a blogok megszűnnek, velük együtt beszűkül az írott sajtó, és virágzik a Youtube meg a TikTok és amik még jönnek majd. Amik a maguk nemében tök jók, elsősorban szórakoztatásra valók. Informálásra is - a YT -, csakhogy nem visszakereshető formában. Sok sikert, ha érdeklődsz egy komplex téma iránt, és 20 perces videókból kell összeszedned hozzá az információkat. A videószerkesztők is bajban lesznek, ahogy szűkülnek az írásos anyagok piaca, hiszen ők is azokat pásztázzák át, abból gyűjtenek, amikor komolyan dolgoznak fel egy komoly témát, újságírókként. Ahogy Csaba is szokta.

Szóval igyekszem. Ennyit tudok ígérni. Ha van ötletetek, ha van olyan lehetséges szponzor, akivel kapcsolatban álltok, kössetek vele össze. Szeptembertől jobb lesz, azt hiszem. Vagy bezárják megint az ovikat, és akkor nem lesz jobb, és marad minden így. De a regényemet olvashatjátok, remélem még idén, tudom, nem pótolja a blogokban rejlő közszolgálatiságot, de legalább van benne szex.

És nagyon köszönöm a támogató leveleket, kommenteket az utóbbi hónapokból. Sokat jelentettek nekem.