Az Apple vezérigazgatója idő és teljesítményalapú jutalomban részesült pénteken. A cég igazgatótanácsa természetesen elégedett volt a teljesítménnyel, így végül 560 ezer munkavállalói részvény jutott a főni birtokába, ami a keddi árfolyam szerint 123 millió dollárnak felel meg. Ami meg 34 milliárd forintnak.
Egybekezdés: Tim Cook felvette a bónuszát pénteken
Mit tesz Tim Cook, hogy az olcsóbb iPhone X tényleg piacra kerüljön?
Vért izzad az Apple vezetője. Ez biztos. Senki nem írta meg, nem is ő twittelte ki, hogy mennyire kivan, nem is az Apple Watch-át törték fel, hogy a szívritmus-adatait leolvassák.
Elég megnézni, hányan próbálnak meg keresztbe tenni a címben olvasható a tervnek.
Oké, először is fektessük le az alapfogalmakat. Mit is jelent az olcsó iPhone X?
Az iPhone X tavaly jelent meg, 999 dolláros alapáron, ami 25%-kal volt drágább a vele egyidőben megjelenő sorozat ugyanakkora tárhelyet adó, 8 Plus fantázianevű telefonjához képest. Most azt mondják, az Apple képes lesz egy LCD-s modellt piacra dobni, ugyanakkora áron, amennyiért tavaly a 8 Plust adták. Ez azért nem tűnik egy akkora vállalásnak, nem igaz?
Valójában mégis az. Fontos ugyanis látni, hogy Cook egy pénzmérnök. A feladata, hogy létrehozza a pénzügyi fekete lyukat, a végtelenségig növő céget - így megdönteni a jelenlegi világrendet, hahaha -, ehhez pedig muszáj egyre feljebb tornászni a részvények értékét. Ehhez viszont pénzt kell adni a befektetőknek, és megnyugtatni őket: egyre több cash-t tudnak kisajtolni az eddig is iszonyú pénzeket termelő iPhone termékcsaládból (a többi mellékes egyelőre).
Nem teheti meg, hogy alacsonyabb árrés legyen idén. Ha tehát piacra dob egy olcsóbb iPhone-t, akkor két dolgot kell mindenképp betartania:
- vagy az alapanyagok és összeszerelés árát csökkenti az árengedményhez képest nagyobb mértékben, így végeredményben nő az árrés
- vagy csökkenti az árrést, de közben még drágább telefonokat dob a piacra, amik elviszik a vásárlók zömét, és így összességében nyer az ügyön
Az első verzió az amatőröknek való. Cook a másodikban hisz.
Az első verzió nem is tudna működni. Az alapanyagok árát idén állítólag tíz százalékkal tudja csökkenteni a cég egy alap iPhone X esetében. Ez nagyjából 400 dolláros alapanyagárral számolva 40 dollár mínuszt jelent. Egy OLED panel nagyjából 20 dollárral több, mint egy LCD. Ez eddig 60 dollár, mínusz. De állítólag több száz dollár lesz a különbség. Ezt nem lehet kigazdálkodni a hagyományos módon.
Persze jönnek a szokásos Cook-féle beszállítói láncot érintő okosságok. Az érintőkijelzőket eddig a Samsung szállította, most az LG-t is bevették a buliba. Verseny lesz tehát, ami az árakat is érinti, és mivel az Apple ezzel kockázatot vállalt, tutira meglátszik ez is az egyenlegükön, mínuszban. Néhány dollárról beszélünk.
A gyártósorok tutira nem lesznek olcsóbbak, sőt. A kínai gyártósorok egyre többe vannak, ráadásul az Apple-t egyre inkább noszogatja Trump, hogy több amerikai munkaerőt használjon a gyártási folyamatban. Ez mind drágítja a dolgot, nem beszélve arról, hogy Trump kereskedelmi háborúja már az Apple lábát nyalogatja. Annyira, hogy Tim Cook találkozót kért Trumptól, amit ő örömmel meg is adott - olvashattuk a Twitteren. A találkozó részleteit nem hozták nyilvánosságra, de egyértelmű, hogy Cook az Apple-t is sújtó vámok megelőzéséért lobbizott, amiért cserébe - ezt nyugodtan vegyük készpénznek - Trump is kért valamit. Az se lesz ingyen.
És ugyan nem az idei iPhone-ok problémája, de az 5G technológia sem lesz olcsó. Júniusban véglegesítették az 5G szabványt, a szabadalmak birtokosai pedig elkezdték nyilvánosságra hozni, mennyit kérnek a szolgáltatóktól és a készülékek gyártóitól a szellemi termékért (ne legyenek illúzióink, valójában mi fizetjük meg ezeket a sor végén). A Qualcomm, ami a szabadalmak nagy részét birtokolja, elég borsos árat adott: 3,25 százalék minden eladott készülékből, multi-mode 5G esetén, maximum 400 dolláros készülékárig. Ez pedig az Apple-nek stabil 13 dollár költség lesz, készülékenként.
És ez csak a Qualcomm, ami így is engedett az áron, főként az Apple nyomására állítólag. Korábban ugyanis 500 dollár volt a plafon, így 13 helyett 16,5 dollár lett volna a sarc.
Az Ericsson 5, a Nokia pedig 3 dollárt kér eladott készülékenként, a Huawei, a Samsung, és a többiek még nem nyilatkoztak. Ez eddig 21 dollár, miközben a 4G szabvány 9,6 dollár volt, eladott egységenként. Persze a nagy megrendelők mindig is sokkal olcsóbban kapták ezeket, és láthatjuk, hogy az aktuális perek (Apple vs. Qualcomm) is befolyásolhatják a végső árat. De tény, hogy ezek a végén milliárdokat jelentenek az Apple számára.
Láthatjuk, hogy miközben az alapanyagokon minimum 60 dollárt húzhatnak Cook-ék, addig a munkaerőiaci változások, aktuális perek és beszállítói pengeváltások, új szabványok és az USA elnökének pillanatnyi hóbortjai mind kilengetik ezt az összeget, fel-le, és nagyon nagy erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy tényleg meg tudjanak lepni szeptemberben az árakkal.
Micsoda munkamennyiség, micsoda feladatok egy terméknél, aminek egyelőre a dizájnjáról nem sok szót ejtettünk.
Belegondoltál már, milyen lesz az Apple Alapítvány sorozata?
Korábban már írtam az Apple tartalomszolgáltatói lépéseiről. Úgy tűnik, a cég komolyan gondolja, hogy a Netflix nyomába ered, mert számtalan saját készítésű show-ba fogtak bele rövid idő alatt. És továbbra is érkeznek a hírek sikeres szerződéskötésekről, de egyelőre nem tudni, sikerül-e a nagyszabású terv. Egyelőre az Apple csak néhány műsort hozott készre, amik vegyes vagy rossz fogadtatást kaptak.
Az egyik legjobban várt kísérletük az Alapítvány sorozat feldolgozása, természetesen sorozat formájában, David S. Goyer és Josh Friedman vezetésével. Goyer a The Dark Knight és a The Dark Knight Rises egyik szerzője volt, míg Friedman a Terminator: The Sarah Connor Chronicles alkotója. Asimov lánya, Robyn is ott ül az executive producerek között. És most nagyon úgy tűnik, hogy az Apple tényleg megvalósítja a dolgot, a megrendelése óta haladnak a projekttel.
Ha van olyan terve az Apple-nek, ami vízválasztó lehet az egyéni tartalom gyártásának erőfeszítésében, az ez. Ha ezt jól megcsinálják, bebizonyítják, hogy bármit meg tudnak valósítani. Ha elbuknak, nevetségessé válik a nagyzoló erőfeszítésük.
Miért mondom ezt? Hát azért, mert az Alapítványt a legnehezebb képernyőre vinni, az összes könyv közül. Talán még a Godot-ra várva versenyez az első helyért.
Miről szól? Egy csapat tudósnak sikerül előre feltérképezni az emberiség jövőjét. Kimutatják, hogy a régóta fennálló Galaktikus Birodalom bukásra van ítélve, és egy 30 ezer éves barbár kor követi majd a pusztulását. Csakhogy tudnak egy módszert, amivel ezt a 30 ezer évet lecsökkenthetik csupán ezerre. A tudósok végül száműzetésben, a galaxis peremén kísérlik meg végrehajtani ezt.
A New Line Cinema állítólag egy évtizedet töltött a megfilmesítéssel, sikertelenül. A Columbia Pictures is próbálkozott, végül pár éve az HBO találta ki, hogy Jonathan Nolannal elkészíti végre az Alapítványt, de mindenki kudarcot vallott.
Hogyan viszel vászonra egy filmet, amiben leginkább okos emberek ülnek egy asztalnál, és megbeszélik az emberiség jövőjét? Nincs főhős, nincs főgonosz, nincsenek akciók, a cselekmény sok száz évet ölel át, és nem is igazán cselekmény, filmes értelemben.
Ha azt állítod, hogy az Alapítvány a Star Wars fénykardok, jedik, gonosz császárok és menő fekete ruhás alakok nélkül, nem tévedsz nagyot. Gyakorlatilag volt már egy sikeres feldolgozása a könyvnek, George Lucas 1977-ben álmodta meg, hogyan lehet egyáltalán filmre vinni a galaktikus száműzetésben élő civilizált csoport küzdelmét az egyre növekvő sötétség ellen. Kellett hozzá egy másik sztori, egy népmesei jellegű, és a kettő ötvözete lett végül a jó megoldás, csak már a végére nem sok köze volt az eredeti könyvhöz.
Magyarul: nagyon hozzá kell nyúlni az eredeti könyvhöz annak érdekében, hogy jó filmet lehessen kihozni belőle.
Mondok egy példát. A Galaktikus Birodalom lehetne egy cég, ami hatalmasra nőtt, a világon a legnagyobbra, és egy hatalmas űrhajó a központja. Egy csapat dizájner, valahol az ablaktalan, középső termek egyikében rájön, hogyan modellezhetik a cég pénzügyi jövőjét, és rájönnek, hogy bukásra vannak ítélve. Bármit tesznek, körülöttük minden összeomlik.
Miután a vállalatnak vége, az okostelefon-piacra (ezzel foglalkozik a cég) hat évnyi sötétség borul, és csak ezután lesz képes bárki notch-csal ellátott telefont alkotni. De ők rájönnek, hogy elég csupán egy év, ha mindent beleadnak. Így egy hátsó szobában megalkotják a saját prototípust, amihez a hozzávalókat a legnagyobb rivális telefonjából lopják ki.
Például.
Mi történik idén a Mac minikkel?
A Mac minihez gyakorlatilag 2014 óta nem nyúltak. Az alapmodellben ma is egy negyedik generációs, kétmagos Core i5-ös ketyeg, 4 giga RAM, 500 gigás merevlemez. Mindez a konfiguráció akkor, amikor ezek a képességek épphogy elmentek, 179.990 forintba került. A nagyobb baj, hogy ma is ugyanannyiba kerül, pedig közben nyolcadik generációs procikból válogatják a MacBook Prók CPU-ját, a 8 giga RAM alap, az SSD szintén.
A Bloomberg pár napja megírta, hogy idén érkezik egy Mac mini frissítés, amiről két dolgot lehet tudni:
- a professzionális felhasználóknak szólnak majd
- drágább alapárat hoznak magukkal
Mielőtt temetni kezdenénk a minit, hogy "na ezt is elbarmolják", gondoljuk végig, mit tehet a termékvonallal az Apple. Elég jó segítségünk van, hiszen a cégnek nem ez lesz az első “megreformált” vonala, az iMac, a MacBook Pro és az iPhone is átesett a gumicukor-trükkön, elég jól lehet látni, mi mentén halad az Apple pénzközpontú frissítési politikája.
- Keress egy olyan frissítési lehetőséget, ami a terméket új megvilágításba helyezi,
- adj az így elkészült terméknek egy új nevet,
- kapjon magasabb árat,
- a régi szériát is frissítsd, természetesen hagyj köztük egy jelentős vágyfokozó rést a képességekben,
- az se baj, ha a régi széria árát is megemeled, de ez nem kötelező.
Hiszen a hosszú idő ilyenkor a cégnek kedvez: ha csak kétszer annyi RAM-ot pakol a házba, egy újabb procit, és egy Fusion Drive-ot, akkor is mondhatja, hogy igazából ez már nem is a 179.990-es alap Mac mini, hanem a kétszer annyiba kerülő nagyobbik modell frissítése. Hiszen került bele SSD, és kétszeres memória. Ha tehát elkérnek érte 17 százalékkal többet (annak idején ennyivel emelkedett a MacBook Pro “sima” frissítése), akkor még mindig jobban járunk, mint előtte.
Ez alapján a most ismert Mac mini, újabb hardverekkel, 200 ezer forint lenne, de ennél sokkal drágábban indulhatnának a “Mac mini Pro” gépek. Ha az Apple-nek sikerülne találni egy olyan színes bizbaszt, mint egy TouchBar - ami ugye tök felesleges egy minire -, akkor egy nyolcadik generációs, jobbféle procival, 128-as SSD-vel, 16 giga RAM-mal és külső GPU támogatással, Thunderbolt 3-as porttal egy gép már 300 ezer forintba is kerülhetne, alaphangon.
És mi legyen az a plusz? Mi lesz a Mac minik TouchBarja?
Valószínűleg nem tudtak kitalálni ilyet. Ekkor jöhet az iMac Pro ötlete: a valóban Pro belső tartalom. Egy Intel Xeonnal, egy terás SSD-vel, 32 GB RAM-mal még emelhetnek jó pár százezer forintot a felső kategória árán (a HP két éve tervezett már ilyet).
(Bocs, tudom, hogy nem ilyen anyagias matekra számítottatok egy “Mi történik idén a Mac minikkel?“ poszt alatt, de értsétek meg, az Apple is így gondolkodik)
Mi lesz így a minivel? Továbbra is a legolcsóbb Apple számítógép lesz, noha egy picit talán megemeli az alsó szintet. Viszont az alsó szint vásárlói is annak a tudatában vásárolhatnak, hogy ez a doboz
akár kerülhetett volna háromszor ennyibe is...
Azok pedig, akik szeretnék saját maguk kiválasztani a kijelzőt, kijelzőket, maguk választanák ki - és később cserélhetnék - a dedikált grafikus kártyát, azoknak egy jó kis alapgép lehet ez, az iMac Pro árának töredékéből.
Kíváncsian várjuk az új fejlesztést, a tervezéshez használt Excel táblát majd utólag reverse engineeringeljük.
Jönnek az ARM-Macek? Íme a 2020-ban megjelenő chipek teljesítménye
Az ARM közzétette a CPU roadmapját, vagyis a jövő évekre előirányzott terveket az alacsony fogyasztású chipek teljesítményére vonatkozóan.
forrás: ARM
Jól néz ki, igaz?
Az Intel lassuló növekedési üzeme mellé a saját, évente minimum 15%-os növekedését tették, ezzel pedig azt állítják, a 2019-es Deimos, de a 2020-as Hercules biztosan lekörözi majd a "mostani" Core i5-7300U chipet.
Azonban a Core i5-7300U CPU valójában az előző generáció, az Intel azóta kiadta a nyolcadikat, amiben jelentősen megnövelték a beépített magok számát. A grafikon tehát csalóka, mert szembeálít egymással egy evolúciós tervet, amiben az egyik félnek csodálatos lehetőségeket ígér, a másikat pedig egy szinte stagnáló kődarabként mutatja. Ráadásul olyan integer-alapú teszttel állítják a teljesítménynövekedést, aminek nincs direkt köze a valós életben tapasztalható teljesítményekhez, sem mondjuk a lebegőpontos számításokhoz.
Mindenesetre az biztos, hogy ha az ARM ilyen optimista, akkor az egyedi chipek, valamint a szoftver és hardver összehangolásának mintapéldánya, az Apple még többet lesz képes kihozni az érkező processzorokból, így már csak a programok kompatibilitása lesz a fő probléma egy ARM Mac projekt számára.