A Quanta Computer, az Apple egyik tajvani összeszerelő-partnere homályos utalást tett arra, hogy egy AR-terméken dolgoznak egy meg nem nevezett céggel közösen, erre - annak ellenére, hogy a cég elég sok IT-óriásnak gyárt mindenféle hardvert - többen egyből arra a következtetésre jutottak, hogy csakis az Apple lehet az a rejtélyes partner.
C.C. Leung, a Quanta elnökhelyettese még azt is elkottyintotta, hogy egy headset jellegű kütyüről van szó, aminek teljesen átlátszó lencséin keresztül léphetnek majd a júzerek kapcsolatba virtuális környezetükkel. - írja a Nikkei Asian Review. Leung azt is hozzátette, hogy jelenleg nem látja akadályát, hogy a termék akár már 2019-ben forgalomba kerüljön.
Az ár elvileg 1000 dollár alá várható, így kétséges, hogy eleinte tömegcikk legyen, inkább az Apple Watch eladási számainak nagyságrendjét tudnám elképzelni - persze miért is tudná megbízhatóan ennyivel előre egy gyártópartner egyik vezetője az Apple egy még hivatalosan meg sem erősített termékének árazási politikáját.
Az a tény azonban, hogy már a második Apple beszállító utalgat arra, hogy ilyesmin dolgozik egy nagy, meg nem nevezett céggel még akkor is érdekes, ha Leung mondandója csak az igazság felszínét kapargatja. Korábban a Catcher Technology számolt be arról, hogy egy meg nem nevezett viselhető eszközhöz kérték fel alkatrészek beszállítására - ott is mindenki Cupertino sziluettjét vélte felsejleni a háttérben.
Az egész Apple AR-viselhető híresztelést a Bloomberg írta meg először. viszont ők azt jósolták, hogy bár 2019-re kész lehet már a termék, piacra csak 2020-ban kerülhet. Állítólag még saját iOS alapú oprendszert is kap majd, rOS (reality OS) néven. Bár arról még nem tudni, hogyan tervezi megoldani az Apple az appok indítását vagy a headset irányítását, de állítólag a Siri-s hangirányítással, illetve kézmozdulatokkal incselkednek az első prototípusokban.
skarpad
2017.11.14. 08:35
Címkék: homepod
A beszállítólánc lepcsesszájúi azt a nagyon is valószínűnek tűnő pletykát súgdossák egymás meg a techsajtó képviselőinek fülébe, hogy a következő generációs HomePod már az iPhone X-ből megismert 3D-s arcfelismerő kameratechnológiájával kerülhet forgalomba.

A rendkívül mókás nevű Jeff Pu, a Yuanta Investment Consulting elemzője saját forrásaira, illetve az AirPod és a HomePod gyártását végző Inventec Appliances vezetőjének kijelentésére alapoz. David Ho elnök korábban cége negyedéves beszámolóján kottyantott el egy utalást a várhatóan 2019-ben érkező következő generációról.
Szerinte az ilyen szintű arcfelismerő technológiáknak nem csak a telefonokban kéne könnyebbé tennie az emberek életét: annyi egyéb potenciális felhasználási terület lehetne még. Persze ilyenkor azért átfut az ember agyán, hogy kissé korai még a 2nd gen HomePodról pletykálgatni, hisz még az első megjelenéséig is van jó 2-3 hét még. Az a terméket már lefejlesztették, gyártásban van és az élet ennek ellenére sem állhat meg Cupertinoban.
A jobb memóriájúak emlékezhetnek még rá, hogy e pletyka már korábban is felreppent, még a WWDC-s bejelentés előtt, mint lehetséges selling point az Amazon Echo-ja és az egyéb kategóriatársakkal szemben, a potenciális vásárlók kegyeiért vívott harcban.
skarpad
2017.11.14. 08:00
Címkék: iphone
Minden eddiginél nagyobb telefonokon dolgozik az iPhone a jövő évi szezonra a KGI jövendőmondója szerint. Az 6,5 hüvelykes iPhone X Plus-on, és az idén kihozott 5,8-as X utódján felül egy 6,1 hüvelykes, dizájnját tekintve azonos formanyelvi elemekkel operáló, ám LCD panellel szerelt, emiatt várhatóan némileg olcsóbb készülék is jöhet.
A tegnap kijött befektetői jegyzet tanúsága szerint nagy meglepetések nincsenek, a következő adag iPhone 2018 második felében, év vége felé jelenik majd meg. Kuo szerint Cupertino a 600-750 dolláros szegmensbe pozicionálná az LCD-s új modellt, ami a gyengébb felbontású kijelzője ellenére is minden bizonnyal megkapja majd az idei X újdonságait: a FaceID-t és az új kameramodulokat is.
Nyilván ezek mellé jön az iPhone X továbbfejlesztett verziója, várhatóan azonos kijelzőmérettel és egy-két apró újítással. Ming-Chi szerint a három új modell érkezésével, és azt a tényt figyelembe véve, hogy addigra az Apple már fel lesz készülve az új form factor és az új technológiák tömeggyártására, az eladások tekintetében "szuperciklusra" számíthatunk, bármit is jelentsen ez azon kívül, hogy végtelen mennyiségű telefont adnak el megint.