almalé és kungfu Rólunk

Vajon holnap bejelenti az Apple, hogy a Mac áttér ARM-ra?

A holnapi lehet az utóbbi évek legizgalmasabb napja az Apple-nek. De tényleg. Ezt én sem hagyhattam szó nélkül, pedig tényleg nem hallhattatok felőlem már… egy jó ideje.

Először is gyorsan, hogy mi ennek az oka. Nyilvánvaló, hogy a járvány nálam is felborított sok mindent, mert annak ellenére, hogy egészében véve, belül jól éltem meg az egész dolgot, azért látni kell, hogy néhány hét alatt kiesett a korábbi bevételeim 80-90%-a, ilyen-olyan okból. Így például az Appleblog mellől is ellépett épp ekkor az AQUA, akikkel tök jó két évet húztunk le együtt, de így összességében úgy állt a helyzet, hogy volt három hobbiblogom, amit írhattam full munkaidőben úgy, hogy nincs máshonnan bevételem. Ez negyven évesen, két gyerekkel finoman szólva is luxus. Így aztán kénytelen voltam máshová pozicionálni az erőimet, szerintem mindenki így tett volna. Hogy ezután mi lesz? Arról majd egy másik posztban, később.

Most fókuszáljunk újra az Apple-re. Mert ott, mint mondtam, minden idők izgalmai várhatóak, csodás tranzíció meg bréktrú. Ugyanis lehet, mondom, LEHET - de egyre többen erősítik meg -, hogy a cég holnap mégiscsak beszél az ARM alapú számítógépekről, amiket kiadni terveznek. Szerintem jövőre, egyesek szerint még idén lesz valami. Logikus egyébként, hogy beszéljenek róla, hiszen a fejlesztőknek nem árt egy évvel korábban jelezni, hogy készüljenek ők is, mert azért a portolást meg kell oldani, akárhogy is lesz.

ke_pernyo_foto_2020-06-21_14_00_04.png

Az ARM alapú Mac-ek előnye lenne, hogy a chipkészlet teljes egészében a szoftverhez lenne igazíva, nem lenne egy felesleges tranzisztor a cuccban, létre lehetne hozni egy olyan gépet, ami ha kell, erős, ha nem kell, baromi sokáig bírja szuflával. Nincs benne ventilátor, viszont van vagy 12 mag, meg spéci segédprocesszorok, amik jó esetben pont az általunk favorizált képességeket futtatják le mindennél gyorsabban, anélkül, hogy 4 gigahertzre pörgetnének egy négymagos szörnyet.

Mi a hátránya? Az alkalmazás-ellátottság. Voltak olyan hangok, hogy csak Catalyst appok futhatnak majd ezeken a Mac-eken, tehát iPadről portolt cuccok, vagy hogy csak a Swift-tel írt appok működnek majd. Ezeknek egyébként nincs nagy valószínűségük, de ahogy a tanult Gust Mueller írja, az OpenGL és OpenCL menni fog, mint ahogy a VMware és minden más X86 alkalmazás is repül. A többivel kapcsolatban pedig nagyjából ezerszer több a kérdés, mint a valószínűsíthető válasz (Mueller egyébként mindegyikhez elmondja a saját gondolatait, érdemes elolvasni), így tök értelmetlen találgatni: talán holnap többet tudunk meg.

Amit lehet sejteni, hogy amennyiben az átállás megtörténik, akkor az Apple az iPhone és iPad SoC-jeivel együtt fejleszti majd a Mac-ek procijait is, minden bizonnyal a TSMC-vel, az egyik céggel a kettő közül, ami a 2 nanométeres gyártástechnológia felé tart. Így aztán nem árt velük menni továbbra is, ugye. És érdemes látni, hogy már egyáltalán nem egy, vagy néhány Apple processzor van, hanem egy rakás: A-sorozat, AX-sorozat, AZ-sorozat, S-sorozat, T-sorozat.

Az Apple térfelén ugye ritkán kerülnek szóba a jövőbeli fejlesztések, egyvalami történt, ami érdekes: Az A12X chipet újra kiadták az idei iPad Prókban, picit megtuningolva, és átnevezve A12Z-re. Ugye az A-sorozat CPU-i mindig arra mentek, hogy minél kisebb helyen, kis fogyasztással a lehető legtöbb teljesítményt adják (iPhone-ra tervezve). Az AX sorozat viszont nagyobb helyet foglalt, ehetett többet, de izmosabb teljesítményt kellett leadnia, ezek lettek az iPadek, néha az Apple TV SoC-je. Hogy a Mac számára viszik-e tovább az X vonalat, vagy csak véletlen/alkalmi volt ez az X - Z átállás, nem tudni, de ha nagy fejtörést okoz ez Cupertinóban, akkor segítek: van még Y és W betű is, amik szintén az ABC végén vannak, és kúlok.

A TSMC roadmapja alapján pedig viszonylag jól fel lehet rajzolni az Apple termékek jövőjét egészen 2025-ig. Ezek alapján:

2020: 5-nanométeres A14 az iPhone-nak, S6 az Apple Watch-nak, és talán egy 5-nanométerer A14X az iPadekbe (de inkább 2021-ben). Lehetséges, hogy az Apple kiad a fejlesztőknek egy A14X-re épülő Mac-et.

2021: 5-nanométeres A15 az iPhone-ba, S7 az Apple Watch-nak, valószínűleg egy A14X/A15X az iPadbe, és a Macnek nagy valószínűséggel egy hordozható - X1? - és egy desktop - Z1? - gépbe való chip.

2022: 3-nanométeres A16 az iPhone-ba, S8 az Apple Watch-nak, talán A16X az iPadbe, második generációs Mac laptop és desktop chip.

2023: 3-nanométeres A17 az iPhone-ba, S9 az Apple Watch-nak, talán A17X az iPadbe, harmadik generációs Mac laptop és desktop chip.

2024/2025: 2-nanométeres A16 az iPhone-ba, S10 az Apple Watch-nak, talán A16X az iPadbe, negyedik generációs Mac laptop és desktop chip.

Szerintem egyébként - és senkitől nem láttam, hogy osztotta volna a véleményem - az új gép kap egy új brandet. Nem hiszem, hogy az Apple egyszerűen kicserélné a MacBook Air-ben az Intelt, és elnevezné MacBook Airnek, két okból sem. Az első, hogy az ARM alapú számítógép nagy változást jelent majd a felhasználóknak, senki ne gondolja, hogy átül egy ugyanolyan autóba, és megy tovább, mintha mi sem történt volna. A váltást tudatosítani kell. A másik ok, hogy az Apple hagyni akarhat magának egy menekülő utat, arra az esetre, ha mégsem jönne össze a dolog. Egy új termékkategóriával megteheti ezt, egy integrálttal kevésbé. Persze ott van jó választásnak a MacBook név, amit már egyébként is felhasználtak játszótérnek (alacsony fogyasztású chip, hűtés nélkül), de én abban sem vagyok biztos, hogy a Mac név megmarad. Két irány van: a MacNotepad és társai, valamint a JonaBook és társai.

Mi lesz még holnap? Az iOS 14 és más operációs rendszerek mellett lehetségesnek tartanak egy gyors iMac frissítést, ami ezúttal dizájfrissítést is jelenthet állítólag. Külsőre a Mac Pro és a Pro Display XDR lesz az irány, vékonyabb kávával, AMD Navi GPU-val és T2 biztonsági chippel. Lehetségesnek tartanak még új Apple TV-t, kisebb HomePodot, összecsomagolt szolgáltatásokat, de őszintén szólva én nem várnék nagyon ezekre. A helyzet az, hogy ha be akarják mutatni az elkészült operációs rendszereket, szólni akarnak valamit a járvány miatt kialakult online WWDC használatáról, valamint a várható előadásokról - ez mégiscsak egy fejlesztői konferencia ugye -, meg még el is akarják mondani, mivel készüljünk az ARM átállásra, akkor nem nagyon lesz idő még hardverezni. Bár az Apple ezt az utóbbi időben elég lazán szokta kezelni, nem kerít nagy feneket neki, kivéve persze a fejőstehén iPhone-t.

Mindenesetre holnap este hétkor tartanak egy nézők és taps nélküli keynote-ot, ami valószínű fájdalmas lesz (nézzétek csak meg John Oliver show-it az utóbbi időből), de én azért élőben, írásban közvetítek itt mindent, ti meg nézzétek a szokásos helyeken, böngészőből az Apple oldalán vagy Apple TV-n, a megfelelő appban. Holnap találkozunk.



Milyen az élet egy Cellular Apple Watch-csal?

A Telekom jóvoltából kaptam tesztelésre egy mobiladattal is forgalmazni képes Apple Watch-ot. Nagyon vártam már, hogy ez az eszköz Magyarországon is megjelenjen, mert úgy gondolom, hogy a leginkább előremutató, ami a jövő kommunikációját illeti. Az egyre nagyobb és színesebb kijelzős telefonok - korábban phabletnek nevezték őket, ma már nem külön kategória - ellenére én a minél kompaktabb telefon híve vagyok, amit kiegészítek médiafogyasztásra alkalmas tablettel.

Akkor érzem jól magam, ha nem hordok magamnál nagy eszközt, és minden a rohanó emberi test méreteihez és képességeihez igazodik. Ebben a tekintetben egy óra, ami mindig ott van a csuklómon, a lehető legjobb választás: apró, lehetetlen elhagyni vagy leejteni, és az okostelefonom legtöbbet használt funkcióit tudja. Na igen, a webböngészést nem, és azt sosem fogja tudni.

Viszont most már iPhone jelenléte nélkül is:

  • Tudok vele telefonálni
  • Megkapom az üzeneteket, emaileket
  • Tudok vele fizetni a boltban
  • Információkat ki tudok nyerni, pl. időjárás, naptárbeli teendőim, navigáció stb.
  • Zenét tudok hallgatni

A telepítés természetesen baromi egyszerű, az Apple és a Telekom együtt megkönnyítette a dolgot. Miután kibontod az órát, az eSIM aktiválásához tartozó folyamat egyből elindul az órán. Ahogy az Apple Watch aktiválásához, ehhez is iPhone kell egyelőre: a telefonunk Watch appjának segítségével be kell jelentkeznünk a Telekom fiókunkba (Facebook fiókkal is megtehetjük, hogy egyszerű legyen), ahol egy gombnyomással megrendelhetünk egy eSIM-et, amit egyből az órához rendel a rendszer.

install.jpeg

Az eSIM ára havi 990 forint, és a sávszélesség limitált 1 / 1 Mbps-ban. Havonta lehet feloldani a korlátozást, ami olcsóbb díjcsomagok mellé 3990 forint havonta. Mobil XL díjcsomaghoz mindkét sávszélesség esetén a MultiSIM havi díja 0 Ft/hó. Tapasztalatom szerint az 1 / 1 Mbps ugyanolyan működést eredményez, mint amikor az óra wifire csatlakozik, vagy a telefonon keresztül kap netet: a nekünk küldött nagyobb méretű képek betöltése így is lassú, az emailek letöltésére így is, úgy is várni kell egy kicsit, a kisebb adatforgalmú kapcsolatok - üzenetek kezelése, fizetés - röccenésmentesen megy természetesen. Vagyis az én tapasztalataim alapján sosem az adatátviteli sebesség jelentette a szűk keresztmetszetet.

ke_pernyo_foto_2020-05-08_7_30_38.png

Az iPhone-os appban megjelenik ilyenkor egy Mobilhálózat nevű pont, ahol azt is látod, mennyi mobiladatot használt az órád, alkalmazásokra lebontva.

mobiladat.jpeg

És hogy milyen érzés ezt használni? Ez az a fajta fejlesztés, amivel kapcsolatban semmilyen érzést nem tudsz kifejezni, egyszerűen csak természetes lett egy pillanat alatt. Csak megszabadítottak egy tehertől, egy hátráltató erőtől, attól, hogy az iPhone-od is legyen mindig nálad, ha teljes mértékben használni akarod az órát.

Az elmúlt két hétben kétszer is előfordult, hogy elindultam otthonról telefon nélkül. Velem elég gyakran megesik, a család már lesi az ablakból, hogy “na most mit felejtett itthon”. Nem mentem messzire, csak bevásárolni, de az alapvető kommunikáció fenntartása miatt (a sárga vagy a kék dobozos kell? stb.) ilyenkor vissza szoktam menni érte. Most nem mentem. Ez történt:

ora.jpeg

Elmentem bevásárolni egy szál órával.

Járvány idején egyébként is a legjobb segítség az Apple Watch:

  • Nem kell a bevásárlólista nézegetéséhez elővenni a telefont, a csuklóra nézve lehet haladni
  • Gyorsan elérhető a házastárs, akitől lehet kérdezni, telefonon vagy üzenetküldő appon keresztül, szöveget diktálva
  • Fizetéskor sem kell elővenni semmit, egy gombot kell duplán megnyomni, és kész is
  • Sok feladatra lehet érintés nélkül is használni az órát, a Sirivel felhívathatunk valakit, rákérdezhetünk feladatokra
  • Csak egy picike kijelzőt és gombot kell fertőtleníteni a boltból kijövet

Mindezt tehát iPhone nélkül is megtehetjük ezentúl. Nekem hatalmas érzés volt, hogy a fentiekből mindent megtehettem úgy, hogy a kocsikulcson kívül semmi nem volt nálam. A pénztárcámat azért általában még viszem magammal mutatóba, de igazából már csak a személyi, a jogsi és a forgalmi miatt hordom, egyszerűen mindenhol az órával fizetek, nem nyitottam ki már hónapok óta.

Sokan azt mondják, hogy a telefon náluk mindig ott van, mi a különbség? Megmondom, mert volt ilyen is: amikor a telefon lemerül, még mindig ott az órád! Nem mindegy, hogy elszakadt minden kontaktod, és keresned kell egy töltőt, vagy kisegít a csuklódon lévő cucc, telefonálhatsz, és eléred az üzeneteidet.

Kérdés, hogy mennyire fogyasztja az akksit a cellular működés?

Ha nem telefonálsz, akkor bírható, 5 óra alatt merül felére a töltöttség, tehát itt tíz óra működéssel lehet számolni úgy, hogy rövid telefonbeszélgetések, meg időnként némi üzengetés megy. Meg persze egy rakás frissülő komplikáció, időjárás, decibelmérő, gyűrűk, lásd lent. Ilyenkor ugye simán kikapcsolható a wifi és a Bluetooth kapcsolat, semmire nincs szükséged a működéshez, ezek csökkentik a fogyasztást, de nyilván ez semmi a mobilchiphez képest.

img_4732.png

Ha telefonálsz, egy húsz perces beszélgetés 25%-kal tudja csökkenteni a töltöttséget, vagyis nyolcvan perc alatt lemerül az óra (az Apple állítása szerint másfél óra ez az érték, ez kábé stimmel is).

Vagyis az Apple Watch még nem tart ott, ahol szeretném, hogy tartana, de majdnem. Nem indulhatunk el vele egy napra reggel, hogy este hazaérve telefon nélkül kísérje végig a napunkat, és egész nap használhassuk kommunikációs eszközként. Ha alig nyúlunk hozzá, és csak backupnak van nálunk - csak mobilhálózaton használva -, akkor 10-12 órát bírja így is, ha csak akkor kapcsoljuk be a cellulart, amikor baj van, akkor természetesen nagyon sokáig -, de ha mondjuk becsúszik egy nagyobb telefonhívás, akkor drasztikusan esik a töltöttség. Viszont ha van nálunk egy vezeték nélküli töltő a kocsiban, akkor arra felnyomva két helyszín között mégiscsak működhet a dolog.

A telefonbeszélgetések minősége a cellular hálózaton nagyon jó: engem minden esetben remekül hallottak, sokszor előfordult, hogy valaki egyből megkérdezte, miről hívtam, mert nagyon tiszta a hangom úgy is, hogy az óra egyáltalán nincs a szám előtt. Autóvezetés küzben, mikor a kezem a kormányon vagy a váltón volt, változatlanul jól hallottak (Airpods nélkül értendő). Így beszéltem:

img_4742.JPG

Autópályán viszont már kevés az óra hangereje a mi fülünk számára, úgy, hogy mi is halljuk a másikat, itt már érdemes felcuppanni a kihangosítóra, vagy Airpods.

Nekem ez az új iPhone SE - kicsit sárga, kicsit savanyú, de egész jó.


iPad Pro 2020 + Magic Keyboard - Erre az iPadre vártunk?



Megjöttek az új MacBook Prók is: 800 ezer forint alatt nincs jó szájíz

Tegnap az Apple frissítette az Air-ek után a Pro vonalat is. Mivel korábban írtam, hogy a hűtési problémák miatt az Air a tizedik generációs Intelek támogatása mellett sem birkózik meg a 4K-s videóvágással, ezért nagyon vártam az új gépeket.

Ilyenkor mindig gyorsabban olvasok a kelleténél. A bejelentett specifikációk között gyorsan észrevettem, hogy az Apple itt is duplázta a háttértár méretét változatlan áron, ami a belépő szinten 256 GB SSD-t jelent, nagyon jó, gondoltam. Egy tizedik generációs, Magic Keyboardos 13-as MacBook Pro a korábbi 500 ezer forintért pont jó is lenne.

Na, nem ez történt.

Az Apple ugyanis két olcsóbb és két drágább modellt kínál (ahogy eddig is), csakhogy most a két olcsóbb modellben meghagyták a 2017-ben bemutatott 8. generációs Inteleket, míg a drágább modellekbe tették csak a 10. generációt. És ez nem csak a processzort érinti nyilván, hanem a GPU-t is, valamint a memóriát: a mostani Intelekben már támogatott az LPDDR4X memória, ami azért jelentős gyorsulást jelent az LPDDR3-akhoz képest.

13-inch-macbook-pro.jpg

Így aztán a 13-as MacBook Prókat mostantól két csoportra érdemes bontani:

MacBook Pro 13, 8th gen.

Itt tehát duplájára nőtt a háttértár, 40 ezer forint pluszért kérhetünk bele 16 GB RAM-ot, ami erősen ajánlott. Van új billentyűzet, ami a laptopokkal szembeni bizalmatlanságot részemről elűzte, minden más, a kijelző, a CPU, GPU, a ház a korábbi. Az Apple mindezt elvileg változatlan áron kínálja, valójában azonban a dollár-forint kurzus miatt nálunk nőtt az ár. Nem olyan sokkal: az alapmodell 509.990-ről 539.990 forintra nőtt. Viselhető.

MacBook Pro 13, 10th gen.

Na ez az a modell, amit most rossz szájíz nélkül meg lehet venni: duplájára nőtt az 1799 dolláros modellben a háttértár és a RAM is (512 GB, 16GB), utóbbi mindenképp sokkal gyorsabb lett, miközben megkapott egy 10 generációs i5-öst (plusz 80 ezer forintért egy izmosabb, nagyobb órajelű i7-es kérhető), és természetesen a Magic Keyboardot. Nem lenne kérdés, hogy ezt kell vennem, ha az USA-ban élnék, Magyarországon azonban van egy kis bökkenő:

a korábbi 679.990 forintos ár helyett az 1799 dolláros modellt már 799.990 forintért árulja az Apple nálunk.

Hogy ennek a hatalmas különbségnek mi az oka? Az, hogy míg az alapmodell esetében a cég valamiért 415 forintért váltotta a nettó dollárt bruttó forintra, addig a drágább modellnél 444 forinttal számolt. A különös, ingadozó forintváltás az utóbbi hónapokban megfigyelhető, az iPhone SE-nél 450 forint, a MacBook Airnél 410 forinttal számolhattunk, amíg elértek hozzánk, ÁFA-val, Artisjusszal, meg minden egyébben együtt, természetesen az árfolyamkockázatot is ránk hárítva. Az 1799 dolláros MacBook Prónál azonban régóta 377 forint volt ugyanez.

Úgyhogy annak ellenére, hogy elvileg az 1799 dolláros MacBook Prót venném jó szájízzel, mégsem, hiszen 679.990 forint helyett az árfolyam miatt 799.990 forintot kell érte fizetni, 120 ezer forinttal többet. Őrület.

Ja, és még egy furcsaság: annak ellenére, hogy megkapták a nagyobb modellet a 10. generációs CPU-t, az általuk támogatott Wi-Fi 6-ot a MacBook Prók NEM TÁMOGATJÁK. Ami két dolog miatt érthetetlen, az egyik, hogy a Wi-Fi 6 baromi fontos update, a másik, hogy még egy iPhone SE is támogatja már, ennek így mi értelme volt?

FRANCBA!



Gyerekek, tévedtem, mégis vegyétek nyugodtan a Core i3-as MacBook Airt!

Amikor megjelentek az új MacBook Air-ek, azt találtam írni, hogy kötelező bele a Core i5-ös procit kérni. Egyrészt mert 40 ezer forint pluszt jelent, amiért kettő helyett négy magot kapunk, és nagyobb teljesítményt. És, ki nem mondva ott van az is, hogy a Core i3-ról nekem folyton az olcsó Windows-os laptopok ugranak be, kongó műanyag házzal.

A helyzet az, hogy meggondoltam magam. Nem kötelező az upgrade, nyugodtan vegyétek az i3-asokat.

Három dolog derült ki azóta.

Az egyik, hogy a tizedik generációs Core i3-asok egészen jól teljesítenek a benchmarkok szerint, és a való életben vett tesztek is ugyanolyan sebességet mutatnak a hétköznapi feladatoknál, mint amiket a Core i5 tud. És természetesen itt olyan mindennapi dolgokat kell elképzelni, mint böngészés, szövegszerkesztés, videónézés, fotók csesztetése. Nincs különbség ezen a szinten. Egyébként meg:

2020 MacBook Air (Core i3): Single-core: 1095. Multi-core: 2385.

2020 MacBook Air (Core i5): Single-core: 1047. Multi-core: 2658.

2018 MacBook Air (Core i5): Single-core: 790. Multi-core: 1628.

Na, érted.

A kérdés az volt inkább, hogy adsz-e neki más feladatot is? Én egyrészt a magok száma miatt ajánlottam a Core i5-öt - és mondjuk épp amiatt most is ajánlom -, másrészt hogy lehessen neki adni kicsit számolósabb feladatokat is. Mondjuk egy kis 4K-s videóvágás…? Csakhogy mint kiderült, ez lehetetlen, mert ha elkezded megszorongatni a Core i5-öt, akkor nem képes az elvárt teljesítményt hozni, valószínűleg azért, mert az Apple továbbra is a 2018 óta bevezetett, különös hűtést alkalmazza a MacBook Air-ekben.

A fenti videón lehet látni, hogy a hűtőborda és a ventilátor egymástól elég jelentős távolságra helyezkednek el.Az iFixit fotóján is látni, fent középen a borda, balra fent a ventilátor.

mba_3small-1-600x400.jpg

Ilyenkor egy heat pipe köthetné össze ezeket, hogy a a hő azon keresztül a ventilátor elé jusson, ami meg kifújná a házból a meleget, de nincs heat pipe. És ez láthatóan nem az az issue, ami megoldódik mostanában, lévén évek óta elégségesnek érzik Cupertinóban, hogy a venti valamit kifúj, a hő meg valahol termelődik, csak egymásra talál a kettő VALAMENNYIRE.

Oké, a MacBook Airben lévő Core i3-as TDP-je 9 Watt a Core i5-ös 10 Wattjához képest, nem emiatt érdemes választani, hanem mert az i3-asra úgysem küldesz rá semmi nagyon számolásgyanús dolgot.

A harmadik ok, amiért a Core i3-at mégis ajánlom, az, hogy az alapmodelleket mindig akciózzák. Most is láttam valahol 390 ezer forintért az i3-ast, így a 450 ezres i5-ös gép hirtelen nem is 40, hanem 60 ezerrel drágább.

Szóval na, akinek az Air arra kell, amire tervezték, alap dolgokra, levelezni, böngészni, dokumentumokat izélgetni, az otthoni képeit és videóit gondozni, nyugodtan menjen neki az i3-nak is.




süti beállítások módosítása