A The Information értesülései szerint az Apple idén trackpades billentyűzetet adna ki az iPadekhez, jelenleg a tömeggyártás előkészítése zajlik. Ennyit tudunk. Óriási hír lenne, ha igaz lenne, és egyáltalán nem kizárt, hogy igaz.

photo-1542345307-d87fd97e0ed5.jpeg

Nagy tévedés lenne ezt a pletykát csak úgy venni, mint hogy “mit vagyunk úgy oda, az iOS 13-mal már egérrel is lehetett használni a tabletet, idén meg trackpaddel, na és?”. A tavaly bemutatott egeres használat nem véletlenül a kisegítő lehetőségek beállításai között volt: az egérkurzor baromi nagy, és valójában inkább egy ujjat imitál, semmint egy nyilat, amivel precízen lehet kattintgatni. Azoknak találták ki, akik egy egeret még elmozgatnak kézügyben, de egy kijelzőn már nem képesek navigálni, felemelt kézzel. Igen, a Kisegítő lehetőségek között egy rakás olyan képesség van, amit szinte kötelező bekapcsolni (én vezetés közben a felolvasóval hallgatom a híreket például, akit érdekel, annak leírom egy külön posztban), de az egeres használat nem ilyen. Speciális feladatra készült.

A trackpad támogatásra is mondhatnánk, hogy akkor biztos az is. Csakhogy itt most arról van szó, hogy az Apple maga gyárt trackpades billentyűzetet, méghozzá tömeggyártásban. Ami azt jelenti, hogy ez nem kisegítő lehetőség lenne, hanem általános képesség (a néhány százezres piacok ellátását az Apple simán elintézné MFi keretében, külső gyártókkal).

Vagyis megjelenne a kurzor iPadOS-en, méghozzá valószínűsíthető, hogy ezúttal valódi kurzor, nem ujjimitálás.

És hogy miért érdekes ez? Azért, mert ez egy egészen újféle felhasználói interakciót hozna létre. Egy precíz kurzor, amit a trackpaden mozgatunk, sok olyan dologra jó, amit iPaddel jelenleg nem lehet megtenni. Mire használjuk laptopon a trackpadet? Szövegeknél pozicionálásra, ablakok mozgatására és kiválasztására, méretezésére, gesztusokra, ikonok, gombok kattintására. A legtöbbre ugyanolyan jó, vagy még jobb a sima ujjvezérlés. Aminél jobb a trackpad, az az első kettő: szövegeknél pozicionálásra (az Apple ezen a téren ujjal is javulást ért el a közelmúltban, de nem az igazi), ablakok mozgatására és kiválasztására, méretezésére.

Jönnek a szabad ablakok?

Egyelőre nem hiszem, hogy erről lesz szó, hosszú távon azonban lehetőséget ad ebbe az irányba is elmenni. Inkább arról lehet most szó, hogy az Adobe elkezdte a saját szoftvereinek fullos portolását a tabletre, és valószínűleg nehezen megy. Nehezen lehet ilyen sok beállítást, csúszkát, gombot, izét besűríteni egy ekkora kijelzőbe úgy, hogy minden ott legyen, el is férjen, és használni is gyorsan lehessen. Ujjal. Ide egy pontszerű, 1 x 1 pixeles kattintható pozíció kell, különben az egész komolytalan lesz, lite, nem pedig pro verzió.

Persze nem mondom, hogy csak ezért. Valóban közeledik egymáshoz az iOS és a macOS, és a pletykák is mind ez irányba haladnak. Vajon egy ARM MacBook és egy trackpad billentyű iPad Pro mennyire hasonlítana egymásra? Egy szabadablakos, kurzoros iOS és egy Launchpadet indított macOS mennyiben lenne más, már ami a felhasználói élményt illeti? Erről itt írtam bővebben korábban.

Ha a fentiek nem lennének elegek, az alkalmazások könnyű portolása, az egyidejű fejlesztés a két platformra egyszerre már mutatja, mi az irány. Aláhúzza a pendrive-ok használatának lehetősége iPaden, meg az összes, sorban érkező falledöntés, amit Tim Cookék döngetnek, hogy áttörjék az iOS és macOS közti kerítést, amit valamit gyanítva nézegetünk már sok-sok éve.

“A macOS sosem lesz iOS, teljesen különböző dolgok” - valami ilyesmit nyilatkoztak annak idején, sok éve, amikor találgattuk, hogyan érhet össze sok év múlva a két rendszer. Az lehet, csak akkor még senki nem beszélt iPadOS-ről. Pedig ennek különválasztásával az Apple kivett egy részt az iOS-ből, amit külön pofozgat egy irányba, miközben a macOS-t a másikból közelíti. Össze sosem ér a kettő, én inkább egy váratlan új termékre számítok, hardver és szoftver egy új egységére, ami egyik mostanival sem egyezik majd meg, de mindegyikre hasonlít majd.