almalé és kungfu Rólunk

Még legalább 1-2 évig biztosan marad a teljes Samsung függőség

A legnagyobb riválistól, mint beszállítótól való függetlenedés az Apple évek óta húzódó Lenin-tangója (gyk. egy lépés előre, két lépés hátra). Akárhányszor sikerül valamilyen komponens gyártását kivonni a koreaiak alól, egy újítás vagy a beszállítói versenytársak minőségi hátránya miatt újra kénytelenek visszakanyarodni.

A Samsung nyomasztó 90-95 százalékos részesedése az OLED-technológiájú kijelzők gyártásának terén már közhelyszámba megy. Bár a többi gyártó is vadul készülődik az ilyen panelek gyártására, ez a fölény még egy jó ideig kihívatlan marad.

A Korea Herald cikke ráadásul most azt írja, hogy nem csak panelbeszállítóként vesz majd részt az iPhone 8 gyártásában, de nagyobb OLED-es tapasztalatával elvileg a beszállítólánc menedzsmentjében is aktív- és kulcsszerepet kaphat majd, legalábbis a kapcsolódó alkatrészek, komponensek beszerzése illetve a kontraktorokkal (LG Innotek, STEMCO, System LSI, Interflex, BH és a Samsung Electro-Mechanics) történő kapcsolattartás terén biztosan.

A Samsung dominanciája mindenképpen azt jelenti tehát, hogy az egyedüli vagy elsődleges beszállító lesz legalább az iPhone 8 esetében. Arról korábban már talán írtunk is, hogy 70 millió darab OLED panelt rendeltek be a következő generációhoz, egy összesen 2,6 milliárd dolláros szerződés keretein belül.

Az Apple igénye elég nagy egyébként, a világ teljes OLED gyártókapacitásának 14 százalékát fogja le csak idén. Jövőre ez a többi modell OLED-re upgrade-elésével ez még magasabbra fog majd rúgni. Persze a többi gyártó sem rest ráugrani a jó lehetőségre, pörgeti fel a termelést a Sharp, az LG, a Japan Display és a BOE is.

 



A Find My iPhone buktatta le a zsebtolvajt a Coachellán

Több mint száz fesztiválozót táskáit, zsebeit tette könnyebbé zsebtolvajunk, mire az egyik készülék keresőfunkciója lebuktatta, így a nap végül happy end-del zárult az áldozatok számára.

"Hősünk" nem válogatott, jók voltak neki az iPhone mellett az Androidos csúcskészülékek is. Az LA Times szerint a New York-i illetőségű, szapora kezű zsebest az buktatta le, hogy a technológiában ösztönösen mozgó fesztiválozó fiatalok közül jó páran azonnal elkezdték telefonjaikat keresni a Find My iPhone-nal.

Miután elegen követték a jeleket és mindannyian ugyanabba az emberbe botlottak bele, aki egy jókora hátizsákkal császkált a fesztivál területén, értesítették a biztonságiakat, akik a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen tartották az elkövetőt. A táskából aztán több, mint száz felső kategóriás telefon került elő, úgyhogy azonnal le is tartóztatták "lopott tulajdon birtoklása" és nagyértékű lopás vádjával.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mint valakinek, akinek többször lovasították meg telefonját a zsebéből (annak ellenére, hogy különösen körültekintő vagyok, sosem hagyom ott sehol és mindig mély zsebekbe rakom) melegség tölti el a szívemet az ilyen hírek olvasásakor. Elégtétel vagy mifene.

 



Mekkora gondot okoz a kijelzőbe integrált Touch ID?

Andy Hargreaves, a Pacific Crest Securities elemzőjének értesülései szerint akkorát, hogy ha nem sikerül záros határidőn belül megoldást találni a problémára, akkor az is előfordulhat, hogy teljesen kihagyják a technológiát a készülékből.

3f0ff949906781_58c190a642807_1.jpg

Bár nem ő az első, aki ilyesmit felvet, elég valószínűtlen döntés lenne ez még legvégső esetben is - például az Apple Pay gerincét is ez adja és jelenleg nem igazán áll készen rendelkezésre ezt tökéletesen kiváltani képes technológia. A 3D-s arc- vagy az íriszfelismerés mostani formájában inkább kiegészítő, mintsem kiváltó protokoll lehet az ujjlenyomat mellett - állítja a szakértők számottevő része.

Elemzésében egy sokkal reálisabb, ám a mi szempontunkból kevésbé jól hangzó megoldást is feldob Hargreaves, aki szerint végső esetben az iPhone 8/iPhone X gyártása és piacra dobása elcsúsztatásra kerülhet, egészen addig, amíg az integrált ujjlenyomat-leolvasás meg nem oldottá válik majd.

Azt írja, hogy tudomása szerint a beszállító még nem kapta meg a gyártásról szóló hivatalos ukászt Cupertino-tól, ami szerinte azt jelenti hogy technológiai problémák lehetnek. Múlt héten egyébként egy másik analista, a Cowen and Co. Timothy Arcuri-ja azt a nem túl Apple-ösen hangzó megoldást dobta fel a gyártási problémákra, hogy addig átmeneti megoldásként az Apple a hátlapra rakhatja majd a leolvasót. (Broáf.)

Ha viszont tényleg kihagyják a Touch ID-t, az mindenképpen érdekes helyzetet szülne a nagy tömegben még nem bizonyított 3D felismerő technológiák számára. Hargreaves szerint az Apple ilyen megoldása megbízhatóan működik még fura szögekből és alacsony fényű szituációkban is, így életképes alternatíva lehet, ha mégis elhagynák az ujjleolvasót.

Illusztrációként Balogh Gábor remek iPhone X rendere szolgált.



Kép a képben móddal, többjúzeres támogatással erősíthet az Apple TV

Egy dolog tűnik most nagyon biztosnak, mégpedig az, hogy az Apple a WWDC-n bemutatja négy oprendszerének új verzióját: az iOS 11-et, a macOS 10.13-at, a watchOS4-et és a posztunk szempontjából lényeges tvOS 11-et is.

Arról azonban, hogy ez utóbbiban milyen technikai újítások lesznek, idáig egy kumma szó nem sok, annyit se hallottunk. Most az izraeli The Verifier "biztos forrásból származó" információk alapján úgy tudja, hogy az Apple TV szoftverének legújabb iterációja két komoly változást is hozhat:

egyrészről a többjúzeres mód támogatása, másrészről kép a képben mód jöhet majd be újdonságként a 11-es verziószámmal.

A The Verifier nagyon kedvesen még fasza kis mockup képeket is rittyentett, hogy cikkét illusztrálja:

multiprofile.png

Ez itt a többjúzeres módot mutatja be, nem túl kreatívan a Netflix és hasonló szolgáltatások userváltó felületét koppintva. A hírek szerint elvileg olyan könnyű lesz kapcsolgatni a külön felhasználók külön Apple ID-s tartalmait variálható főoldalon bemutató profilok között, mintha csatornák között kapcsolgatnánk. Persze az Apple-t ismerve nyilván lesz valami védelem, ha esetleg nem akarjuk az összes tartalmunkat megosztani a családtagjainkkal vagy velünk egy háztartásban élőkkel.

pic-in-pic2.png

 Aztán itt az iOS 9 hasonló funkciójára hajazó kép a képben mód is. Ennek segítségével, ha például Netflix és csill közben eszünkbe jut, hogy itt az ideje megnézni az időjárást (mivel lassan elfogynak kedvenc sorozatunk részei, és ki kell mennünk a szabadba például), a kettőt mostantól majd szimultán is csinálhatjuk. Ha másik videót indítunk el azonban a nagy képernyőn, a kicsi ugyanúgy bezáródik, ahogy az iOS 9 esetében.

A The Verifier az eddigiek alapján az új Digitimesnak tűnik: bár egyre többet kerülnek elő az Apple körüli pletykamalomban, nagyrészt vagy mellélőttek, vagy olyan dolgokat állítottak eddig, amik igazságtartalmát csak hosszútávon fogjuk tudni ellenőrizni. Meglátjuk.



Siri hangja mesélt a kezdetekről

Susan Bennett korábban már több interjút adott, amikben mesélt arról, hogyan is vált az Apple személyi asszisztensének hangjává, anélkül, hogy tudta volna, mi is történik vele.

Akinek nincs kedve elolvasni 2013-as posztunkat a témában, röviden így történt: azt hitte, hogy hangját egy automatizált telefonközpont rendszerhez kölcsönzi - egészen addig nem jött rá a turpisságra, amíg egy ismerőse nem használta előtte iPhone-ját és fel nem ismerte saját hangját. 

Most a Typeformnak adott interjút, amiben a felvétel folyamatába nyújtott kicsit alaposabb betekintést. Az első érdekesség, hogy gyakorlatilag csak a véletlenen múlt, hogy ő lett "A Hang", ugyanis az eredeti színész nem jött el a felvételre, s beugrónak őt javasolta egy ügynökség. Susan elmondása szerint teljes technikai analfabétaként meglehetősen ironikus szerep volt ez neki:

"Az én generációm nem a számítógépekkel nőtt fel. Azt hiszem, egy részünk ma is leginkább kicsit távol maradna tőlük. Nem igazán bízom bennük." - mondja nevetve Siri hangja a baby boomer generáció technofóbiájával.

Ahelyett, hogy felvették volna az összes szót, amit Siri kiejthet valaha is, a csapat sokkal okosabban oldotta meg. Felolvastattak vele egy rakás szót - volt közöttük értelmes és halandzsa is - ezeket kombinálták össze új szavakká és kifejezésekké. A cél az volt, hogy az angolban előforduló összes hangkombinációt felvegyék. Mivel az angol nyelv igen gazdag szókincsű, több, mint egymillió szavával, el lehet képzelni mennyi ideig tartott ez.

"Szavak és  mondatok százait vettük fel. (...) A 2005-ös felvételsorozat egy hónapig zajlott, napi négy órában, heti öt nap. 2011-ben további négy hónapig csináltuk még ugyanezt."

Hogy képet is kapjunk, Bennett példán keresztül mutatja be, miféle félig értelmes, félig nonszensz dolgokat kellett felmondania hónapokig:

 

Malitia oi hallucinate, buckry ockra ooze. Cathexis fefatelly sexual ease stump. Say the shrodding again, say the shroding again, say the shreeding again, say the shriding again, say the shrading again, say the shrudding again.

Mivel mindent azonos sebességgel, hangmagassággal és tónusban kellett felmondania, élete egyik legfárasztóbb munkájaként gondol vissza rá. Bár Siri korábbiakhoz képest emberi orgánumát az ő javára írhatjuk, elmondása szerint Siri időnként hírhedten szemtelen válaszaihoz semmi köze, az kizárólag a programozók érdeme.

Arról is mesélt kicsit részletesebben, hogy milyen ambivalens érzései voltak, miután kiderült számára, hogy valójában mire is használták hangját. Egyrészről hízelgő volt, hogy őt választották, másrészről ott volt a hasonló munkákat végzett kollégái által is megerősített jelenség: ilyen esetekben az emberek nem figyelnek a hangra, ugyanis az általuk közvetített információ köti le minden figyelmüket.

Amikor azonban ez a névtelen hang olyan személyiséget kap, mint Siri, és az emberek interakcióba lépnek vele , mint egy valós emberrel, ő maga is azzá válik. Mivel az emberek azonban szeretnek sztereotípiákban gondolkodni, megvan a veszélye, hogy amint Siri hangjával azonosítanak, más munkát már nem tudsz vállalni, mert mindenkinek örökre ugyanaz maradsz.

Hála istennek egy rakás új munkám lett utána. Konferenciákon, előadásokon, találkozókon konferálok fel és nagyon élvezem.

A 24 perces interjú stílszerűen meg is hallgatható itt.




süti beállítások módosítása
Mobil