Több mint száz fesztiválozót táskáit, zsebeit tette könnyebbé zsebtolvajunk, mire az egyik készülék keresőfunkciója lebuktatta, így a nap végül happy end-del zárult az áldozatok számára.
"Hősünk" nem válogatott, jók voltak neki az iPhone mellett az Androidos csúcskészülékek is. Az LA Times szerint a New York-i illetőségű, szapora kezű zsebest az buktatta le, hogy a technológiában ösztönösen mozgó fesztiválozó fiatalok közül jó páran azonnal elkezdték telefonjaikat keresni a Find My iPhone-nal.
Miután elegen követték a jeleket és mindannyian ugyanabba az emberbe botlottak bele, aki egy jókora hátizsákkal császkált a fesztivál területén, értesítették a biztonságiakat, akik a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen tartották az elkövetőt. A táskából aztán több, mint száz felső kategóriás telefon került elő, úgyhogy azonnal le is tartóztatták "lopott tulajdon birtoklása" és nagyértékű lopás vádjával.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mint valakinek, akinek többször lovasították meg telefonját a zsebéből (annak ellenére, hogy különösen körültekintő vagyok, sosem hagyom ott sehol és mindig mély zsebekbe rakom) melegség tölti el a szívemet az ilyen hírek olvasásakor. Elégtétel vagy mifene.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.