almalé és kungfu Rólunk

Most, hogy megjelent az új iPad, mit mondjunk az iPad miniről?

Az Apple betartotta az ígéretét, és elérhető már az új, 10,2 colos iPad a kínálatban. Ez nem nagy előrelépés, hiszen a processzor ugyanaz (A10 Fusion, ami két nagyteljesítményű magból, és két magas hatékonyságúból áll), a kijelző picit nagyobb, és kompatibilis a tablet a Smart Keyboarddal. Mindez 134.990 forinttól indul 32 gigabájt háttértárral, ami elég jól hangzik még mindig.

Én is megvettem az elődjét még tavaly, teljesen jól megy, egy panaszszavam nem lehet.

Viszont nehéz. Egy tabletnél az embernek azt kell végiggondolnia, hogy mire fogja használni. És mondjuk én nem igazán mértem fel a lehetőségét annak, hogy egyszercsak szétmegy az oldschool diavetítőnk, és onnantól kezdve hónapokig az ágyban diafilmeket kell mesélnem a lányomnak, fejünk a párnán, én meg tartom a készüléket fölénk. Tartanám, de nem kényelmes, inkább leállítom mellénk, de így sem az.

Úgyhogy ha most kellene választanom, akkor sokkal inkább kötnék ki az iPad mini mellett.

ke_pernyo_foto_2019-09-30_14_33_28.png

A méret teljesen elég arra, amire én használom, sokkal könnyebb fogni, és a súlya is: 300 gramm a 483 helyett. Nem mindegy.

És hiába az iPad-frissítés, a mini még mindig sokkal többet tud. Egyrészt A12 Bionic chipet kapott, hat maggal, és a magok egyenként is két generációval gyorsabbak vagy jobb hatásfokúak. Neural Engine is dolgozik a házban.

A kijelzője is jobb: sokkal több képpontot sűrít egy négyzetcentire, így majdnem ugyanakkora a felbontása, mint az iPadnek. Viszont laminált a kijelzője, a tartalom közelebb látszik az ujjunkhoz, tükröződésgátló bevonatot kapott a széles szín­tartományú, True Tone kijelző.

Ja, és második generációs ujjlenyomat-azonosítója van a mininek. RAM-ban ugyanannyi mind a kettő, 3GB.

Az ár? Az új iPad az Apple-nél 134 990 - 174 990 forint, míg a minit már meg lehet kapni itt 140.900 - 194.900 forintért, az AQUA-nál per pillanat, kétszer akkora tárakkal, mint az iPadet (64 és 256 gigával). Ötezer forintért kisebb lesz ugyan az iPaded, és nem lehet hozzá illeszteni Smart Keyboardot, de ezen kívül sok előnye lenne, kétszeres tárhellyel.

De lényeg még mindig a méret. Ha utálnád a 7,9 colt nézegetni, akkor hagyd. Ha nem vagy érzékeny a hurcolásra, kézben tartásra egy kézzel, hagyd. Ha igen, akkor meg irány a mini, mert még mindig a legjobb ajánlat a kínálatban, hiába a mostani frissítés.

A posztban az áraknál a hivatalos Apple boltos árat hasonlítottam össze az AQUA kínálatával, így az árkülönbség nem tükrözi az Apple hivatalos difijét. Az AQUA Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere. Az összes almás terméküket itt találjátok.



Az Apple Watch 5 nagyon sokban hasonlít a 4-esre

Az iFixit szétkapta az órát, és elég ismerős dolgokba futott bele.

screen-shot-2019-09-25-at-11_58_15-am.jpeg

Ugyan az órában az új S5 System-on-a-chip dolgozik, ebben mégis ugyanaz a CPU és GPU található, mint a Series 4-es S4-esében. A teljesítmény is ugyanaz. Általában is elmondható, hogy belülről az óra nagyon hasonlít az elődjére, de épp annyi apró változtatás található odabent, hogy az alkatrészek ne legyenek cserélgethetőek, vagy mindkét órában felhasználhatóak.

Az akkumulátor is mindössze csak 1,4 százalékkal nagyobb az elődjénél. Nem itt van tehát az Always-on kijelző fogyasztásának titka, de ezt eddig is tudtuk. A legnagyobb hardveres változás e tekintetben a kijelzőben található, mégpedig úgy hívják: LTPO technológia. Noha a Series 4-ben is elérhető volt a technológia, a képfrissítés lecsökkentése, és az ultraalacsony fogyasztású display driver miatt most használták ki igazán az előnyeit.

Bővebben itt olvashatunk erről.

Egyébként a keynote-on a legnagyobb taps a 100%-ban újrahasznosított alumíniumnak járt. Az iFixit kiemeli, hogy ez manapság nem óriási vállalás, sőt, tulajdonképpen könnyen és olcsón hozzá lehet jutni az újrafelhasznált aluhoz. A kérdés az, hogy az Apple olyan alumíniumot használt-e, amit egyébként nem használtak volna újra. A válasz az, hogy valószínűleg nem.



Jövőre tényleg jöhet valami iPhone SE féleség

Gyakorlatilag az iPhone SE óta várunk egy SE 2-re, már azok, akik szerint az iPhone 4 dizájnja volt a legjobb, és akik szerint a telefont egy kézzel is biztonsággal kell tartani, használni. Az ésszerű emberek. Mint én.

Kuo szerint jövőre történik valami efelé mozdulás. Három modell lesz ugyanis 2020-ban, a 6,1 és 6,7 colos kijelzők mellett megjelenik egy 5,4 colos verzió is. Ráadásul mindhárom modell új dizájnt kap, és mindegyik elmozdul a mindenfelé lekerekített formáktól. Az iPhone 4-re emlékeztet majd az új forma, lehet, hogy csak annyira, mint a 2018-as iPad Pro, talán még inkább. Valamennyi hajlítást azért hagynak benne.

iphone-4.jpg

De az 5,4 colos telefon sem lesz lemaradva: állítólag mindhárom készülék OLED kijelzőt kap, ami előrevetíti az árakat is: ennek a mostani telefonnak nem lesz köze a régi SE-hez, viszont végre egy kisebb iPhone-t is vehetünk, ami ráadásul tud majd olyanokat, mint a nagyok.

És ha fanyalognánk, hogy a 4 col helyett miért növelték 5,4-re a kistelefon-méretet: ha az iPhone SE-n széltől szélig tartana a kijelző, akkor 5,1 colos telefonról beszélnénk. Alig lenne nagyobb a ház tehát, mint az SE esetében.



Az elemzők durván elkezdték az Apple javára értelmezni a grafikonokat

Én még ilyet nem láttam. Eddig megszoktam, hogy nagyjából ugyanazt látom egy grafikonon, mint az elemzők, akiket szinte csak ezért fizetnek, de most más a helyzet. Vagy történt valami, vagy én vagyok hülye, döntsétek el ti.

Arról van szó, hogy Horace Dediu, nem kis név ebben a szakmában, értelmezte az iPhone-ok árait. A lenti ábrán az iPhone-okért kért dollárokat helyezte időtengelyre, látszik rajta, mikor mennyibe került egy-egy modell. Látható rajta az is, amikor az Apple az iPhone X-szel bevezetett egy drágább telefont, ami inkább tűnt egy limitált kiadásnak abban az évben, hogy aztán erre a limitált kiadásra rádobja a következő év XS-eit, az XR-rel pedig egy viszonylag új kategóriát hozva létre, mindezzel pedig durván fellőve a legjobb modellek árát.

 

Az elemző kijelentette, hogy tulajdonképpen nem is lettek igazán drágábbak az iPhone-ok, hiszen az egykor 600 dollárba kerülő eredeti modell ma már 742 dollár lenne. Ábrázolta az ASP pontokat, majd egy vonallal berajzolta a trendet, egészen 2018 közepéig, és kijelentette, hogy mivel a vonal nagyrészt egyenes, ezért nem történt érdemi változás az átlag eladási árakban napjainkig, mert

nem hiszi, hogy idén változna a helyzet a tavalyihoz képest.

Nagyon fontos ez a mondat, mindjárt visszatérek rá. Csak még egy forrást, ami ugyanezt a mondatot erősíti: a Deutsche Bank elemzői ugyanerről nyilatkoztak tegnap, sőt, továbbmentek. Szerintük ugyanis a 2019-es év átlagos eladási ára csökkenni is fog 2018-hoz képest, az iPhone 11-esek népszerűségének köszönhetően. És egy 64-es 11 olcsóbb, mint egy 64-es XR volt a bemutató előtt, ugye.

Amik nekem a problémáim:

  • A 600 dolláros kezdeti iPhone árat aztán nagyon gyorsan lecsökkentették az eladható tartományba, és két hónap alatt 400 dollár lett, bicsibocsi. Így ezt összevetni a mai árakkal félrevezető. Akkor 600 dollár túl sok volt.
  • De ha ezt az árcsökkentést elfelejtjük, akkor is: a legdrágább iPhone volt 600 dollár, a következő években 700. Ma 1450. De teljesen igaz az is, hogy a belépő modellek ára lényegében nem változott, az SE volt néha a vonal alatt.
  • Félrevezető évekről beszélni. Azt mondani, hogy 2017-es, vagy 2018-as árak. 2017 szeptemberében volt ugyanis a váltás: voltak telefonok az előtt, és az után. Márpedig az látszik, hogy az iPhone X eladások erősen meglendítette felfelé az ASP-t, de valamiért a trendvonal ott szakad meg, hogy ezt látnánk kibontakozni.
  • Én nem tudom elképzelni, hogy ezt a trendet a következő év XS őrülete ne fokozta volna. Tehát 2018 szeptemberében megint emelkedést kellett tapasztalni, de erről nincsenek adatok. Erről aztán senki nem beszél, és innentől mindenki az XS/XR - 11/11Pro együttállást vizsgálja, és azt mondja, ezek egymáshoz képest vagy nem változnak ASP szempontból, vagy csökkentik is azt. Vagyis 2018 szeptembere, mint valami szakadás az eseményhorizonton, kimaradt a számításokból, azt a hamis képet közvetítve, hogy az iPhone-ok tulajdonképp ugyanannyiba kerülnek, vagy még inkább: olcsóbbak, mint voltak.
  • az átalgos eladási ár 600-700 dollár között mozog. Na most épp a 2018-as bemutató után ebben a tartományban már nem kaptál új telefont, csak tavalyi modellt. Lehet, hogy az ügyfelek úgy döntenek, hogy abban az évben már nem engedhetik meg maguknak az új modelleket, ezért vesznek régebbieket. Ez alapján azt érzékeltetni, hogy tulajdonképpen az ASP egyenes, az iPhone-ért mindig ugyanannyit adtunk: csúsztatás.

Én nem értem, mi ez, de szándékosnak tűnik. Ennyire ráugrani az ASP-re, vagyis a végfelhasználók döntésére, és ebből következtetéseket levonni egy telefon árára, elkövetni a fenti csúsztatásokat: olyan, mintha a számokkal az Apple-t akarnák igazolni. És nem, az Apple nem tud annyit fizetni, és nem is Kelet-Európáról beszélünk, ahol ez ilyen egyszerű, Merci csomagtartójából. Viszont valami erős lobbiszagot érzek Cupertino felől.



Megjelent az iPadOS, mit is tud az iPadOS?

Az Apple publikált néhány videót a tegnap megjelent iPadOS 13.1-gyel kapcsolatban. Ez a történelemben az első olyan alkalom, hogy a cég külön fejleszt operációs rendszert a tabletre, ennek ellenére azért nem egyedülálló, hogy bizonyos funkciók vagy elrendezés csak a nagy kijelzőn elérhető, arra optimalizált. Vagyis az iPadOS elvevezés inább annak szól, hogy mostantól tömegével érkezhetnek az újragondolások.

Íme a videók, amik bemutatják a legfontosabb változtatásokat. Én meg töltöm a pakkot épp. Részletesebb beírások itt.