almalé és kungfu Rólunk

Az iPhone 11-esek úgy bírják az esést, mint Vesna Vulović

Egy rakás drop teszt született már az új iPhone-okkal, de a legérdekesebb mégis a Cnet-é.

Nehéz ügy ez a műfaj, hiszen először is kell egy kontrollált körülmény, aminek során minden esés összehasonlítható a többivel. Szabályos. Olyan, amilyen egy esés NEM a való életben.

A Cnet ez alapján egy géppel végeztette az ESETÉST, hogy a készülékek pontosan az egyik lapjukra essenek, ne a sarkukra mondjuk, ami nyilván gyorsabb törést okoz. Az esések meglepő eredménnyel zárultak.

Egy méterről kezdték, hátlapra és előlapra ejtették a 11-est és a 11 Prót. Semmilyen sérülés nem történt.

Két méterről folytatták, a 11-esnek semmi baja nem lett. A 11 Prónak a kijelzőjén megsérült néhány pixel, egyébként minden más működött rendesen.

Két és fél méter. A 11-esnél az előlapi esés sérülés nélkül sikerült, a hátlapnál viszont már volt egy horzsolás, és a kameraházon is egy kis kozmetikai sérülés. A 11 Pro még több sérült pixelt szenvedett el, a hátlapon a kameralencse széle sérült meg kissé.

Három és fél méter. Innen már csak pofára ejtették a telefonokat, de a kijelző egyiknél sem tört el. A 11-es kamerája viszont nem működött többé, noha a kamera nem sérült kívülről. A 11 Pro SIM-tartója kiesett, de vissza lehetett rakni, a szélen pedig érdes felület keletkezett, de egyébként működött rendesen a telefon.

Mit jelent ez a való életben? Semmi konkrétat. Még azt sem tudni, hogy ugyanezeken a teszten hogyan viselkednének a tavalyi modellek, mindenesetre az látható, hogy az iPhone-ok elég ellenállók baszki.

Ja, Vesna Vulović. Ő a világrekorder a szabadesés túlélésében, 10.160 métert esett 1972-ben. 



Az iPhone 11-esek éjszakai felvételei leszakítják az agyad

Csaba tesztjét itt láthatjátok, de közben befutnak sorban a részletekre koncentráló próbák is a világból. És ezek alapján azt lehet mondani, hogy az új iPhone-ok tényleg baromi jók lettek több szempontból is.

iphone-11-night-mode-vs-still-ride-100811661-large.jpg

iPhone 11, Pixel 3 XL, Galaxs S10+

Az első ilyen előny a PCWorld tesztjéből derül ki. Ők éjszaka fotóztak, az iPhone 11-es mellé egy Pixel 3 XL-t, Galaxy S10+-t és OnePlus 6T-t pakolva. Az Androidon már egy éve megjelent a Night Sight, a sötétben a processzorok segítségével felturbózott képek lehetősége, amik több felvétellel, több lencsével, több számítással olyan trükköt hoztak el, amivel a mobilkamerákat külön kategóriába emelték az összes többitől. A Samsung, OnePlus, Huawei és LG is kiadta az ehhez való telefonjaikat.

Egyrészt az iPhone éjszakai fotózása a teszt szerint sokkal könnyebben használható és átláthatóbb, mint a többieknél. Itt egy visszaszámláló mutatja, meddig kell a témán tartani az iPhone kameráját, és a fotón történő változásokat élőben pakolja rá a végső képre, így transzparens módon mutatja be a háttérben működő algoritmusokat.

Másrészt a végeredmény is annyival jobb a többinél, mintha azok amatőr megoldásnak tűnnek hozzá képest. Semmi elmosódás, semmi trükk, élethűbb színek. A sötét égbolton még olyan csillagokat is látni lehetett, amik szabad szemmel szinte észrevehetetlenek voltak.

Az Apple azt csinálta, amit szokott, és amihez ért: későn ért be, lekéste a műsorkezdést, de olyan címlapsztorit hozott, hogy a többiek próbálnak ezentúl rájönni, mit is csináltak a háttérben. De a cupertinóiak előnye a későbbiekben már adott: egy kézben az algoritmusok, a lencsék és a képprocesszorok fejlesztése, összhangban.



Melyik szolgáltatónál vegyek iPhone-t?

Elkészítettem a táblázatot, ami az egyes szolgáltatóknál kiírt iPhone árakat tartalmazzák. Mellettük az alapból felkínált díjcsomag ára is, az ezekben foglalt szolgáltatások változhatnak, illetve ezek árazása is eltér. Alul a kártyás csomaggal kínált árak láthatóak.

ke_pernyo_foto_2019-09-20_18_45_19.png



iPhone 11 Pro: kipróbáltuk!

Még mindig nagyon drága, de talán ledolgozta a lemaradását, méghozzá úgy, hogy közben megtartotta az értékeit  is. Teszt.



Tölthető az iOS 13 és a Watch OS 6 és az Arcade

Eljött a szeptember 19 estéje, ami szeptember 19 délelőttje Cupertinóban, így már tölthetőek a legújabb rendszerek bizonyos példányai. Konkrétan az iOS és a watchOS, valamint elvileg az Arcade is elérhető vele. Holnap pedig jönnek az iPhone-ok és az új Apple Watch, valamint Csaba tesztje a 11-esekről.

Itt most bemásolom nektek az összes iOS és watchOS ficsört, és kékkel kiemelme belőle, amire érdemes első körben figyelni, amit először fogtok próbálgatni.

Sötét mód

  • * Ütemezhető, hogy automatikusan bekapcsoljon naplementekor, egy adott időben, illetve bekapcsolható a Vezérlőközpontból is
  • * Négy új rendszerháttérkép, amely megjelenítése automatikusan igazodik a Világos és Sötét módhoz

Kamera és fotók

  • * A könyvtárából válogatott képek összegyűjtve jelennek meg a vadonatúj Fotók lapon, ezáltal egyszerűen megtalálhatja, újraélheti és megoszthatja a fotóit és videóit

ke_pernyo_foto_2019-09-19_22_27_34.png

  • * A hatékony fotószerkesztési eszközökkel egyszerűen szerkeszthetők, módosíthatók és megtekinthetők a fotók
  • * Videószerkesztés több mint 30 olyan új eszközzel, mint a Forgatás, Körbevágás és Javítás
  • * Növelhető vagy csökkenthető a Portrémegvilágítás intenzitása iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon
  • * Monó high-key megvilágítás – egy új portrémegvilágítási effekt – a fehér háttérrel rendelkező monokróm potrékhoz iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon

Bejelentkezés az Apple-lel

  • * Anonim módon jelentkezhet be a funkciót támogató alkalmazásokba és webhelyekre a meglévő Apple ID-jával
  • * Egyszerű fiókbeállítás, amelyhez csak név és e-mail-cím szükséges
  • * Az E-mail elrejtése funkcióval megoszthat egy egyedi e-mail-címet, amely automatikusan továbbítva van Önnek
  • * Beépített kétlépéses hitelesítés a fiókja védelméhez
  • * Az Apple nem követi és nem készít profilt Önről, miközben a kedvenc alkalmazásait használja

Arcade szolgáltatás az App Store-ban

  • * A játékokkal játszhat iPhone-on, iPod touchon, iPaden, Mac gépen és Apple TV-n
  • * A nagyméretű alkalmazások most már letölthetők akár mobilhálózaton keresztül is
  • * Az elérhető alkalmazásfrissítések megtekinthetők, vagy az alkalmazások törölhetők a Fiók oldalon

Térképek

  • * A Körbenézés funkcióval nagy felbontásban, interaktív 3D-s élménnyel fedezhetők fel a városok
  • * Gyűjtemények az Ön által kedvelt helyek listájához, amelyek egyszerűen megoszthatók a barátokkal és családtagokkal
  • * Kedvencek a naponta felkeresett helyekre való gyors és egyszerű navigáláshoz
  • * Valós idejű tömegközlekedés, valós idejű repülőjárat-információk és természetesebb hangú részletes navigáció

Emlékeztetők

  • * Gyors eszköztár a dátumok, helyek, jelölők, mellékletek és egyebek emlékeztetőkhöz való hozzáadásához
  • * Új intelligens listák – Ma, Ütemezett, Megjelölt és Összes – a közelgő emlékeztetők egyszerű nyomon követéséhez
  • * Alfeladatok és csoportosított listák az emlékeztetők rendszerezéséhez

Siri

  • * Személyre szabott Siri-javaslatok az Apple Podcastokban, a Safariban és a Térképekben
  • * Világszerte több mint 100 000 élő rádióállomás érhető el a Sirivel
  • * Beépített Parancsok alkalmazás

Memoji és Üzenetek

  • * Új memoji-testreszabási lehetőségek, többek közt új hajstílusok, fejfedők, smink és piercingek
  • * A memoji-matricacsomagok az Üzenetekben, a Mailben és harmadik felek alkalmazásaiban elérhetők az összes iPhone-modellen
  • * Most már megosztható az Ön neve, fotója és akár memojija a barátaival
  • * A keresés fejlesztéseivel könnyen megtalálhatók az üzenetek az intelligens javaslatoknak és kategorizált találatoknak köszönhetően

CarPlay

  • * Vadonatúj CarPlay-irányítópulttal egyetlen képernyőn elérheti a zenéit, navigációt és az intelligens Siri-javaslatokat
  • * Vadonatúj Naptár alkalmazás napi nézettel, a megbeszélésekre való navigáció vagy azok felhívásának lehetőségével, valamint a kontaktokkal való találkozók rendszerezésével
  • * Apple Music-albumborító a kedvenc dalának egyszerű megkereséséhez
  • * A Ne zavarjanak vezetés közben funkció már elérhető a CarPlayben

Kiterjesztett valóság

  • * Személyek kitakarása az alkalmazásokban, amivel természetes módon helyezhet virtuális objektumokat személyek elé vagy mögé iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
  • * Mozgásrögzítés az alkalmazásokhoz, amellyel megérthető egy személy testhelyzete és mozgása, így animálhat egy karaktert, vagy műveleteket végezhet virtuális objektumokkal iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
  • * A több arc követésével egyszerre akár 3 arcon is elhelyezhető AR-tartalom, így azzal barátaival együtt szórakozhat iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
  • * Az AR-gyorsnézettel egyszerre több AR-objektumot tekinthet meg, vagy léphet interakcióba velük

Mail

  • * A feladó blokkolásával a blokkolt feladó e-mail-üzenetei közvetlenül a kukába kerülnek
  • * A beszélgetés némításával leállíthatja egy túl aktív e-mail-beszélgetés értesítéseit
  • * A formátumsávval egyszerűen hozzáférhet a szövegformázási eszközökhöz és az összes típusú melléklethez
  • * Betűtípusok támogatása az összes rendszerbetűtípushoz, valamint az App Store-ból letöltött új betűtípusokhoz

Jegyzetek

  • * A jegyzetei vizuális bélyegképként való megjelenítésével kiegészített galérianézetben könnyen megtalálhatja a keresett jegyzetet
  • * A megosztott mappákkal másokkal együtt dolgozva hozzáférést adhat a jegyzetek teljes mappáihoz
  • * Még hatékonyabb keresés a jegyzetekben és szövegben lévő képek vizuális felismeréséhez
  • * Új ellenőrzőlista-lehetőségek az ellenőrzőlista-elemek egyszerű átrendezéséhez, behúzásához vagy a bejelölt elemek lista aljára történő automatikus áthelyezéséhez

Safari

  • * A frissített kezdőoldal tartalmazza a kedvenceket, a gyakran felkeresett és legutóbb látogatott webhelyeket, valamint Siri-javaslatokat is
  • * Az Intelligens keresés mező megtekintési lehetőségeivel gyorsan hozzáférhet a szövegméret-vezérlőkhöz, az Olvasó nézethez és a webhelyenkénti beállításokhoz
  • * A webhelyenkénti beállításokkal kiválasztható az Olvasó nézet, valamint engedélyezhetők a tartalomblokkolók, a kamera, a mikrofon és a helyhez való hozzáférés az egyes webhelyek számára
  • * Letöltéskezelő

QuickPath

  • * A csúsztatva gépeléssel egyszerűbben gépelhet egy kézzel útközben
  • * Akár mondat közben is válthat a csúsztatás és koppintás között
  • * Helyettesítő szavak a prediktív sávon

Szövegszerkesztés

  • * A görgetősáv mozgatásával közvetlenül húzhatja a görgetősávot a hosszú dokumentumokban, weboldalakon és e-mail-beszélgetésekben való gyors navigáláshoz
  • * Gyorsabb és pontosabb kurzornavigáció – csak fogja meg és mozgassa a kívánt helyre
  • * Szövegkijelölés javítása az egyszerűbb kijelöléshez; csak koppintson és legyintsen a szövegen

Betűtípusok

  • * Az App Store-ból egyéni betűtípusokat szerezhet be a kedvenc alkalmazásaiban való használathoz
  • * Betűtípusok kezelése a Beállításokban

Fájlok

  • * A Fájlok támogatja a külső meghajtókat, így elérheti és kezelheti az USB-meghajtókon, SD-kártyákon vagy merevlemezeken lévő fájlokat
  • * SMB-támogatás a munkahelyen lévő szerverekhez és otthoni PC-kez történő csatlakozáshoz
  • * Helyi tárhely a mappák helyi meghajtón való létrehozásához és kedvenc fájlok hozzáadásához
  • * A Zip és az Unzip támogatása Zip-fájlok létrehozásához és kibontásához

Egészség

  • * A személyes adatok új Összegzés nézete, amely többek közt tartalmazza a riasztásokat, kedvenceket és a gyakran használt alkalmazások és eszközök legfontosabb adatait
  • * A fontosabb egészségügyi adatok a gyakran használt alkalmazásokból és eszközökből, amelyek hasznos diagramokon és grafikonokon jelzik a trendek időbeli alakulását
  • * Cikluskövetés funkció a menstruációs ciklus olyan információinak naplózásához, mint a vérzés szintje, tünetek és termékenységi mérőszámok
  • * Hallással kapcsolatos adatok a környezeti hangszintekhez az Apple Watch Zaj alkalmazásából, a fejhallgató hangszintjeiből és a hallásvizsgálatok audiogramjaiból

Apple Music

  • * Az időben szinkronizált dalszöveg még szórakoztatóbbá teszi a tartalmak hallgatását a tökéletesen időzített dalszöveggel
  • * Több mint 100 000 élő rádióállomás világszerte

Képernyőidő

  • * A funkció 30 napnyi használati adatot hasonlít össze az előző hetek Képernyőidő-adataival
  • * Kombinált korlátok, amelyek tartalmazhatnak több alkalmazáskategóriát, adott alkalmazásokat vagy webhelyeket egy kategórián belül
  • * „Még egy perc” lehetőség a munka gyors mentéséhez vagy a játékból való kijelentkezéshez a Képernyőidő-korlát elérésekor

Adatvédelem és biztonság

  • * Engedélyezés egyszer helyzetengedély, amellyel engedélyezhető, hogy az alkalmazások egyszer hozzáférjenek az Ön helyzetéhez
  • * A háttérben történő követés jelzései értesítik, amikor egy alkalmazás a háttérben használja az Ön helyzetét
  • * A Wi-Fi és a Bluetooth fejlesztései segítenek megakadályozni, hogy az alkalmazások az Ön engedélye nélkül hozzáférjenek a helyzetéhez
  • * A helyzetmegosztási vezérlőkkel egyszerűen letilthatja a helyzetadatokat a fotók megosztásakor

A rendszer által nyújtott élmény

  • * Wi‑Fi-hálózatok és Bluetooth-kiegészítők kiválasztása a Vezérlőközpontban
  • * Újratervezett, nem zavaró hangerőszabályzó a bal felső sarokban
  • * Teljes képernyős képernyőfotók a weboldalakról, Mail-üzenetekről, iWork-dokumentumokról és a Térképekről
  • * Újratervezett megosztási lap intelligens javaslatokkal, amelyeknek köszönhetően néhány koppintással megoszthatók a tartalmak
  • * A Dolby Atmos-lejátszás fantasztikus hangélményt kínál iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon a Dolby Atmos-, Dolby Digital- vagy Dolby Digital Plus-hangsávokkal rendelkező tartalmaknál

Nyelvi támogatás

  • * 38 új billentyűzetnyelv támogatása
  • * Prediktív bevitel kantoni, holland, hindi (dévanágari), hindi (latin), najdi arab, svéd és vietnámi billentyűzeteken
  • * A külön emoji- és földgömbbillentyű egyszerűvé teszi a nyelvek közti gyors váltást és az emojik gyors kiválasztását iPhone X-en és újabb modelleken
  • * Automatikus nyelvészlelés a diktáláshoz

Teljesítmény

  • * Akár 2-szer gyorsabb alkalmazásindítás*
  • * Akár 30 százalékkal gyorsabb Face ID-feloldás iPhone X-en, iPhone XR-en, iPhone XS-en, iPhone XS Maxon**
  • * Átlagosan 60 százalékkal kisebb alkalmazásfrissítések*
  • * Akár 50 százalékkal kisebb alkalmazások az App Store-ból*

Egyéb funkciók és javítások

  • * Némíthatja az ismeretlen hívókat, hogy csak a Kontaktokban, Mailben és Üzenetekben szereplő, ismert számoktól érkező hívásokat fogadja, a többi hívás a hangpostára lesz irányítva
  • * Az optimalizált akkumulátortöltés csökkenti azt az időt, amelyet alatt az iPhone teljesen fel van töltve, és ezzel lelassítja az akkumulátor öregedését
  • * Az Alacsony adatforgalmú mód csökkenti az adathasználatot a mobilhálózaton vagy a kijelölt Wi-Fi-hálózatokon
  • * PlayStation 4 és Xbox vezeték nélküli vezérlő támogatása
  • * Az iPhone keresése és a Barátok keresése mostantól egyetlen alkalmazásban érhető el, amellyel akkor is megkereshető egy hiányzó eszköz, ha nem tud csatlakozni a Wi-Fi- vagy mobilhálózatra
  • * A Könyvek olvasási céljai segítenek abban, hogy az olvasás mindennapi szokássá váljon
  • * A Naptár támogatja a mellékletek eseményekhez történő hozzáadását
  • * A Családi megosztási hotspot a család eszközeihez, hogy azok automatikusan csatlakozzanak az Ön közeli iPhone személyes hotspotjához
  • * Az Otthon alkalmazás újratervezett vezérlői a HomeKit-kiegészítőkhöz, amelyek tartalmaznak egy kombinált nézetet a több szolgáltatást tartalmazó kiegészítőkhöz

WatchOS

ke_pernyo_foto_2019-09-19_22_27_05.png

  • új komplikációk
  • új Tevékenységtrendek aktivitás-kijelzés
  • önállóbban használható saját App Store
  • cikluskövetés és hallásmegóvás saját appokkal

A watchOS Series 1-től felfelé elérhető lesz, de egyelőre csak Series 3-tól felfelé mászik fel. az iOS 13 6s-től és SE-től felfelé mászik fel, az említettek még támogatottak persze.




süti beállítások módosítása