almalé és kungfu Rólunk

Megjelent nálunk is az Apple új TV appja, de nem sok mindenre jó

Az Apple kiadta az operációs rendszereinek frissítéseit tegnap, az iOS 12.3, tvOS 12.3, watchOS 5.2.1 és macOS 10.14.5 összességében legfontosabb újítása az új TV app. 100 országban tették elérhetővé, köztük Magyarországon, de nem minden országban egyformán üdvözlik a lehetőséget.

img_1721.JPG

A TV app alapvetően arra lett kitalálva, hogy központi hely legyen. Egyrészt magába foglalja az iTunes által nyújtott filmeket, TV show-kat, a cég új, saját tartalmait, egyben pedig lehetőséget ad tévés appoknak, hogy becsatornázzák magukat ide. Előfordul olyan is, hogy a TV app több, mint amit az eredeti kínál, az HBO esetében például a TV appban le lehet tölteni a tartalmakat offline megtekintésre. Az HBO appja nem tud ilyet.

Ennek megfelelően jobb helyeken a TV app felső menüje olyan felsorolást tartalmaz, mint Watch Now, Movies, TV Shows, Sports, Kids, Library. Nálunk ez mindössze a Műsoron, Filmek, Könyvtár lehetőségekre szűkül. Az Apple egy külön oldalon sorolja, hogy mely országokban milyen appok működnek együtt a TV appal, de Magyarország nem szerepel a listán.

img_1723.JPG

Így lehet, hogy noha a TV app ott van már az Apple TV-men és az iPhone-omon is, semmilyen appot nem kínál integrálásra. Annak ellenére sem, hogy működő, élő előfizetéssel rendelkező HBO GO app ott figyel a készülékeken, ami más helyeken elvileg integrálódik. Ugyanígy a Prime Video. A Netflix ugye kimaradt a buliból, tehát az beláthatatlan ideig nem is lesz része az integrációnak.

Szóval a TV app egyelőre nem sok mindenre jó itthon. Mindenesetre tesznek róla, hogy az Apple TV használók (azért itt érzek egy kis redundanciát a névadásban) tudjanak az új appról, az Apple TV-n a távirányító egyik gombját, ami eddig a Home volt, most átprogramozták. Egy kattintásra a TV appot indítja el, csak a másodikra visz ki a főképernyőre. Értem a célzást, meg a rászoktatási próbálkozást, de kösz, nem. Egyébként visszaállítható, a Beállítások, Távirányítók és Eszközök, Főgomb menüpont alatt.



Hogyan készülj fel a magyarországi Apple Pay startra?

Péntek óta lehet sejteni, hogy az Apple akár már a héten elindítja Magyarországon is az Apple Pay-t, a Macrumors ekkor írt először az új célországról. Rólunk.

Éljen!

Ideje elővenni a négy évvel ezelőtt feltöltött Apple videókat, amiben megmutatják, hogyan és mire lehet használni az Apple Pay-t. Négy éve - már elnézést - szartunk rá, vagy megnéztük, és azóta elfelejtettük. Úgyhogy ideje felfrissíteni a tudást.

ke_pernyo_foto_2019-05-13_20_09_42.png

Az Apple Pay-jel itthon alapvetően boltokban, appokban, weboldalakon fizethetünk majd. Az, hogy bevezetik Magyarországon, alapvetően nem jelenti, hogy automatikusan megjelenik a lehetőség számunkra is. Három dolog kell, hogy működjön a dolog:

Egy

Természetesen, alapvetően kell, hogy rendelkezzünk egy Apple Pay kompatibilis Apple eszközzel. Ez lehet egy iPhone 6, 6s, 6 Plus, 6s Plus, 7, 7 Plus, 8, 8 Plus, SE, X, XS, XS Max, XR - vagyis az összes Touch ID-s és Face ID-s modell, kivéve az iPhone 5s -, egy Touch ID-s vagy Face ID-s iPad, egy akármilyen Apple Watch, valamint a Touch ID-s Mac-ek (online vásárlásra). A Touch ID nélküli Mac-eken is fizethetünk online Apple Pay-jel, ha van nálunk egy kompatibilis eszköz a fenti listából.

ke_pernyo_foto_2019-05-13_21_08_10.png

ke_pernyo_foto_2019-05-13_21_07_44.png

Ez szinte biztosan így lesz nálunk is, ámbár például Japánban ennél szűkebb eszközpark képes csak az Apple Pay-re.

Kell egy Apple ID is. Ha még nem lenne. Tudod, mailcím, jelszó.

Kettő

Kell, hogy a bankunk, ami kiadta a bankkártyát, leszerződött szolgáltató legyen. Első körben a Szifon szerint az OTP indítja el a dolgot, de a CIB már beígérte az ügyfeleinek, hogy az év második felétől ők is élvezhetik a szolgáltatás előnyeit. Várható, hogy sorban minden nagy bank csatlakozik, lehetőség szerint gyorsan, mert emiatt nem szívesen veszítenének iPhone-t használó, vagyis jobb vagyoni státuszú ügyfeleket.

Ha a bankunk készen áll, akkor az iOS Wallett appban vagy iPaden és Apple Watch-on a Settings > Wallet & Apple Pay menüpont alatt kell hozzáadni a bankkártyát a digitális pénztárcához. Ez sok esetben a kártya kamera elé tartásával meg is történik nagyrészt.

Három

Szükséges az is, hogy aki el akar nekünk adni, rendelkezzen a képességgel az Apple Pay elfogadására. Hivatalosan boltokban, ahol NFC olvasós terminál van - tehát azért a legtöbb helyen -, elvi akadálya már nem nagyon van az Apple Pay elfogadásnak. Mint írják, ezen szimbólumok valamelyike már azt jelenti, hogy az Apple Pay mehet:

applepay-logos-horiztonal-sf-font.png

 

Persze az Apple fenntartja, hogy esetleg olyan elavult szoftvert használnak az adott helyen, ami az NFC-s eszközt az Apple Pay elfogadására képtelenné teszi, ilyenkor egy gyors készülékcsere vagy frissítés megoldja a problémát. Az Apple Pay EMV érintésnélküli technológiát használ, azonosításra pedig a CDCVM szabványt, ezt kell megugrani.

Nem valószínű, hogy így évekkel a nemzetközi start után ne menne a dolog gördülékenyen. Kereskedők itt tudják megnézni, mit kell tenniük. Weboldalra, appba nyilván el kell helyezni a szükséges kódot, itt a hazai leányok dinamikáját ismerve lehet egy kis gap.

Ha mindennel megvagyunk, és ott állunk fizetésre várva a boltban, akkor Touch ID-s iPhone-oknál egyszerűen helyezzük az ujjunkat az ujjlenyomat-érzékelőre, és tartsuk közel az iPhone-t az olvasó terminálhoz. Face ID-s modellek és Apple Watch esetén a nagyobb oldalsó gombot nyomjuk meg duplán, azonosítsuk magunkat az arcunkkal (Apple Watch-nál ugye ez kimarad, az előre azonosított viselés ténye már azonosít minket), és tartsuk oda a készüléket az olvasóhoz. Online fizetésnél hasonlóan járjunk el, csak ott a leolvasó helyett az adott Apple Pay gombot nyomogassuk szorgosan.

A Messages-ben a pénzküldés ismerősöknek csak az USA-ban működik egyelőre, így első körben az Apple Carddal együtt ez kimarad nálunk. Ehhez egy virtuális Apple Pay Cash számla szükséges - ami NEM azonos a nemrég bemutatott, nyáron is csak az USA-ba érkező Apple Card-dal -, az elküldött összeget először onnan próbálja levenni, de egyébként a regisztrált bankkártyát is simán használja. A fogadó oldalon az összeg automatikusan az Apple Pay Cash számlán landol, innen tudja felhasználni vásárlásra, vagy átutalni a saját számlájára. De mondom, egyelőre ez nem lesz.

ke_pernyo_foto_2019-05-13_21_07_33.png

Itt az Apple youtube-os videólistája a témában.

Itt az alapoldal a témában.



Hatalmas kedvezmények az iGlass-nél, ma tartják a 3. születésnapjukat

Az iGlass fóliákkal nem először foglalkozunk. Egyrészt azért, mert ezek az üvegfóliák Lamborghiniei, szóval ha valaki komolyan veszi a készüléke védelmét, akkor tényleg ilyen prémium minőségből választ, hiszen ha az olcsó fólia szar, akkor olyan, mintha nem is lenne.

Másrészről az iGlass a PRO üvegfóliák esetében 100%-os kiejlzőcsere garanciát vállal, tehát ha a fólia alatt eltörik a kijelződ, állják a csere költségét. De egyébként is 365 nap garancia jár minden termékre, a PRO-ra meg ez a kiterjesztett. (A fóliákról külön-külön itt írtunk.)

És hurrá: ma ünneplik a 3. születésnapjukat. És erre az alkalomra egy eszeveszett akciót hirdettek, még a Black Friday-es árak, meg minden korábbi akció is eltörpül a mostani mellett, ugyanis

30%-os kedvezményt adnak minden termékre! Az iGlass PRO-k mellé pedig ajándék tok jár.

szulinap3_fb.jpg

Az akció csak ma és hétvégén, tehát szombaton és vasárnap tart.

Az iGlass fóliáit egyébként könnyű otthon is felhelyezni, a hagyományos fóliákkal szemben előnye még, hogy nem látszik rajta az ujjlenyomat, a karcok ellen is hatásos, ráadásul vízlepergető hatású és meghagyja a telefon kijelzőjének üvegérzetét, tehát esztétikusabb külsőt is biztosít.

Disclaimer: az iGlass az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere



Az Apple-nek nem lenne szabad árulnia a saját termékét

Mármint offline, a neten kívül. Az Apple Store-ok ugyanis egyre gyatrább munkát végeznek e tekintetben.

A Los Angeles Times írt az egyébként már egyre sűrűbben hallott kritikáról, miszerint az Apple Store-okban mindent lehet, csak vásárolni nem nagyon. Olyan esetekről számolnak be, miszerint 20 percet kell várni egy alkalmazottra, hogy a kártyás fizetéshez odahozza a terminált.

Általános lett az érzés, hogy a bolti dolgozókat inkább nem érdemes zavarni vásárlással, mert az nagyon sokáig tart, és nem is nagyon megy nekik ez a része.

Az Apple Store-okkal két fontos dolog történt az elmúlt években: egyrészt sokkal több lett belőlük, így sok alkalmazottat kellett felvenni. Emiatt hígult a humán minőség az ott dolgozó régi motoros humánok szerint. Másrészt az üzletek is átalakultak: inkább időtöltés céljából látogatják őket sokan, az Apple szervez oda előadásokat, oktatásokat, és a Genius Bar sem annyira a szervizeléssel van már elfoglalva, inkább mindenesek lettek.

1024px-aix-en-provence_20160717_10.jpg

kép forrás: Wikipedia

A hagyományos szolgáltatások, mint az eladás és a szerviz, lecserélődött a információközlés, szórakoztatás műfajaival, ami teljesen összhangban is van azzal, amit a cég képvisel. Csakhogy közben ez egy “store”, ahol elsődlegesen továbbra is vásárolni hívják az embereket.

Ennek kellene véget vetni.

Az Apple Store-ok kínálatát online is meg lehet rendelni, házhoz szállítással. Vannak APR-ek, akik szintén szigorú követelmények mentén szolgáltatnak, és ott vannak az egyéb kereskedők, akik még olcsóbban is tudnak kínálni Apple cuccokat. Az Apple Store-oknak változatlan külsővel és kínálattal a továbbiakban

be kellene szüntetni az eladásokat, vagy 10%-os felárral értékesíteni a saját terméküket, ezzel elejét véve az elavult eladó-vevő relációnak.

A Geniusok végre igazi Geniusok lehetnének, és nem rohangálnának ide-oda a boltban. A vásárlásra nem kellene várni, mert alig valaki vásárolna, viszont a bolt által nyújtott szolgáltatások körét fel lehetne turbózni még jobban, a Today at Apple után jöhetne a Tomorrow és az Aftertomorrow is. A külső kereskedők forgalma megnövekedne, a számuk ugrana egyet, több helyen lehetne kapni Apple-cuccot, és kis szerencsével pedig az Apple ugyanazt a bevételt hozná, csak többet adna.

A retail vezető Angela Ahrendts távozása után Deirdre O’Brien lett, az ő dolga lenne eldönteni, hogy hogyan oldja meg ezt a látványos expanziót és átalakítást követő problémacsomagot. Én ezzel járulok hozzá, Deirdre, használd az ötletemet egészséggel.



iPhone Gas, Find My Stuff, Apple Watch Unlock: Izgalmas pletykák Apple fejlesztésekről

Az utóbbi időben olvasgattam olyan pletykákról az Apple háza tájáról, amik eléggé megmozgatták a fantáziámat. Most nem arról beszélek, hogy mindegyik meg is valósítható nagy valószínűséggel, csak arról, hogy milyen irányok lehetnek a cég előtt.

Find My Stuff

Az Apple állítólag egyesítené a Find My Friends és Find My iPhone szolgáltatásokat egy nagy appban. A projektet házon belül állítólag GreenTorch-nak híváják, és már nagyban tesztelik. A lényege az lesz, hogy ha meg akarsz valamit találni, elindítod a Find Network nevű szolgáltatást, és megmondod, mire vagy kíváncsi, valamelyik cuccodat keresed, vagy valamelyik családtagod holléte érdekelne. Ugyanitt megoszthatnád a saját földrajzi helyzetedet a barátokkal, vagy kérhetsz hozzáférést másoktól. Be lehet állítani értesítést, ha egy barátod egy meghatározott helyre ér.

Az Apple állítólag olyan eszközöket is kiadna, amikkel egyéb tárgyakat is követhetünk.

Ezek alapján nem csak az Apple eszközöket érhetjük el innen, hanem mondjuk az autónkat, a hátizsákunkat, és mindegyikre beállíthatnánk értesítést. Ha az autónk vagy a hátizsákunk elkezd mozogni, kikerül egy adott körből, és így tovább.

Jelenleg épp használok egy kutyanyakörvre szerelhető Tracktive nyomkövetőt, amivel gyakorlatilag bárhová követhetem a térképen a "kutyámat". Valójában a cucc bármire szerelhető, én egy munkatársamra szereltem, hogy a városi túránk során lássam, pontosan merre jár, de autóban is otthagyható, gyerekre erősíthető, több napig bírja egy feltöltéssel. Szóval egy ilyenre készülhetnek Cupertinóban, bár őszintén szólva ez pont az a kategória, amit külső gyártókkal, licenccel oldhatnának meg, nincs hatalmas margin. Bár: előfizetési díj meg van.

Szóval ez inkább szolgáltatás!

ke_pernyo_foto_2019-05-08_12_29_48.png

Apple Watch Unlock

Azt, hogy az Apple Watch milyen jó azonosító eszköz, már tudhatjuk. Ha feltesszük a csuklónkra, és azonosítjuk magukat, utána az óra érzékeli, ha levették az adott kézről. Addig pedig biztosan tudhatja, hogy továbbra is a gazdája viseli.

Így már például fel tudjuk oldani a Mac-ünket. Ha az Apple Watch rajtunk van, amikor felnyitjuk a laptopot, nem kér semmilyen azonosítást. Ezt fogja állítólag bővíteni az Apple: a Mac-en sok más tevékenység engedélyezéséhez lehet elég, ha egyszerűen viseljük az órát.

macos-high-sierra-unlock-watchos4-3-computer-with-apple-watch-hero.jpg

Vagy ahogy egy kommentelő írta, és milyen igaza van: 1password unlock with Apple Watch please!

iPhone Gas

Ez egy szabadalom, úgyhogy nagy fenntartásokkal kell kezelni, de az Apple gondolkozott/gondolkozik azon, hogy gázérzékelőt épít a telefonokba. A beadvány alapján nem a körülöttünk lévő levegő minőségét elemezné nekünk - nyilván azt is lehetne -, hanem a

helymeghatározásnál alkalmaznák a gázérzékelőt.

Az ugyanis rögtön meg tudná mondani, hogy házon belül, vagy a szabadban vagyunk, sőt, egyes helyiségeket is felismerhetne az ott érzékelhető levegő alapján. Anélkül, hogy a GPS-t egy percig is bekapcsolták volna.

30758-50680-detection-air-patent-application-position-l.jpg

Egy ilyen érzékelő így elég menő lenne, és egyszerre több módon is szolgálatába állhatna az emberi egészségnek ÉS a helymeghatározásnak. Ráadásul reneszánszukat élhetnék a fingós appok: beállíthatnánk, hogy ha olyan szagot érez, adjon ki röttyentős hangot a telefon, így jelezve a környezetnek, hogy vigyázat.




süti beállítások módosítása