Akármilyen furán is hangzik, a pár hónapon belül várható iPad mini egy vízválasztó lehet a cég életében. Lehet az a termék, amivel visszatérnek a jó útra, ahogy lehet az is, ami teljes értetlenséget vált ki. De feltétlenül egy megnyilatkozásnak lesz tekinthető, langyos középút most már nincs. Mindjárt az is elmondom, miért.

ke_pernyo_foto_2019-02-06_8_06_54.png

Az idén várható iPad miniben az a nagyon fura, hogy tök érdektelennek tűnik. Illetve, egy olyan termék, ami majdnem nincs is. A tavalyi iPad a maga 329 dolláros árával átvette a szerepét, csak az vesz már minit, aki annyira vágyja a kis kijelzőt, hogy totál észszerűtlen baromságokra adja a pénzét. Például egy 2014-es processzorral szerelt tabletre 2019-ben.

És a pletykák azt mutatják, hogy nincs nagyon hová fejlődnie a mininek. Az iPad nagyobb fejlesztéseket kap, és drágább lesz, ez vili. De az iPad miniből mi lesz? Állítólag kap egy gyorsabb processzort, adja magát az A10 Fusion, ami a mostani iPadben is van, teljesen elég. A dizájn nem változik, maximun a kamera lesz jobb, meg lesz vaku. Jack aljzat lesz az állítólagosan kiszivárgott case dizájn alapján, biztosan kap jobb antennákat, de a Face ID-s, szélig tartó kijelzős őrület ezt a terméket nem érinti majd valószínűleg.

Na jó, a Pencilt támogatja majd állítólag. Sőt, a Smart Keyboardot is, ami viszont nem annyira életszerű így első hallásra.

De ami nagyon fontos: a mostani iPad mini laminált kijelzős, vagyis nincs érzékelhető távolság az üveg és a pixelek között, így alapvetően szebb a kijelzője, mint az iPadnek. A pletykák azt mondják, hogy az új iPad mini kijelzője inkább a mostani iPadére hasonlít majd, tehát egy olcsóbb gyártástechnológiát vezetnek be. Ami pedig minden bizonnyal egy árcsökkentés érdekében történik.

Most jön az izgi rész: hová csökkentik? Illetve ha nem oda, akkor miért nem?

Jelenleg iPad miniből csak 128 gigás modellt kapni az Apple-nél, ennek ára 399 dollár. Ugyanekkora tárhellyel az iPad 429 dollár, vagyis drágább (Magyarországon nagyjából egy árban vannak a régebbi termékek valuta-átváltásának különbözősége miatt), viszont az iPadből van olcsóbb, 32 gigás, 329 dollárért. Ez a legolcsóbb iPad jelenleg.

Kérdés, mit csinál az Apple, ha az új iPad mini nagyjából éppolyan lesz, mint amilyen a mostani iPad: A10 Fusion chip, olcsóbb kijelző, Pencil támogatás. Csak kisebb. Kérhetnek-e ezért annyit, mint most az iPadért? A válasz: nem, ez teljesen nyilvánvaló arculcsapás lenne mindenkinek, aki várt a minire, aztán kiderül, hogy megkapta volna egy éve nagyobb kijelzővel, ugyanannyiért. Az új mininek olcsóbbnak kell lenni a fenti specifikációval, mint az iPadnek, tehát valahol 299 dollárért kell adnia a cégnek.

Ezzel ez lenne a történelem legolcsóbb iPadje.

Kicsit megdobhatná az iPad-eladásokat, a cég pedig ezzel még inkább visszatáncolna a megfizethetetlenül magas árkategórákkal pufogtató cég imidzsétől. Egy szimbolikus lépés, pont az iPadekkel, de mégis egy lépés. Előrevetítené, mire számíthatunk a többi termékkategóriában. (SE 2! SE 2!)

A másik lehetőség, hogy az iPad mini jobb lesz annál, mint amire számítunk. Hogy kap rendesen fejlesztéseket, egy szuper kisméretű dög lesz. Ez is logikus, hiszen sokan állítják, hogy nem azért akarnak iPad minit venni, mert olcsó, hanem mert kicsi. Mi a rossebért kell úgy gondolkozni, hogy ami kicsi, az gyenge? (SE2! SE 2!)

Szóval ha az Apple a pénztárcáknak kedvez, és a legolcsóbb iPadet adja ki, az is egy gesztus, egy jó irány. Ha nem hagyja ezt megtörténni, és a belépő szintet is felturbózza, azzal kedvez a kis méret rajongóinak, ami megint csak egy jó irány.

Ha pedig mindenből a legrosszabbat húzza, és megúszós frissítést ad drágán, akkor azt a lépést is helyén tudjuk kezelni.