Az alábbi nyílt levelet fogalmaztam meg a Google felé. A levelet - jobb híján - elküldtük a Youtube magyarországi vezetőjének, megkértük, tolmácsolja szavainkat a döntéshozók felé. A fordítást először próbaképp Google Fordítóra bíztam, és azt kell mondanom, hogy egész jó, lehet érteni, mit szeretnék (pár helyen nyúltam csak bele, mert nem volt kikövetkeztethető az eredeti szöveg), úgyhogy már csak dicséretből is ezt hagyom itt.

Kedves Google,

Talán hallottatok már róla - szégyellem is magam érte, ha tényleg -, hogy milyen a politikai-közéleti hangulat Magyarországon, és hogy általában Európa keleti részén milyen populista-rasszista kampányokat indítanak az állampolgárok felé, méghozzá állami megrendelésekkel, állami forrásokból. Ez önmagában szomorú, azonban nem szabad elfelejteniük, hogy az ország lakosságának nagy részének ez egyáltalán nem tetszik. Ők megpróbálják nem beengedni a jelmondatokat, uszításokat az otthonukba, igyekeznek kikerülni minden olyan alkalmat, amikor ezek a politikainak álcázott, valójában az ösztönökre ható, és az embereket befolyásoló kiáltások a saját vagy a gyerekeik fülébe juthatnak.

Erre a hagyományos média fogyasztása során jól definiálható lehetőségeink vannak. Megválasztjuk, milyen újságot olvasunk, megválasztjuk, milyen tévécsatornát nézünk. Megválasztjuk, milyen Youtube-videót indítunk el.

Amit nem tudunk megválasztani, az a Youtube-videók előtt lefutó hirdetések tartalma (én legalábbis nem találtam ilyen lehetőséget). Ezeket néhány másodpercig kötelező jelleggel meg kell néznem, meg kell hallgatnom. És ha a saját országom vezetői úgy döntenek, hogy érdemes az adóforintjainkból néhány millió dollárt elkölteni rasszista gyűlölködésre, vagy uszító üzenetek közvetítésére, azokat kénytelen vagyok végignézni, legalábbis az első néhány másodpercet. Ez pedig elég a tehetséges és elszánt propagandistáknak, hogy ártson, higgyetek nekem.

Nem szeretnék még egyszer uszító hangokat meghallani a nappalimban, amikor az Apple TV-men keresztül elindítok egy mesedalt a kislányomnak. Ha az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Mexikóban, Új-Zélandon vagy Dél-Koreában élnék, lehetőségem lenne: Youtube RED előfizetést vásárolhatnék. De nem ott élek, így erre nekem nincs lehetőségem.

Kérem, hogy tegyétek elérhetővé a RED előfizetést Magyarországon! A legkevesebb, amit tehettek az otthonom békéjéért, és számos más felhasználó otthonának békéjéért, az, hogy elveszitek a pénzem, és ezentúl csak olyan tartalmat mutattok nekem, amilyet kérek.

Nézzétek meg, mi történik épp a Facebookkal. Politikai hatalomra használták az általa kínált lehetőségeket, olyan masszív volumenben, amik komoly hatással voltak és vannak ma is a világra. Ez még csak a játszma kezdete: rengeteg pénz ömlik most is, és még sokkal több fog hamarosan ömleni felétek, ti pedig ezért cserébe engeditek majd befolyásolni az embereket, felszítani az indulatokat, gyűlöletet és viszolygást kelteni egymás ellen. Nem csak a magyar, és nem is csak a kelet- európai hangulat lett ilyenné, a saját országotokban is bőven akadnak erre rémisztő példák.

Ne hagyjátok. Legyetek jók. Cselekedjetek helyesen. Kerüljetek be a történelemkönyvekbe egy bátor lépéssel, hogy a kapitalista gondolkozás ellenében nem a profit irányába döntötök, hanem az általatok véletlenül kiásott lölvészárok fölé fektettek egy kellően nagy pallót, és nem engeditek a politikai üzenetek terjedését a felületeiteken.

De még mielőtt ezen elkezdtek gondolkozni, engedélyezzétek, hogy Magyarországon RED előfizetést vásárolhasson az ország azon többsége, akik gondolni sem bírnak arra, hogy újra saját magunk ellen uszítanak, újra megosztottságot és gyűlöletet keltenek azok az emberek, akikre a pénzünket, a nyugalmunkat és a békénket bíztuk.

Köszönöm, ha megfontoljátok.

Üdvözlettel egy egyszerű felhasználótól

Ádám

__________________________________________________________________________

Translated mostly by Google, not because I'm lazy, but because it's quite good, applause for that:

Dear Google,

Perhaps you've heard about it - I'm ashamed to see if it's true - how political and public mood in Hungary and what populist-racist campaigns in the eastern part of Europe lead to citizens, financed by state resources. This is in itself a sad one, but it should not be forgotten that most of the country's population does not like it at all. They try not to let the slogans, incitements in their homes, try to avoid any occasion when these incentives - disguised as political - can reach their own children's ear.

This is what we have in the traditional media consumption with well-defined possibilities. We choose what newspaper to read, we choose what kind of TV channel we are watching. We select what kind of Youtube video we are launching.

What we can not choose is the content of ads that run before Youtube videos (at least I did not find this option). I have to watch these ads for a few seconds and I have to listen. And if the leaders of my own country decide that it is worth spending a few million dollars on our taxpayers for racial hatred or incitement of inciting messages, I'm forced to watch it, at least for the first few seconds. That's enough for talented and determined propagandists to hurt, believe me.

I do not want to hear some booming sounds again in my living room when I start a fairy tale with my daughter on my Apple TV. If I were to be in the United States, Australia, Mexico, New Zealand or South Korea I would have the opportunity to buy a Youtube RED subscription. But I do not live there, so I have no way to do this.

Please make RED available in Hungary! The least you can do for the peace of my home and for the peace of many other users is that you will take my money and will only show me content that I'm asking for.

See what's happening with Facebook. He used the opportunities he offered for political power, in a massive volume that had a serious impact on the world today. This is just the start of the game: lots of money is flowing now, and much more will soon spill your sides, and you will in turn allow them to influence people, stir up feelings, hatred and disagree with each other. It is not only the Hungarian, and not only the Eastern European atmosphere, there are plenty of examples in your country too.

Do not let it happen. Be good. Do it right. Get into the history books with a courageous step, despite the capitalist thinking, not in the direction of profit, but investing in a sufficiently large stake over the landslides you were excavated, not allowing the spread of political messages on your sites.

But before you start thinking about it, allow us to buy a RED subscription in Hungary, most of the country who can not even think of dividing themselves, divided by those people for whom our money and peace we entrusted.

Thank you for considering it.

Sincerely, from a simple user

Adam