Attól függ. De azért igen.

És azoknak, akik szeretnek keveset olvasni, és inkább képeket nézegetni:

screen_shot_2017-09-15_at_10_19_48.png

A többieknek:

Az Apple TV egy hihetetlenül változatos és izgalmas termékvonal. Olyan sok minden történt vele az élete során, hogy talán nincs még egy ilyen cucc, aminél ennyire fontos lenne kimondani mellé a generációs számot. 

Az első generációs Apple TV-t még iTV-nek hívták, Intel Pentium M processzor dolgozott benne és egy GeForce Go GPU. 40 vagy 160 gigás (!) háttértárral érkezett, és 300 dollárba került (ma forintosítva 117 ezer forint lenne a cucc).

A második generáció már Apple procival ment, a háttértár mérete pedig másodlagossá süllyedt: nem erre fejlesztették a set-top-boxot. Az ára a hihetetlen 99 dolláros (mai áron ez 38 ezer forint lenne) szintre süllyedt, hobbiprojektnek nevezték, és mellékesen bántak vele.

A harmadik generáció gyorsabb lett. A második és a harmadik között volt a legkevesebb különbség, utóbbi támogatta már az 1080p-t, és a ciklus végére 69 dollárért kezdték el árulni (27 ezer forint). A legnagyobb ficsörének tehát azt neveznénk, hogy kábé ingyen volt az Apple termékek özönében.

A negyedik generáció hozta ez a tvOS-t és a saját App Store-t. Noha ez az App Store nem robbant akkorát, mint az iPhone-os App Store az indulásakor, nem telik meg tartalommal olyan gyorsan, mégis fontos változás. Annyira, hogy a többé-már-nem-hobbiprojekt árazása elkezdett felfelé kúszni, még ma is kapható a kicsike 52.990 forintos áron.

Na most pedig lássuk, mit tud ehhez képest az ötödik generáció, az Apple TV 4K.

Először is nyilván támogatja a 4K-s tévéket. Az iTunes Store-ban máris elkezdték upgrade-elni a filmeket 4K-ra, aki pedig korábban HD-ben vett meg egy filmet, automatikusan frissítik az elérését a nagyobb felbontású verzióra. A 4K-s kontent azonban már jöhet az új iPhone-okból is, hiszen az ilyen felbontásban rögzített videókat visszanézhetjük a 4K-s tévénken, amennyiben veszünk egy új Apple TV-t is. Ez pedig azért nagy élmény.

Főleg hogy az új TV támogatja még a HDR10-et és a Dolby Visiont is, szóval ha a tévénk tudja ezt, akkor máris nagy javulást tapasztalunk a képminőségben, a felbontáson túl is. 

A készülék csatlakozóiban történt egy kis változás: kikerült az USB-C szervizcsatlakozó, ez azért keveseket érint kellemetlenül, azonban lecserélték az Ethernet csatlakozót is gigabitesre. Ez gyorsabb adatátvitelt jelent, nyilván kell is a négyszer annyi képpontnak. Aki eddig sem kábelen adta az Apple TV-nek a biteket, annak mindegy.

A proci ugye A10X Fusion, ami hatalmas ugrás az A8-hoz képest, bár kétlem, hogy a fejlesztők ráugranának, hogy kiaknázzák a lehetőségeit. Láttuk, hogy az A8 esetében sem volt nagy a motiváció, gondolom a megtérülés is alacsony ezen a platformon, hacsak nem tartalomszolgáltató vagy.

Tegyük hozzá, hogy az HBO a mai napig nem adta ki az HBO GO appot a tévére, ennyire leszarják.

Az új tévén Bluetooth 5.0 váltja a Bluetooth 4.0-t.

És a távirányítón is javítottak, új érzékelők kerültek bele - magasság és forgás -, így még pontosabban követi le a kezünket. A Menü gomb körül egy fehér gyűrű is látható az új távirányítón, a negyedik generációsokhoz is ezt adják ezen túl.

Az áron megint emeltek egy picit: a 32 gigás modell egy tizessel több, mint az előző generáció ugyanekkora háttértáral szerelt modellje, a sok ficsör viszont megéri ezt az árkülönbséget (noha sokkal szimpatikusabb lett volna, ha nincs áremelés, persze).

Szóval ha Apple TV vásárlásán gondolkoztál, mert még nincs ilyened, egyértelműen a 4K a jó választás. Ha az előző generációból van Apple TV-d, de nem akarsz 4K-s tévére beruházni, akkor viszont nem érdemes váltani.

Az Apple TV előrendelése az Apple oldalán ma indult, 5-7 munkanapra szállítanak, de a készülék hamarosan kapható lesz a partnerünknél, az iCentre-nél is.