almalé és kungfu Rólunk

Sok újítást hoz az iOS 9.3, itt vannak sorban

Tegnap megjelent az iOS 9.3 bétája, ami azért is érdekes, mert még az iOS 9.2.1 is béta állapotban van. Egyszerre két bétaszoftver van kint tehát tesztelésen, amik ráadásul egymást követő kiadások.

Egyébként az Apple TV-re, watchOS-re és OS X-re is kiadtak egy-egy új bétát tegnap, és itt is láthatunk egy kis érdekütközést: a most kiadott OS X 10.11.4-et megelőző OS X 10.11.3 ugyancsak béta állapotú még.

Elég sok újdonságot tartogatnak a szoftverek, különösen az iOS, így most gyorsan végigmegyünk azokon a ficsörökön, amiket a tesztelők jelentettek tegnap este óta, illetve amit az Apple is elkezdett hirdetni a weboldalán.

Night Shift

Tanulmányok kimutatták - írja az Apple -, hogy ha fényes, kék színárnyalatokkal bombázod a szemed esténként, nehezebben alszol el. Ezért az iOS eszközök ezentúl a földrajzi helyzetedet felhasználva megnézik, mikor megy le a nap a te szélességi és hosszúsági körödön, és melegebb fénybe vált át a kijelző ekkor, reggel pedig visszatér a normál kerékvágásba.

bright.jpg

Jelszóval védett jegyzetek

Ezentúl az ujjlenyomatunkkal védhetünk le bizonyos jegyzeteket, így akkor sem láthatja ezt illetéktelen, ha épp megszerzi a feloldott készülékünket, vagy mi adjuk a kezébe. Itt tárolhatóak például a jelszavak, belépési infók oldalakhoz - ezeket javasolja az Apple. A jegyzeteket ezentúl keletkezési és utolsó módosítási időre szűrve is sorba rendezhetjük, sőt ábécé alapján is nyomhatunk egy szortot.

screen_shot_2016-01-12_at_08_37_46.png

Fejlettebb CarPlay

Az Apple Music New és For You szekciója is megjelenik az autónk kijelzőjén, valamint egy Nearby gombbal a közelünkben lévő parkolókat, benzinkutakat, éttermeket, kávézókat kereshetjük meg.

Könnyebb Health keresés, jobb News app

A Health appban slider menüt kaptak az olyan kategóriák, mint a Weight, Workouts vagy a Sleep, így gyorsan találhatunk rá a következő cuccra, amit kipakolunk a dashboardra. Ráadásul ugyanazokat a kimutatásokat, célokat és eredményeket látjuk a telefonon is, mint az Apple Watch-on az Activityben. A News-ban a For You szekció lett okosabb, és kínál még személyre szabottabb híreket.

Siri nyelvet tanul

Nem, a magyart továbbra sem érti. Viszont most már tud majd héberül, finnül és malájul. Malájul.

Többfelhasználós támogatás iPaden

Nagyon még ne örüljünk, trollkodnak picit Cupertinóban. Hiába kérik ugyanis már jó ideje a felhasználók, hogy több családtag is képes legyen bejelentkezni egy iPaden, eddig nem volt erre lehetőség. Most megjelent a képesség, de csak diákoknak: oktatási célra használt készülékeken ezentúl a NEBULÓK külön bejelentkezhetnek, ekkor csak a számukra célzott tartalmakat látják, mindent ott, ahol legutóbb befejezték.

Lefordítom az Apple üzenetét: mindenki más vegyen egy iPadet per fő.

screen_shot_2016-01-12_at_08_34_41.png

Megjelent egy új Classroom app is, ami a tanulást segíti, valamint egy Apple School Manager app, amivel az adminok vehetnek fel új Apple ID-kat, vásárolhatnak appokat. További infók itt.

iCloud for iBooks pdf-ket is szinkronizál

A címben ott van minden.

Duplikáló gomb a Photos appban.

Itt is.

Bluetooth keyboard párosítás az Apple TV-n

Könyvtárak rendezése az Apple TV-n

Ezentúl az Apple TV-n is lehet könyvtárakba rendezni az appokat. A Play/Pause gomb megnyomásával most ezek a lehetőségek jönnek fel:

screen_shot_2016-01-12_at_08_51_19.png

Az App Switcher kinézete is megváltozott Apple TV-n

screen_shot_2016-01-12_at_08_52_43.png



Ha Prágában jársz, ne hagyd ki az Apple Múzeumot

A legnagyobb, magánkézben lévő Apple-gyűjtemény

ezt állítja magáról a nemrég Prágában megnyílt kiállítás, ami az Apple történetének legfontosabb mérföldköveit, és az 1976 óta elkészített kütyüit mutatja be. Meg néhány Pixar és Next terméket.

A kiállítást itt találjátok, ha Prágában jártok:

Egyébként tényleg az eddigi legprofibb kezdeményezés, amit ebben a mezőnyben láttunk (bár nekem az olasz vonalból is tetszik ez-az). Megszerezték az előkelő Applemuseum.com domaint, a múzeumbelső minőségi anyagokkal van tele, ráadásul úgy tűnik, nem a profitra mennek: a bevételeket jótékony célra fordítják. 

A lényeg itt a csatolt szolgáltatásokban van: egy e-shop indul hamarosan a weboldalukon, amit nyilván a múzeum helyszínén is el lehet majd érni, valamint egy vegán éttermet is nyitnak Steven's Food néven, ahol megkóstolhatjuk Jobs kedvenc falatjait.

Olvasónk, Róbert már járt a múzeumban, meg is osztotta velünk tapasztalatait, és fotóit (köszi!):

Tovább olvasom


Már most feleannyi fizetős felhasználója van az Apple Musicnak, mint a Spotifynak

A Financial Times szerint az Apple Music havidíjat kicsengető előfizetőinek száma meghaladta a 10 milliót. Ez nemcsak azért mérföldkő, mert tíz a hetediken, hanem azért is, mert kábé fele a Spotify fizetős bázisának.

Igazán nem is a tömeg, hanem a sebesség a lenyűgöző: míg a Spotify hat év (ÉV) alatt hozta össze a tízmillió fizetős júzert, addig az Apple-nek hat hónap (HÓNAP) alatt sikerült ugyanez - úgy, hogy három hónapig ingyenes volt a szolgáltatás. Persze a Spotify-t inkább ingyenes előfizetéssel hallgatják sokan (összesen 75 millió aktív felhasználóról tudnak), míg az Apple Music felhasználói bázisa a pénztárcát nyitogatókból áll.

apple_music_screenshots_0.jpg

Októberben 6,5 millió előfizetőről beszélt Tim Cook, erre dobtak rá még 3,5-et, és ebben még nincsenek benne az androidosok: a novemberben megjelent Android-app használói még a három hónapos ingyenes periódusukat töltik.

És ha már előfizetői tábor, egy másik alkalmazásról is volt szó: Eddy Cue is nyilatkozott a hétvégén, a WSJ-nek árulta el a hírt, hogy 

valójában fogalmuk sincs, hányan olvassák az Apple Newst.

Eddig ugyanis rosszul számoltak, és alábecsülték a valódi olvasók számát. Ami jobb, mint fölébecsülni, próbálta meg elütni tréfával az Apple-vezető, aki most nyilván nagyon szeretne megszerezni pár embert a Google Analytics csapatból.




süti beállítások módosítása