Az Apple sohasem vesz részt a CES rendezvényen, rajta kívül azonban mindenki: aki kütyüt, kütyüre hasonlító kütyüt, vagy kütyüre hasonlító kütyüre hasonlító kütyüt készít, mind kiállít a kütyüshow-n.
Ez így megy.
Egy külön kis világot képeznek azonban azok a gyártók, akik a távol lévő Apple készülékeihez mutatnak be kiegészítőket. Ezeket én három csoportba sorolom.
Vannak azok az eszközök, amik kreatív módon kiegészítik az Apple-termékeket, vagy teljesen új dimenziókat nyitnak a kütyük előtt. Ilyenek például a Home-Kit kiegészítők, az okosotthon érzékelői, motorjai, izzói. Ilyenek a dokkolók, kihangosítók, hangfalak.
Vannak azok az eszközök, amik könnyebbé teszik a munkát az Apple-termékekkel. Mint ez a Remote Loop csuklópánt, amivel magadhoz láncolhatod a távirányítót. Sok értelme nincs, de hé, meg kell élnie valamiből.
És ott vannak a leghasznosabb kiegészítők: az Apple hiányosságainak, hibáinak kijavítását szolgáló eszközök. Hölgyeim és uraim, íme a Samsung reakciója arra, hogy az Apple még mindig képes 128 gigás SSD-vel eladni a MacBook Air-eket: egy külső SSD, USB-C csatlakozóval, 450 megabájt olvasással-írással másodpercenként:
Vagy itt van a Minix Neo C, az új MacBookok nélkülözhetetlen társa, USB-C csatlakozóval, két USB 3-as porttal, SD és MicroSD kártyaolvasóval, Gigabit Ethernet, VGA vagy HDMI lyukakkal. Plusz, ami ritkaság az egyébként népszerű MacBook-hubok világában: lehet továbbra is tölteni a laptopot egy külön USB-C csatin keresztül.
De a "Helyettetek is dolgozunk"-díj nem nekik jár. Ők kispályások. A "Helyettetek is dolgozunk"-díj annak a kiegészítőnek jár, amit ha meglátsz, elsírod magad. Fogadjunk, hogy nem bírod száraz szemmel, nézd:
Én csak most találtam rá erre a tavaly októberben bemutatott alkalmazásra, pedig sokaknak lehet öröm a Musica Piano. Legyünk pontosak, sokaknak, akik valaha életükben kerestek rá kottára a neten, vagy szerettek volna lejátszani egy komolyzenei darabot. Akik voltak már ilyen helyzetben, tudják, hogy nem mindig könnyű megtalálni a kottát, amit aztán ki kell nyomtatni, lapozgatni benne, meg a többi ósdi hülyeség.
Tiszta kilencvenes évek!
A Musica Piano a Könemann Kiadó dobása, akik vagy 25 ezer oldalnyi kottát digitalizáltak be, és pakoltak fel az iOS-alkalmazásba, és tették azokat elérhetővé ingyen. Persze az ingyenesség alatt azt kell érteni, hogy várakozni kell a betöltésre, és kapsz az arcodba egy kis Old Spice reklámot, de mégiscsak ingyen van.
A dolog úgy kezdődik, hogy keresgélsz a zenék között. Itt van az app egyik legérdekesebb funkciója: a virtuális zongorán bepötyögve az ismert néhány hangot az app feldobja, mely darabok kottájában találja meg ezeket egymás után. De ez nem mindig könnyű: az e-disz ismételgetésénél például biztosra vettem, hogy a Für Elise az első között lesz, de csak a tizedik helyen találtam meg. Népszerű lehet ez az e-disz-egyensúlyozás.
Ha megvan a keresett darab, és betöltöttük a kottát, az ingyenes verzió le is játssza az első két sort. Na nem valami gépzongora pötyögtet: valódi felvételeket hallhatunk viszont, az előadók között van Vásáry Tamás zongoraművész és a Virtuózokban feltűnt fiatal Boros Misi is. A fizetős verziókban végigjátszák a darabot, egy piros pötty pedig végig mutatja, hol jár az előadó.
A fenti videón úgy tűnik, mintha az app magától lekövetné, éppen hol járunk a kottában - ami egyébként zseniális lenne, és mindenki erről beszélne -, de sajnos ez nem így van. Beállíthatjuk a metronómot, és van lehetőség arra is, hogy a játékunknak utólag adjuk meg a tempóját, "vágásokat" beillesztve ott, ahol lassítottunk, gyorsítottunk. A felvételek egyébként már a fizetős verziókban elérhetőek csak, ahogy a teljes darabok meghallgatása is: ha a kották lejátszását szeretnénk 320 kbps-ban meghallgatni, már havi 8,99 eurót kell kicsengetni.
Az előfizetések így épülnek fel. A BASIC ingyenes, a teljes kottagyűjtemény elérhető. Beállítható és megosztható a saját ujjrendünk. Kinyomtathatjuk a kottákat, és kereshetünk a zenékre. a PREMIUM havi 0,99 euró, ezért már letölthetjük a kottákat hangfájlokkal együtt offline használatra, felvehetjük a saját játékunkat, és a kottákat is jobb felbontásban látjuk. A 4,99 eurós ugyanezt tudja, plusz 64 kbps-ban meghallgathatóak a lejátszások, 8,99-ért pedig még több hangfájlt tölt be a program a kottákhoz, a már említett 320 kbps-ban. Ez nem olcsó, ráadásul ahogy látom a legfrissebb sajtóanyagból, a következő 100 darabot már 10 euróért kínálják majd letöltésre, vagyis a havi összegért cserébe nem bővítik tovább a gyűjteményt.
Szóval jó ötlet, hogy szóló zongoradarabokat a kottájukkal együtt hallgassunk, különösen hogy a lejátszás során mindig tudjuk, hol tartunk épp a kottában. Sokkal könnyebb így megérteni már csak hallgatóként is a darabokat, láthatjuk, mikor merre transzponált a szerző, hol kacsintott ki a hangnemből, de a 9 euró ezért havonta tényleg nem tűnik kevésnek. Persze nem én vagyok a célcsoport: aki tényleg játssza is a kottákat, aki felveszi a játékát, megosztja a tanárával - aki az app segítségével lehet a világ másik felén is, ebben is segítséget nyújtanak -, akinek nem kell tonnányi kottát cipelni azért, mert az alkalmazásban ott van minden, ami épp kell neki, és a zongorára kicsapva még lapozóra sincs szüksége, annak azért jobban megéri.
Idén bővítik a repertoárt, Liszt és Gershwin érkezik, a távolabbi céljuk pedig, hogy ne csak zongoraműveket, hanem például operákat is feltöltsenek a rendszerbe.
Úgy esett, hogy otthon szilvesztereztem Évivel, a feleségemmel. Az otthon jelen esetben egy kábé mindentől távol eső házat jelent, ahol 00:00-kor nem szólalnak meg a fanfárok, és tetőantenna híján azt sem nagyon tudom, Áder János pontosan mikor végzett a mondanivalójával.
De hogy meglegyen a hagyomány, meg a himnusz, internetrádiót indítottunk. Csakhogy ez a kísérletünk végül harsány röhögésbe fulladt, miután az istenáldjaamagyart szövegét puzzle-ként kellett összerakosgatnunk, akkora oda-vissza ugrások voltak a szerver által küldött "élő" közvetítésben.
A technológia még mindig nem tart ott, ahol azt gondolja, hogy tart
- gondoltam magamban, gyorsan hozzátéve, hogy 2015 tanulsága ugyanez volt tech-fronton számomra, és ez a kijelentés az Apple-re éppúgy vonatkozik, mint bárki másra. Korábban ők voltak, akik esetében ez távolság, a "hol vagyunk" és a "mit hiszünk, hol vagyunk" közti eltérés a legkisebb volt. Most épp ugyanakkora, mint másoknál.
De mindig van remény!
Most például, az utóbbi két hét inkubátorban töltött csendes pihenője után egy érdekes írásra lettem figyelmes. Nem, nem arra, hogy az Apple nyerte 2015 karácsonyát, hiszen az új készülékek aktiválását tekintve az Apple világszerte 49,1 százalékot vitt - miközben a Samsung 19,8-at. Ez nem annyira érdekes, és 2016-ban egyre kevesebbet szeretnék foglalkozni az ilyen adatokkal. Legtöbbször tévesek, és semmit nem árulnak el abból, ami fontos.
Ami fontos, az ez: Kevin Lynch elárulta, hogy az Apple Watch hardvere négyszer olyan pontosan tudja mérni az időt, mint egy iPhone. A cég technológiáért felelős alelnöke a Mashable-nek adott egy hosszabb magyarázatot arról, hogy ezt miként kell érteni.
Ne menjetek sehová, óriási arc a fickó!
Szóval mint elmondta, a digitális rendszereknél előfordulhat, hogy két eszköz, aminek egyszerre kellene működnie, nem egyszerre működik. A jelek aszimmetrikus tulajdonságai miatt ezekben az esetekben a megoldást egy központi szerverről történő kiszolgálás jelenti, amit az Apple Watch-nál is megvalósítottak. Lynch azt állította, az Apple 15 darab saját Stratum 1-szintű Network Time Servert (NTP) állított csatasorba, amik közvetlenül atomórákhoz kapcsolódnak, szatellitkapcsolaton keresztül.
Ezek a szerverek aztán kommunikálnak az iPhone-okkal, amik pedig kommunikálnak az Apple Watch-okkal. Így lehet, Lynch állítása szerint, hogy ha egymás mellé teszel két Apple Watch-ot, még a másodpercmutatóik is egyszerre járnak. Ezt a pontosságot az Apple különleges kameerákkal is teszteli, frame-enként elemzik a felvételeket, hogy az elkészült órán éppen úgy mozog-e a másodpercmutató, mint a többin.
Hogy végül miért fontos, hogy az Apple Watch négyszer pontosabb időmérő eszköz az iPhone-nál, miközben az atomóra által közvetített időt végül a telefon juttatja el az órához, hogy ezek után mekkora jelentősége van a másodpercmutatók kamerás elemzésének, vagy hogy tényleg a megfelelő problémákkal foglalkoznak-e Cupertinóban, amikor az 50 ms-os pontosságot tűzik ki célul, nem derült ki. Az viszont biztos, hogy Kevin Lynch bemutatta az Apple-féle amazinget, az amazing szó kimondása nélkül. Idén ő volt nekem az első.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
