A héten talán a legnagyobb port kavart pletyka a jack-mentes iPhone 7 egyre biztosabb eljövetelének híre volt. Azt jelentette, hogy nemsokára kétféle fülhallgatót használunk majd: a Lightning-osakat és a vezeték nélkülieket (meg átalakítóval minden mást is persze).
Az Apple a pletykák szerint a vezeték nélkülieket részesíti előnyben.
Ez persze azt is jelenti, hogy a következő iPhone-nal elő kell rukkolniuk egy menő Bluetooth fülessel, ami nem lesz nehéz. Ez az egyik előnye annak, hogy megvásárolták a Beats-et 2014-ben: az Apple fülesei ezentúl nemcsak kötelező tartozékok, de önálló, menő termékek is lehetnek.
És a hírek szerint készül is az új termék. Az AirPod.
Az AirPod egy vezeték nélküli füles lesz beépített mikrofonnal, és gombbal, amivel felvehetjük a hívást, és elérhetjük a Sirit. Leginkább a Motorola Hintre hasonlít majd a szóbeszéd szerint, elektronikus zajszűrővel, és egy tokkal, ami tölti is az épp használaton kívüli készüléket.
A Motorola megoldása 3,3 óra beszélgetési időt biztosít egy feltöltéssel, a tokban lévő összes dzsúzzal együtt pedig 17 óráig is bírja.
Amikor először olvastam az AirPodokról, azt gondoltam, hogy egy erős "shut up and take my money" érzést ad az iPhone 7-hez, ha a telefon csomagolásában ott lapul majd egy ilyen. De sajnos megint lehűtött a cupertinói nyereséghalászat: az idei iPhone-hoz egy vezetékes, Lightningos EarPod jár majd a pletykák szerint, aki AirPodot akar, ki kell csengetnie a konkurens termékek ára alapján 200-300 dolláros árat. 60-100 ezer forintot. Abszolút spekulatív becslés.
Hivatalosan semmit sem erősítettek meg, de az Apple autóval foglalkozó részlege, a Project Titan már gyakorlatilag ugyanolyan közismert, mint Bill Cosby molesztálós ügye.
Akit érdekes Bill Cosby (Apple) vagy a molesztálós ügyek (elektromosautó-fejleszés), tuti hallott róla.
Leginkább közvetett bizonyítékaink voltak eddig: valaki, aki ismert olyat, aki benne van az autós teamben. Valaki, aki tudja, hogy az Apple egy több négyzetkilométeres volt katonai bázist bérelt volna ki tesztvezetésre. Valaki, aki ott volt az Apple és a BMW/Mercedes tárgyalásain.
Most viszont közvetlen utalást kaptunk: valaki levédette az apple.car, apple.auto, apple.cars domaineket. És nem nehéz kitalálni, ki volt: a WHOIS regisztrációk elég egyértelműen mutatják, hogy ki áll az ügy mögött:
Persze lehet, hogy a CarPlay miatt védették le a domaineket, mint ahogy az is lehet, hogy csak úgy levédették, mert rájuk utal. De azért érezhető az összefüggés, hiszen a pletykák szerint gőzerővel dolgoznak a dolgon, és jelenleg 2019-2020 van belőve céldátumnak egy sofőr nélküli elektromos autó legyártására. Pár év csúszás azért mindig benne van, szóval ha autót terveztél venni mostanában,
Ma összeülnek a Szilícium-völgy nagyjai a Fehér Házban, hogy kitalálják, hogyan csaphatnak oda az ISIS-nek Kaliforniából. Többek között a Twitter, Facebook, Microsoft és a Google képviselői jelennek meg, na meg az Apple: azok a gyártók és szolgáltatók, akik az első világra kifejlesztett technológiájukkal a harmadik világ terroristáinak kommunikációját is segítik.
Az esemény talán legfontosabb szereplője az Apple, hiszen Tim Cook az iMessage szolgáltatás saját maguk által is visszafejthetetlen titkosítása miatt már nem először van satuban. Az Apple ugyanis annyira komolyan veszi ezt a magánszféráért folytatott harcot, hogy az ISIS már belső terjesztésű közleményekben állítja: az iMessage és a FaceTime a legjobb, legbiztonságosabb, bárki által elérhető megoldás, ha kommunikációra kerül a sor.
Tim Cook pedig kitart amellett, hogy nincs szükség hátsó kaput hagyni az üzenetek visszafejtésére, és hogy ki kell találni egy olyan megoldást, amikor a nemzetbiztonság és a magánszféra védelme nem választás kérdése, hanem mindkettő megvalósulhat.
Ezt a véleményt szeretné az Egyesült Államok kormánya megpuhítani. Nem lesz könnyű dolguk, mert a kijelentés komoly fegyvertény az Apple kezében a Google-lel szemben, egyfajta csendes termonukleáris harc része a keresőóriás ellen. Kíváncsi vagyok, mit ajánlanak a tech-óriásoknak, de sajnos tartok tőle, hogy közvetetten fogunk csak rájönni.
A Hyper is készített egy olyan USB-C MacBook-hubot, amine keresztül nemcsak ráaggathatunk eszközöket, kártyákat a gépre, hanem tölthetjük is közben a laptopot. Már mutattam egy hasonlót, annak az volt az előnye, hogy Ethernet csatlakozót is kapott, ennek meg az, hogy szép. Vagy legalábbis szebb.
A H. Moser & Cie nevű svájci óragyártó megalkotta a Swiss Alp Watch nevű órát, ami gyakorlatilag az Apple Watch mechanikus klónja. Csak egyetlen alkalmazás van rajta, az időmérés, no messzidzsing, no text, no hartbítsz.
Viszont 24.900 dollár, vagy 7000-rel drágább, mint a legdrágább rózsaarany Apple Watch Edition.
Trollkodásnak tűnik (az is, mégpedig a jobbik fajtából), mégis komolyan veszi magát a troll: 50 darab készül összesen, és megrendelhetőek a gyártótól.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.