almalé és kungfu Rólunk

Most akkor Taylor Swift fektette két vállra az Apple-t, vagy nem?

Volt ez a sztori, hogy az énekesnő írt egy posztot: mekkora szemétség, hogy az Apple egy centet sem fizet az ingyenes három hónap Apple Music használat alatt az előadóknak. Amire az Apple szintén nyíltan válaszolt, hogy dehogynem fizetnek, náluk a művészek az elsők.

Csak azért veszem újra előre a témát, mert egyetlen kérdést hagyott megválaszolatlanul ez az eseménysor. Azt, hogy vajon az Apple kommunikációs hibát követett el, vagy tényleg megváltoztatta a hozzáállását a nyilvánosság miatt.

swift.jpg

A kommunikációs hiba azt jeleni, hogy végig ebben gondolkoztak, csak ezt elfelejtették közölni a nagyvilággal, majd a tárgyalóasztal mellett az előadókkal is. Ebben az Esetben Swift csak nyavalygott olyasmi miatt, amiről halvány fogalma sem volt valójában, eljátszva a jól értesültet. Ha viszont tényleg megváltozott az Apple hozzáállása, az azt jelenti, hogy túl agresszíven mentek előre, és az első botrányszag beszippantása után visszavonulót fújtak, majd cinikus módon a művészek támogatását firkálták fel a zászlójukra gyorsan, színes filctollal.

A Fortune Brainstorm Tech konferenciáján Scott Borchetta kiadóvezető, aki 14 évesen felfedezte Taylor Swiftet, elmesélte, mi volt a háttérben. A sztori alapján:

mindkettő verzió igaz.

Borchetta éppen az Apple-lel tárgyalt, pontosabban épp megkezdte a tárgyalásokat, amikor Swift levele befutott. A tárgyalás onnan indult, hogy az Apple nem akart egy centet sem fizetni a három hónapos próba során, Borchetta azonban ezt elfogadhatatlannak tartotta. Állítólag nem is beszélt az énekesnővel erről (ezen a ponton nem annyira hihető sztori), tehát Swift tudatlanul, mégis pontosan csapott le. "Ne légy dühös" - írta Borchettának egy üzenetben az énekesnő, és csatolta a linket. "Nem is tudod, milyen jó az időzítésed" - válaszolta a kiadóvezető. 

A levél nagy hullámokat kavart, és a tárgyalások más sokkal flottabbul mentek. Az Apple hirtelen fizetni akart az első három hónap alatt is. Persze, már korábban puhította az Apple-t minden kiadó, minden művész, nagy volt rajtuk a nyomás, és hirtelen a vita kezdett átterjedni a felhasználók gépeire is. És ebben az esetben nem volt kérdéses, ki lett volna a jó fej, és ki a gonosz kis manó.



Tényleg kifingatják a Flash-t?

Azóta benne van a tüske a hardcore Apple-táborban, amióta Jobs 2010-ben kikelt a Flash ellen, amiért tönkreteszi a felhasználói élményt és kilyuggatja a Macek acélosnak mondott biztonsági hálóját. Akkor, ahogy a látnokokat szokás, kiröhögték Jobsot, és félnótásnak nevezték azokat, akik egyetértettek vele.

Csak akkor meríti a gépet a Flash, ha szarul van megírva. Nincs alternatíva a Flash-re. Az OS X-szel a háta mögött csak ne beszéljen Jobs, abban is vannak biztonsági rések.

És így tovább.

Az elmúlt egy hétben azonban, mintegy öt év visszhangjaként, ráugrott a farkascsorda az Adobe-ra. Ahogy a HWSW írja:

Egy hét alatt három nulladik napi sérülékenységre derült fény a Hacking Teamtől kikerült 400 gigabájtnyi adat elemzése során. Példakódokkal. A kódokra órák alatt ráugrottal a malware-készítők, így még a befoltozás előtt támadhattak a segítségükkel. 

A hatás nem maradt el. A Facebook biztonságért felelős vezetője kijelentette, hogy az Adobe-nak meg kellene jelölnie azt a napot, amikor megszünteti a Flash-plugint, úgy általában. A Mozilla ma átmenetileg kikapcsolta a böngészőiben a Flash-plugin futtatását. Nem teljesen, kattintásra elindíthatóak a tartalmak (ilyet ugye láttunk már máshol is), de akkor is karakteres jelzés. 

De ami a legdurvább: a Berryblogon olyan címmel jelent meg poszt, hogy "Jobsnak igaza volt, a Flashnek tényleg mennie kell".

A Flash energiát von el nemcsak a Flash készítőitől, hanem az iparág sok más szereplőjétől is. 

Mit adott nekünk a Flash? Tartozunk-e valamivel a Flash-nek? 

Haljon meg? Égjen máglyán? Gyújtsunk tüzet?

Ki az a Flash egyáltalán?

Gondoljátok meg. A jövőnk múlhat a válaszotokon.

flash-dead.png

 

 



Mit tegyél, ha összekeveredett az iTunes Match és az Apple Music?

Az Apple tegnap kiadta az iTunes 12.2.1-es frissítést, ami többek között egy fontos hibára hozott gyógyírt. Korábban sokan panaszkodtak, hogy az iTunes összekeverte az iTunes Match-elt illetve megvásárolt, valamint az Apple Music-os dalokat, DRM-et húzva a korábban DRM-mentesen letöltött számokra. 

Ha nem értesz egy szót sem, nem benned van a hiba, az Apple-nél gurult el az egyértelműsítő gyógyszer. Olvasd el ezt a posztot, hátha világosabb lesz.

Szóval a frissítés erre a hibára hozott elvileg megváltást, most már minden a helyére kerülhet, de ha azt gondoltátok, hogy letöltjük és ennyi, akkor szólok: tévedtetek.

screen-shot-2015-06-30-at-12-47-33-pm.png

Az iTunes ugyan felismeri a korábban vásárolt vagy match-elt dalokat, és ki is írja melléjük ezt a tényt, mégis, továbbra is a DRM-verziók maradnak a gépünkön. A megoldás: el kell távolítani azokat a dalokat az iTunes-ból, amiket tévesen DRM-mel látott el az Apple, majd újra letölteni. Ekkor már elvileg a DRM-mentes verziót tölti vissza, amennyiben a dalt korábban match-eltük, vagy megvásároltuk. Itt pedig az az ablak, ahol nagyon el tudod rontani egy sima Enterrel:

removedownload.png

A Delete Song ugyanis törli a dalt a készülékedről, de az iCloud Music Libraryből is. Ha ezt a gombot nyomod meg, a szám eltűnik, és nem is tér vissza. Sőt, az iTunes 12.2.1 a hírek szerint nem is játssza le többé, és nem hajlandó újra letölteni a gépedre. A kis drága.

Ha véletlenül mégis Delete Song-ot nyomtál, itt a megoldás. De kapaszkodj meg, mert nem lesz egyszerű.

iTunes Account > Account Info > iTunes in the Cloud > Hidden Purchases > Manage

Itt Unhide-olhatod a tévesen törölt dalokat és albumokat. De ez még nem elég a 9to5Mac kísérlete szerint.

iTunes Preferences, vedd ki a pipát az iCloud Music Library-ről

Ekkor láthatod a megvásárolt, match-elt dalokat, azokat is, amiket töröltél. Nyomj a korábban véletlenül töröltek mellett a felhő ikonra. Kész.

iTunes Preferences, tedd vissza a pipát az iCloud Music Library mellé.

Az Apple egy külön dokumentumot is kiadott a hiba javítására, ezt itt találjátok.



Már az Appleblog olvasóinak 5%-a használhat Apple Payt!

Először azt gondoltam, átugrom a reggeli hírt, miszerint az Apple Pay ma elstartol az Egyesült Királyságban. Aztán rájöttem, hogy Londont félig-meddig gyarmatosítottuk, úgy munkaerőpiacilag, így biztosan sok olvasónk érkezik onnan. És tényleg:

szazalek.jpg

Az Egyesült Államok olvasóival együtt a blog látogatóinak 5 százaléka mától fizethet Apple Pay-jel!

A UK-ben 250.000 üzletben, úgy mint: Lidl, M&S, Post Office, Liberty, McDonalds, Boots, Costa, Waitrose, Pret, BP, Subway, Wagamama, Spar, KFC, Nando’s, New Look, Starbucks, Dune, JD Sports.

Nyolc bank is elfogadja az iPhone-os fizetést: American Express, First Direct, HSBC, Nationwide, NatWest, Royal Bank of Scotland, Santander és Ulster Bank.

Az Egyesült Királyságban az Apple Pay-jel történő fizetéseket egyelőre 20 fontban (8500 forintban) maximálták, ennél többet nem fizethetsz a legbiztonságosabb fizetési módszerrel. Azért nem, mert ez is csak egy újabb PIN-kód nélküli fizetésnek minősül, tehát ugyanaz a szabály érvényes rá, mint az érintésnélküli kártyákra. Hogy az Apple Pay ujjlenyomatot kér helyette, nem számít. Szeptembertől várható, hogy felemelik a limitet 30 fontra.

Majd meséljetek.

update: olvasónk, Attila már használja

image1_3.JPG



Hogy lehet listázni a körülöttünk lévő éttermeket a Sirivel?

Az Apple ebben a hónapban felírta Magyarország nevét azon helyek közé, ahol működik a Maps Local Search, vagyis ahol az Apple Maps segítségével listáztatni lehet a körülöttünk lévő üzleteket, szolgáltatókat, vendéglátóipari egységeket. A Siri Local Search listáján továbbra sem vagyunk fent, pedig ez a szolgáltatás is működik, igaz, inkább csak helyenként.

Sajnos a dolog nem annyira egyszerű, mint elsőre gondolnánk. A mozikkal még sikerül a triviálisnak tűnő megoldás:

cineok.PNG

Éttermekkel viszont egyáltalán nem:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása