Volt ez a sztori, hogy az énekesnő írt egy posztot: mekkora szemétség, hogy az Apple egy centet sem fizet az ingyenes három hónap Apple Music használat alatt az előadóknak. Amire az Apple szintén nyíltan válaszolt, hogy dehogynem fizetnek, náluk a művészek az elsők.
Csak azért veszem újra előre a témát, mert egyetlen kérdést hagyott megválaszolatlanul ez az eseménysor. Azt, hogy vajon az Apple kommunikációs hibát követett el, vagy tényleg megváltoztatta a hozzáállását a nyilvánosság miatt.
A kommunikációs hiba azt jeleni, hogy végig ebben gondolkoztak, csak ezt elfelejtették közölni a nagyvilággal, majd a tárgyalóasztal mellett az előadókkal is. Ebben az Esetben Swift csak nyavalygott olyasmi miatt, amiről halvány fogalma sem volt valójában, eljátszva a jól értesültet. Ha viszont tényleg megváltozott az Apple hozzáállása, az azt jelenti, hogy túl agresszíven mentek előre, és az első botrányszag beszippantása után visszavonulót fújtak, majd cinikus módon a művészek támogatását firkálták fel a zászlójukra gyorsan, színes filctollal.
A Fortune Brainstorm Tech konferenciáján Scott Borchetta kiadóvezető, aki 14 évesen felfedezte Taylor Swiftet, elmesélte, mi volt a háttérben. A sztori alapján:
mindkettő verzió igaz.
Borchetta éppen az Apple-lel tárgyalt, pontosabban épp megkezdte a tárgyalásokat, amikor Swift levele befutott. A tárgyalás onnan indult, hogy az Apple nem akart egy centet sem fizetni a három hónapos próba során, Borchetta azonban ezt elfogadhatatlannak tartotta. Állítólag nem is beszélt az énekesnővel erről (ezen a ponton nem annyira hihető sztori), tehát Swift tudatlanul, mégis pontosan csapott le. "Ne légy dühös" - írta Borchettának egy üzenetben az énekesnő, és csatolta a linket. "Nem is tudod, milyen jó az időzítésed" - válaszolta a kiadóvezető.
A levél nagy hullámokat kavart, és a tárgyalások más sokkal flottabbul mentek. Az Apple hirtelen fizetni akart az első három hónap alatt is. Persze, már korábban puhította az Apple-t minden kiadó, minden művész, nagy volt rajtuk a nyomás, és hirtelen a vita kezdett átterjedni a felhasználók gépeire is. És ebben az esetben nem volt kérdéses, ki lett volna a jó fej, és ki a gonosz kis manó.