Na kérem, ma frissült a régóta elfeledett termékcsalád, megérkeztek az iPodok frissítései.
Először is új iPod touch-ok jönnek, vagány új színekben, A8-as chippel és 8 megapixeles iSight kamerával. Ez pedig azt jelenti, hogy a "telefonálásra alkalmatlan iPhone"-ok is megkapták az iPhone 6-osok SoC-jét, 64 bites architektúrával, rohadék gyors GPU-val. Sokat mond a gyorsulásról, hogy az előző generációban még A5-ös volt, sok generációs tehát az ugrás.
A kijelző nem változott, továbbra is négy colos, 1136 × 640 képponttal. A kamerával mehetnek a lassított felvételek, 120 képkocka/másodperccel, HD-ben. Benne van az M8-as chip is, amivel a fitneszalkalmazások lehetnek okosabbak.
Míg korábban csak 16, 32 és 64 gigás verzió volt elérhető, most már 128 giga belső tárolóval is elérhető az iPod touch. Az ára változatlan, a 128-as ára pedig 30 ezer forinttal magasabb, mint a 64-es. Az Apple Musicra, játékokra, böngészésre, üzenetekre és a telefonáláson kívül minden másra alkalmas készülék 79.990 forinttól elérhető.
Az új színek változása leginkább az iPod nanó oldalán tűnik fel. Ilyen volt:
Ilyen lett:
Kevesebb, kevésbé metálos, visszafogottabb színpaletta. Az ár ugyanaz, meg valószínűleg minden más is.
Az iPod shuffle hasonló változásokon ment át. Mármint az átfestésen. Ilyen volt:
Ilyen lett:
szucsadam
2015.07.15. 09:02
Címkék: apple music
Alcím: ...és hogyan váltam az iTunes-om szemében egy kiöregedett rockerré?
Az Apple Musicban a lájkolás egyáltalán nem triviális. Ahogy már az első nap tapasztalatainál is leírtam, a kevesebb most is több lett volna. Lássuk, melyik szívecske és csillagocska mit jelent, mit érdemes nyomogatni, és mit nyomogatunk hiába, nem történik semmi. Tékép az Apple lájk-útvesztőjében!
Ha a For You-ból vagy a Radióból játszol le egy dalt, egy szívecske jelenik meg a szám adatlapján. Ez a lájk.
Azt gondolhatnánk, hogy ha ezt megnyomjuk, akkor megváltozik a következő számok összetétele, az ízlésem alapján. Ez nem mindig van így: a Radióban kézzel válogatott playlistek szólnak, amik nem változtathatóak. Itt tehát hiába nyomunk szívecskét, ugyanaz lesz a következő szám.
Maga a For You oldal változik aszerint, hogy milyen zenei ízlést állítottunk be magunknak, illetve mire nyomtunk szívecskét. Itt tehát már lényeges a lájk. Viszont egyáltalán nem nyom latban például az, hogy melyik számot léptetted tovább, hiszen ennek sok oka lehet, nemcsak a zenei ízlés. Ne féljünk tehát attól, ha egy kedvenc dalunkat elnyomjuk, nem lesz hatása a későbbiekre nézve.
A For You oldalt tovább lehet alakítani. Csak nyomj rá és tartsd az ujjad egy albumon vagy válogatáson, megjelenik egy vaskos elhányommagam-menü, aminek az alján ott van: Kevesebb ilyen javaslat. Ezzel elég konkrétan tudjuk ízlésünkre szabni ezt a szekciót.
Amikor saját állomást indítasz egy neked tetsző dalból, a szívecske helyett egy csillag jelenik meg a dal mellett:
Tovább olvasom