Hű, de nehéz kérdés. Megpróbálom az elejétől kezdeni. Bár nem is, inkább kezdem 2014-gyel.
Tavaly az Apple bemutatta az App Extensions nevű kiegészítőt a mobil böngészőjéhez. Ennek az volt a jelentősége, hogy a korábbi, JavaScript-tel, HTML-lel és CSS-sel dolgozó Safari Extensions-höz képest natív kóddal, plusz egy alkalmazással kiegészülve ment neki a különféle webes kiegészítő tartalmaknak. Gyorsabb volt, kevesebb energiaigénnyel. Volt olyan, hogy Share Extensions, Photo Editing Extensions, Today Extensions, Custom Keyboards. Idén pedig egy új App Extension jelent meg a fejlesztői lehetőségek között, a neve: Content Blockers.
Tartalomblokkolók.
A legkönnyebben megérthető funkciója ennek a ficsörnek, hogy képes lekapcsolni a weboldalak hirdetéseit, hogy gyorsabban menjen a böngésző. De lehet mást is blokkolni: képeket, navigációs elemeket, popupokat, különféle scripteket, fontokat, média fájlokat vagy sütiket. Vagy bármit, ami a weboldalon ott van.
Így aztán például működhet egy beépített Ghosteryként, amivel az adott oldalakon rólunk információt gyűjtő folyamatokat is letilthatjuk, így nem zabálják be az adatokat rólunk, és nem továbbítják a hirdetésekkel foglalkozó cégeknek.
Szóval nem lehet egyetlen szemszögből vizsgálni ezt a kérdést. Egyrészt ez egy user experience probléma, másrészről pedig egy privacy védelem.
Kezdjük a UX problémával.
Én felhasználóként tökéletesen megértem, ha az ember gyors böngészést, és csendes ventilátorokat akar. Ki ne akarna? És sok esetben ez kéretlen animációknak, beúszó elefántoknak, az adott oldalra erőszakolt mindenféle karácsonyfaégőnek köszönhetően nem valósulhat meg.
Oké, de miért vannak ott ezek az izék? Mert a tartalomszolgáltatók kétségbeesetten próbálják úgy kikerülni a tartalomblokkolók hatását, ahogy épp tudják. A csökkenő bannerértéket megnövelt bannermennyiséggel próbálják meg kiváltani, pedig már erősen sziszeg a gép, és hamarosan robban.
És egy tartalomblokkoló már rég van az OS X-es Safariban, és mondjuk Androidon sem ismeretlen ez a fogalom. Úgy tűnhet elsőre, hogy a Google a saját lábát lövi el, hiszen kicsit sem érdeke, hogy a felhasználók elől eltüntessék a reklámokat, hiszen ők ezzel is foglalkoznak. Sőt, ezzel igazán. A problémára viszont kitaláltak valamit: egyezséget kötöttek a tartalomblokkolókat írókkal, hogy a saját hirdetéseik fehérlistára kerüljenek, a többiekkel ellentétben.
Értitek, hogy mi történik itt? Őrület.
Van a tartalomszolgáltató, mondjuk mi, az Appleblog. Kiteszünk egy bannert az oldalunkra, mert szeretnénk, hogy pénzt keressünk azzal, amivel dolgozunk. Vagyok tehát én, és van az olvasó, aki elviseli a plusz képeket azért cserébe, hogy középen olvashatja a szuperfenomenális anyagokat, videókat.
És ebbe a relációba, köztem és az olvasó közé, elkezdenek oldalról befurakodni. Befurakodik a böngésző készítője, aki elkezdi eldönteni, hogy a finanszírozásra használt tartalmak közül mi a felesleges. A legártatlanabb példa erre a Safari Reader, ami lecsupaszítva jeleníti meg az oldalon kizárólag a tartalmi részt. Befurakodnak a közösségi szolgáltatók, amik mindenféle gombok meg "teddkimertszarleszarankinged" mögé bújtatva kiszívják az olvasókról az eladható adatokat, és el is adják őket. Befurakodik az adblocker, aki szintén eldönti, hogy a finanszírozásra használt tartalmak közül mi az energiazabáló. Csak közben lepaktál a hirdetésekből, meg mellesleg böngészőkészítésből is élő óriáscéggel, mert hát neki is kell keresni, ugye.
És ezek a cégek elkezdenek egymás között osztozkodni a koncon, miközben a tartalomszolgáltató csak megvonja a vállát, hogy nincs mit tenni. Persze van: a tartalom maga legyen a hirdetés! Jó ötlet? Az egyetlen ötlet. Bevált? Nem minden esetben.
Az oldalaink, az Appleblog és az Egy nap a városban például minden PR posztnál egyértelműen feltünteti, hogy szponzorált a tartalom. Meglepődnétek, ha tudnátok, ezzel mennyire oldschool elveket vallunk, és mennyire nem így működik már a piac. A blogger, aki elfogulatlan, mert nem lehet lekenyerezni, és sajtóezmegazzal elszédíteni, alig maradt fent, mint faj. Én részben - csak részben - a fent vázolt helyzetet is okolom, hogy ez így történt.
Szóval amikor az Apple szintén lehetővé teszi, hogy a felhasználói élményre hivatkozva blokkoljanak tartalmakat a fejlesztők és a felhasználók, ugyanezt a folyamatot támogatja. Tegyük hozzá, ez már-már hiánypótlás az iOS-ben, szóval ez nem is annyira folyamat, mint egy lejátszott meccs.
Mégis, az iOS beállása ebbe a sorba jelentős változásokat hozhat. Mégpedig azért, mert a vásárlásokra hajlamosabb felhasználók e mögött a platform mögött tömörülnek. Hogy mennyire, azt jól jelzi egy szám: 75%. A Google mobil bevételeinek ekkora része érkezett iOS platformról - annak ellenére, hogy a saját platformjuk világszerte sokkal elterjedtebb. Ennyivel tőkeerősebbek a Apple-júzerek.
És igen, a Content Blockers egy másik fontos eredménye az adataink elszipkázásával és kereskedésével foglalkozó cégek megfélemlítése. Az Apple talán az egyetlen vállalat a Szilícium-völgyi óriások közül, akinek nem fáj meglépni egy ilyet, mert nem sérti az elsődleges üzletvitelét. Mindenki másnak rossz, hát akkor miért ne lépje meg? És igen, ezer más dologra lehet jó a Content Blockers egy külsős fejlesztő cégnek, nem csak a fentiekben vázolt megoldásokra alkalmas.
Viszont itt van egy másik Apple-találmány, amit most mutattak be. A News.
Elszívott tartalom az Apple platformján, interaktív, szép kivitelben, az Apple által biztosított hirdetésekkel ellátva. A News nem hagy kétséget afelől, hogy az Apple lenyúlt ebbe a fent vázolt katyvaszba, ahol a tartalomszolgáltatók, a böngészők, a reklámcégek és a tartalomblokkolók keverik a kakit, és kihúzta a pöce aljáról a tartalomszolgáltatót, és ezt mondja neki:
Ej, ej. Hát nem megmondtam, hogy nem szabad keverni az újságírást a marketinggel? Add csak szépen nekem az utóbbit, és ülj vissza dolgozni. Most már nincs többé egy hadsereg közted és az olvasó között, csak én. Majd én vigyázok mindenre. Kapsz pénzt is majd, meg minden.
Sőt, nemcsak a marketingeseket helyettesítik, hanem részben a főszerkesztőket is. A News-ban emberi erővel válogatják ki a híreket, szerkesztőket alkalmaz az Apple, akik eldöntik, mely hírek értékesek, és melyek nem. Az újságok csak tekerjék be az anyagokat a csőpostába.
És az egészben a hátborzongató, hogy nem lehet őket hibáztatni ezért. Ez egy logikus lépés arra a káoszra, ami kialakult a piacon. És annak ellenére, hogy a News szerintem zsákutca lesz, felírhatjuk a naptárunkba, hogy volt egyszer egy ilyen is, és nem is volt hülyeség.
szucsadam
2015.06.16. 10:47
Címkék: stream
Én nem tudom, hogy jött ki a matek, de a Financial Times közölt egy interjúszerűséget Marty Bandierrel, a Sony vezetőjével, amiben elhangzott egy érdekes kijelentés.
Eszerint 2014 első felében 105 millió alkalommal játszották le Pharell Williams Happy című számát a Pandorán, amiért 6300 dollár jogdíj járt nekik. Ezen az összegen kellett osztozni a a kiadónak és a művésznek.
Ez meglepő összeg, hiszen azt jelenti, hogy 0,00006 dollárt fizettek ki lejátszásonként, miközben a Pandora egyébként is sokat támadott, a Spotifyhoz képest alacsony jogdíja 0,001 dollár per stream. A Spotify saját bevallása szerint 0,006 és 0,0084 dollár között fizet átlagosan, a tényleges összeg egy csomó feltételtől függ egyébként.
A Pandora alapítója, Tim Westergren korábban azt nyilatkozta, hogy nagyon méltányos összeget fizetnek a jogok tulajdonosainak. Na most ha valaki megírja az év számát, és kap a végén, a kiadó levonása után, mondjuk 1-2 ezer dollárt érte, az nem tűnik annyira méltányosnak.
Persze fenntartom, hogy a Sony vezetője félrebeszélt. Szerintem a Pandorának reagálnia kell erre a vádra, mert ez olyan alacsony szám, hogy alapjaiban dönti be a bizalmat a stream-piac iránt.
Arról ugye nincs ismeretünk, az Apple mennyit fizet egy streamért, hogyan számítja ki a jogdíjat, de mivel alapvetően a visszaosztott pénz mennyisége nem sokban különbözik a többiekétől, ott sem lehet nagy csodára számítani.
szucsadam
2015.06.16. 09:42
Címkék: ipad pro
Hiraku Wang és Steve Troughton-Smith fejlesztők bukkantak az iOS 9 kódjában egy új termék ígéretére. Mutatom:
A kód az új billentyűzet méretezését mutatja, egy szokatlan felbontással, 1366 x 1024 pixellel. A retinás skálázással ebből bármikor lehet 2732 x 2048, ami megfelelne egy nagyméretű, 12,9 colos, 263 ppi-s készüléknek. Egy iPad Prónak.
Ez azt jelentené, hogy az iPad Prón egymás mellett mehetne két iPad app, csaknem a teljes mostani felbontással: az iPad Air jelenlegi felbontása 2048×1536.
Az új billentyűzet, amiről szó van, képes lesz idomulni a nagyobb felbontáshoz, és ez esetben új billentyűsort adni a meglévőekhez:
szucsadam
2015.06.15. 19:10
Címkék: zene apple music
Egy ReCode-nak adott interjúban árulta el a tutit Robert Kondrk, az Apple vezetője, aki Eddy Cue-val nyomta végig a tárgyalásokat a zenei kiadókkal. Elmondta - és ezen mi is csodálkozunk -, hogy mennyit adnak a bevételükből, és kinek.
Szóval itt az igazság:
Az Apple 71.5 százalékot fizet az USA-ban a zenei jogok birtokosainak az Apple Music befolyt előfizetői pénzeiből. Ugyanez az Egyesült Államokon kívül erősen fluktuál, de átlagban 73 százalékra jön ki. Viszont: a három hónapos ingyenes próbaidőszak során nem fizetnek semmit, senkinek.
Ugye ritkán az előadók a zenei jogok birtokosai, inkább kiadóknak fizet az Apple, akik szerződéses keretek között szívják a zenészek vérét. Persze szolgáltatnak is, de egyre kevesebb a befolyásuk: az Apple Musichoz hasonló megoldások mellett, ahol egy helyen lehet eladni, hirdetni, és a rajongókat elérni, még az az elvetemült helyzet is előfordulhat, hogy hátszél nélkül lesz valaki sikeres.
A 71,5, valamint a 73 százalék egyébként pár százalékponttal magasabb, mint az átlagos részesedés az iparágban. Ezzel tudta átverni az Apple, hogy egy hónap helyett háromszor ennyi ideig ne fizessenek semmit egy-egy új felhasználó után.
Az egész olyan lehangolóan logikus. Az igazság sokkal unalmasabb, mint ahogy elképzeltük. Nincs forradalom.
