Egy ReCode-nak adott interjúban árulta el a tutit Robert Kondrk, az Apple vezetője, aki Eddy Cue-val nyomta végig a tárgyalásokat a zenei kiadókkal. Elmondta - és ezen mi is csodálkozunk -, hogy mennyit adnak a bevételükből, és kinek.

Szóval itt az igazság:

Az Apple 71.5 százalékot fizet az USA-ban a zenei jogok birtokosainak az Apple Music befolyt előfizetői pénzeiből. Ugyanez az Egyesült Államokon kívül erősen fluktuál, de átlagban 73 százalékra jön ki. Viszont: a három hónapos ingyenes próbaidőszak során nem fizetnek semmit, senkinek.

Ugye ritkán az előadók a zenei jogok birtokosai, inkább kiadóknak fizet az Apple, akik szerződéses keretek között szívják a zenészek vérét. Persze szolgáltatnak is, de egyre kevesebb a befolyásuk: az Apple Musichoz hasonló megoldások mellett, ahol egy helyen lehet eladni, hirdetni, és a rajongókat elérni, még az az elvetemült helyzet is előfordulhat, hogy hátszél nélkül lesz valaki sikeres.

649799_75358905.jpg

A 71,5, valamint a 73 százalék egyébként pár százalékponttal magasabb, mint az átlagos részesedés az iparágban. Ezzel tudta átverni az Apple, hogy egy hónap helyett háromszor ennyi ideig ne fizessenek semmit egy-egy új felhasználó után.  

Az egész olyan lehangolóan logikus. Az igazság sokkal unalmasabb, mint ahogy elképzeltük. Nincs forradalom.