almalé és kungfu Rólunk

Hivatalos: szeptember 9-én jön a "Hé Siri, adj egy tippent"-event

Az Apple szétküldte a meghívókat (nem nekünk) a következő eseményére, melyet szeptember kilencedikén rendez a San Francisco-i Bill Graham auditóriumban. 

Az event neve “Hey Siri, give us a hint”, ami parasztfordításban kábé annyi, hogy Hé Siri, adj egy tippet”.

apple_invite_sept_2015_large.jpg

Ezek alapján még bármiről szólhat a bemutató, de szinte mindenki arra számít, hogy befut a frissített Apple TV, ami már érteni fog siriül, meg appokat is le lehet majd rá tölteni, jön az iPhone 6s, és néhány hasonló finomság.

Nálunk meg lesz élő közvetítés, videós összefoglaló, minden, ami a csövön kifér.

Tegnaphoz két hét múlvára, szerdán.



A négy colos iPhone 6c októberben jöhet

iphone-6c-iphonesoft-isoft-concept-640x371.jpg

Az új hírek szerint a készülék csak október végén, esetleg november elején futhat majd be. Az MIC Gadget úgy tudja, hogy a hír egyenesen a hátlapot készítő vállalattól származik, bár erre az információra azért nem tennénk a nyakunkat, túl sok a maszatolás körülötte.

Sőt, igazából arra sem mernénk nagyobb összegben fogadni, hogy lesz-e egyáltalán ilyen készülék, még ha a két éve változatlan formában árult 5c-nek azért logikus lenne, hogy beessen valamilyen utódja. 

A hírek szerint a készülék formája hasonló lesz majd, mint a 6-osnak, szóval valami ugyanolyan jön, csak kisebben és a hardvere sem különbözik majd brutálisan tőle.

Lényegében ez jön, mobilozásra alkalmas csippel:

 

2_2.jpeg



Apple-történelmileg fontos helyszínen mutathatják be az új iPhone-okat

Egy San Francisco-i lap szerint az Apple lényegében megerősítette, hogy a Bill Graham Civic Auditorium környékén tapasztalható nagy mozgás a szeptember kilencedikei Apple Event előkészítése. A hely annyiban kapcsolódik a vállalat életéhez, hogy eredetileg itt mutatta be Steve Jobs és Steve Wozniak az Apple II-est, igaz, akkor még nem az egész épületet bérelték ki, csak kábé egy asztalt.

billgraham3-780x585.jpg

Összesen hétezren férnek be, ennyi ember láthatja majd, ahogy az Apple várhatóan bemutatja az iPhone 6s-t, 6s Plust, az új iPadeket, az új Apple TV-t és talán az iPhone 6c-t,



Az iPhone felhasználók egészségesebben esznek, mint az androidosok

Kő egyszerű módszerrel bizonyította ezt be az Eat24 nevű kajarendelő cég: megnézte, hogy hányan kapcsolják be az “egészséges” szűrőt, és kiderült, hogy az iPhone-osok majd tíz százalékponttal nagyobb lelkesedéssel teszik ezt:

whoordershealthier.jpg

Konzekvencia? Az átlagos iPhone-os inkább hajlik az egészséges kajára, mint az átlagos androidos. A fentieket erősíti, hogy az Apple-tábor hét százalékponttal gyakrabban rendel zöldségeket, mint az androidos, utóbbiak viszont 10 százalékponttal többször kérnek fűszeres kaját, amiért jár a bónuszpont.

Még valami: az iPhone-osok kétszer többször kérik a kiszállítás helyett azt, hogy az étteremben kaphassák fel a kaját, az androidosok szívesebben várják a kanapén a sült galambot. 

Hát így.



Ezeket az Apple-termékeket kéne nagyon gyorsan frissíteni:

Az elmúlt néhány napban sorra jelennek meg a különböző androidos set-top boxokról szóló tesztek még az Apple-hírekkel foglalkozó oldalakon is, és ezeket elnézve egyre kínosabbá válik az Apple TV lemaradása. Néhány éve még abszolút piacvezető volt ez az eszköz, sőt, bizonyos értelemben konkurencia nélkül tette a dolgát, mára viszont állva hagyták a versenytársak. Kábé úgy viszonyul a készülék a mai mezőnyhöz, mint a mobilpiacon az Apple leállt volna az iPhone fejlesztésével a 4s modellnél, és továbbra is azzal próbálna játékban maradni, egyre nagyobb leárazásokkal.

Van egy rakás jó terméke az Apple-nek, más kategóriákban viszont érthetetlen a lemaradása, nézzük meg gyorsan, hol kéne kicsit összekapnia magát:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása