Laurene Powellről, Jobs özvegyéről alig lehet hallani, tudatosan kerüli a nyilvánosságot. Most sem valamilyen showműsorban tiltakozott a Danny Boyle rendezésében, Fassbender főszereplésével készült mozi ellen, hanem a háttérben mozgatott meg minden követ, hogy az el se készülhessen.

laurene-powell-steve-jobs-3.jpg

Először a Sony-nál lobbizott a forgatás ellen, aztán a jogokat megszerző Universalnál, de nem sokat ért el. Scott Rudin producer elmondta, hogy megpróbálták bevonni Laurene-t a forgatókönyv kialakításába, de ő hallani sem akart erről. Azt mondta, ellenez mindent, ami Walter Isaacson könyvéből készült, mert az alapanyag olyan torz képet festett férjéről, hogy az tulajdonképpen alkalmatlan bármilyen munkára.

Hasonlóan nyilatkozott Tim Cook is, aki gyűlöletesnek nevezte a sztori kialakításában résztvevő opportunista embereket, Bill Campbel, az Apple igazgatótanácsának régi tagja meg azt állította, hogy egy egész generációnak lesznek majd téves képzetei Jobsról a film miatt.

Boyle és a forgatókönyvet író Aaron Sorkin azt állították, hogy csak annyiban térnek el a valóságtól, amennyire a művészi szabadság megengedi, az már más lapra tartozik, hogy valóságnak az Isaacson-könyvet tekintik, aminek a hitelességét eleve mindenki megkérdőjelezi, aki ismerte Jobst.