Az Apple, a cég, amit sokáig Steve Jobsszal azonosítottunk, három fő területen működött egészen máshogy, mint a versenytársai:

  1. Megpróbált a termékeivel a jövőbe látni, kitalálni, mit és hogyan használnának az emberek, akiket nem lehetett erről megkérdezni, mert fogalmuk sem volt róla
  2. Nincs kompromisszum: a felhasználó elfogadja, hogy az Apple jobban tudja, mi kell neki, és hogy a szűkített kínálatot és funkciókat a többség érdekében korlátozzák
  3. It just works, vagyis úgy alkották meg a hardvereket és szoftvereket, hogy intuitívan bárki azonnal használhassa, és ez ne okozzon neki problémát

Az utóbbi években ez a három állítás egyre kevésbé állta meg a helyét. Az Apple termékei egyre inkább a piac elvárásaihoz igazodtak. Persze ne legyünk igazságtalanok, az Apple Pay, az Apple Watch és most az Apple TV is tartalmaz olyan szemléletet, amik megváltoztathatják az átlagemberek és a technológia viszonyát, különösen legutóbbi, ami alacsony ára miatt igen elterjedt eszköz lesz. Mégis, a kompromisszumkészség már az iPhone 6-os sorozat kijelzőméretével, a saját stylusszal egyértelműen felütötte a fejét, és az iTunes bonyolultsága is azt mutatja, mintha az Apple-nél nem tudnák minden esetben jól kiválasztani, mi maradjon, és minek kell mennie. Az It just works mottó pedig az Apple Pay óta nem volt komolyan vehetően terítéken, sőt egyes felhő alapú szolgáltatásokkal kapcsolatban az It just doesn't work lehetne a mottó, annyira bugos dolgokat voltak képesek kiadni időnként.

noman.jpg

Oké, szóval nem ez a három az Apple alapköve. Akkor mi lehet ezek helyett? Milyen alaptételek forognak a vezetők fejében egy átlagos munkanap, amikor a cég fényes jövőjének képét polírozzák?

  1. Egészség. Olyan megoldások, olyan összetett rendszerek, amiket csak az Apple tud, és amik minden más kütyünél fejlettebben követik, elemzik, továbbítják a felhasználó életfunkcióit.
  2. Szolgáltatás. Az Apple közművé válna, zenét, filmeket, tévéműsorokat, tárhelyet, térképet adna, előfizetés alapon. Sajnos annyi mindenbe kaptak bele ezek közül az utóbbi években, hogy a versenytársakat nem mindig tudták megközelíteni, vagy lehagyni.
  3. Privacy. Ez szinte a legfontosabb, és ez az a terület, ami a következő években egyre több embert húz majd az Apple felé. Főleg az ilyen hírek után:

Előre telepített kémprogramokat találtak kínai mobilokon

Fotóval zsarol az andoridos pornóapp

A két hír - meg persze a korábbiak, amiket nem sorolok fel - pontosan arra mutatnak rá, miért biztonságosabb az Apple-t választani. Egyrészt a gyártó, a forgalmazó és a kereskedő - főleg tőlünk nyugatra - kizárólag egy cég: az Apple. De ha nem rajta keresztül, akkor megbízható, sokszor ellenőrzött AR-eken, vagy itthon: APR-eken keresztül juthatunk jó esetben a termékeikhez.

Másrészt az App Store-ban minden app komoly review-n esik át, vagyis ha az alkalmazás fotót akar készíteni rólunk úgy, hogy nem tudunk róla, elég gyorsan kiesik a rostán. Persze, vannak hírek az ellenőrzésen átjutott rosszcsont kódokról, de ezek itt kivételesnek számítanak.

És ezek még csak a privacy kérdéskörének szélét súrolják, Tim Cook arra kormányozza az Apple-t, amerre a szabadság és a "piac majd szabályozza magát" elvvel szemben a szigorú ellenőrzés és a spártai rend uralkodik. És hiába szimpatikusabb az első, hiába szeretnénk, hogy ez működjön, egyre többen választják majd a kerítést, ha a saját vagy a gyerekük magánszférájáról van szó.