Azt már biztosra vehetjük, hogy a Force Touch egyike lesz az iPhone 6s vevőcsalogató újdonságainak. Azt viszont nem tudjuk egyelőre, hogy az Apple Watch-ban, az új MacBookban és MacBook Prókban bemutatott, "jobban nyomom, mást csinál" effekt hogyan működik majd okostelefonon.

Belső források, akik próbálgatták már az iOS-en csak Orb-nak hívott képességet, elárulták a tutit.

force-touch.jpg

Eszerint az erős nyomás iOS-en konzisztensen, az egész rendszeren átívelően hív elő bizonyos funkciókat, azonnal. Olyan, mint egy billentyűkombináció, ami a leggyakrabban használt parancsokat azonnal lefuttatja. Mik lehetnek ezek?

A Mapsen például, ha a térkép egy adott pontjára erősen rányomunk, azonnal elkezdi a navigációt addig a pontig, a jelenlegi helyzettől. Ez ugye az Apple térképén egyébként két kattintással több: a gombostű leszúrása után az autóikonra kattintva lehet egy újabb gombbal indítani a navigációt.

Az Apple Musicban, ha egy dalra erősen kattintunk, előugrik egy gyorsmenü, amivel betehetjük a számot a saját zenék közé, vagy menthetjük az adott playlistet.

Ikonokra is lehet alkalmazni a Force Touch-ot, ha például a Telefon ikonra kattintunk, egyből a hangpostánkra visz (ez mondjuk remélem, vicc, vagy állítható lesz). A News-on kattintva egyből a kedvenceket nyitja meg.

Hát valami ilyesmire lehet számítani.