A Sony-hack utórengéseként egy sor emailt szivárogtatott ki a WikiLeaks - írta meg a 9to5Mac. A levelezés egyik számunkra érdekes részlete egy Crackle nevű Apple TV-csatornáról szól, valamint az iTunes-on keresztüli videóértékesítésről.

A Sony Crackle nevű Apple TV videócsatornáját 2013 decemberére tervezték, 3 éves határozott időtartamú szerződéssel. A Sony megtarthatta volna a hirdetésekből származó bevételek 100 százalékát, és az Apple ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben újfajta overlaid/display hirdetéseket engedélyez a Sonynak, amennyiben azok technikailag kivitelezhetőek és az Apple-nek is tetszenek.

Ilyenkor persze nem is egy csatorna terve az érdekes, hanem a máskor hat lakat alatt tartott szerződéses feltételek: ezek segítenek az Apple leendő tárgyalópartnereinek, hogy tudják, merre hány méter Cupertinóban.

Egy másik megállapodás arról szólt, hogy a Sony videóit az iTunes-on keresztül is terjesztik, az Apple pedig az iTunes in the Cloud-ba (a levelezésben még Virtual Storage Lockernek nevezték a lehetőséget) integrálást is megígérte ezekre a tartalmakra. Utólag már látszik, hogy ezzel azért nem ígért olyan nagyot.

sextape.jpg

A kiszivárgott emailekben szó esett egy keresztpromózásról is, a Sex Tape című filmben egy iPad "mellékszerepéről", valamint a Sony belső reakciójáról, amikor szembesültek az Apple matricás tévészpotjával, amiben a Breaking Badre utaltak (annak ellenére keltett ez egy kis zűrt, hogy az Apple kért és kapott engedélyt erre a Sonytól). A levelezésben a Sony fejesei komolyan fontolgatják, hogy a Sex Tape-ben inkább Sony eszközre cserélik az Apple tabletjét, de ez végül nem történt meg.

screen-shot-2015-04-17-at-2-14-17-pm.png