Tegnap Tim Cook nyilvánosan felszólalt a Goldman Sachs Tech Conference 2015-ön, így azon kevés alkalmak egyikének lehettünk tanúi, amikor nincs Apple keynote, mégis hallunk nyilatkozatot az Apple-től.
Cook nagyjából PR-szónoklattal látott el minket, megemlítve az Apple Watch-ot és az Apple filozófiáját, két igazán eredeti dolgot tudok megemlíteni a beszédéből:
1. Az egyik az volt, amikor viccesen rápirított a közönségre, hogy túl sok férfit lát, és hogy hol maradnak a hölgyek (az Apple most nagy nőiegyenjogúság-harcot vív, a 10 topmenedzseréből azóta már 1 nő /taps/)
2. A cég egy iszonytató napenergia-farmot épít Monterey Countyban, Kaliforniában. 5,26 négyzetkilométeren annyi cellát sorakoztatnak fel, ami annyi áramot termel, hogy az elég lenne
- a most épülő teljes Campus 2-es űrhajó-irodaháznak
- az összes egyéb irodaházuknak az államban
- mind az 55 retail üzletüknek Kaliforniában
- még legalább egy adatközpontuk is beleférne
850 millió dollár, 231 milliárd forint a beruházás értéke, de Tim Cook szerint megéri. Mint mondta, a klímaváltozásról való beszéd ideje lejárt, most már a tettekre van szükség. Az összes adatközpontjukat, és a központi irodáikat is így táplálják majd. 2016 végére megépül a Monterey-i farm.
Egyéb fontosabb mondatok, amik elhagyták Cook száját:
- Továbbra sem érdekeltek olcsó, másodosztályú termékeket piacra dobni, akár Kínába, akár máshol, az erről szóló pletykák hamisak
- A Xiaominak örülnek, hiszen a verseny jobb termékekre ösztönzi őket. Cook megemlítette a Nokiát és a BlackBerryt példaként, előrevetítve, milyen sors vár szerintük a Xiaomira (bocs, Tamás).
- Újabb részvényvisszavásárlási programot hirdetnek, hiszen az Apple nem egy készpénzcipelő gép, vissza akarnak adni a befektetőknek. Mondja ezt úgy, hogy a cégnek jelenleg 180 milliárd dollárja van azonnal elérhető formában, egyszerűen nem tudják elkölteni.
- Az ülés az új rák az orvosok szerint, mondta Cook, és az Apple Watch baszogatni fog, hogy kelj fel óránként 10 percre.
- Az Apple nem hardvergyártó cég, mondta Cook, ők a hardver és a szoftver egységét, és az ezekhez adott szolgáltatásokat egyben kezelik, ez az Apple varázslata. Ezt mondta: magic of Apple.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.