Júliusban nem ütött akkorát a hír, mint az indokolt lett volna, de mi már akkor is biztosak voltunk abban, hogy az IBM-Apple-házasság átrajzolja majd az üzleti célú felhasználás kontúrjait. Az érintett szereplők ugyanis nem nagyon kommunikáltak korábban egymással: léteztek jól átgondolt szoftverek, amik érdemben tudták segíteni valamelyik célcsoport munkáját és voltak olyan mobilok, tabletek, amik egy rakás hasznos funkcióval bírtak, de ezeket csak a hétköznapi felhasználók tudták kihasználni.
Aztán az IBM és az Apple gondolt egyet és közös munkába kezdett: ha már magaddal viheted egy-egy laptop számolási teljesítményét a zsebedben, akkor miért ne készítenének közösen olyan jól átgondolt, stabil, biztonságos szoftvereket, amik alapvetően tudják megváltoztatni valamelyik terület felhasználási szokásait?
Az összeborulásnak most futottak be az első eredményei, tíz olyan alkalmazást mutatott be a nagy páros, amilyenre korábban nem volt még példa. Nézzük meg gyorsan ezeket:
Plan Flight (utazás és szállítás): a légiközlekedés legdrágább tétele az üzemanyag: a program lehetővé teszi a pilótáknak, hogy rálássanak a menetrendre, útvonaltervekre és a legénység összetételére, hogy a repülés közbeni eseményekről tájékoztathassák a földi stábot, így megalapozottabb döntéseket hozzanak, ami a fogyasztás csökkenéséhez vezethet.
Passenger+ (utazás és szállítás): ez már a légiutas-kísérőknek szól, akik mindenféle személyre szabható szolgáltatással varázsolhatják majd a program segítségével kellemesebbé az utazást. Tehetnek speciális ajánlatokat, felkínálhatnak újrafoglalási lehetőséget és információt szolgáltathatnak a poggyásszal kapcsolatban. Nem lennék meglepve, ha erre a programra alapozva jelentette volna be tegnap a United Airlines, hogy 23 ezer légiutas-kísérőjét szereli fel iPhone 6 Plus-szal.
Advise & Grow (bank és pénzügyi piac): a bankároknak készült program a vállalkozások életét könnyítheti majd meg: biztonságos azonosítással teszi majd elérhetővé bárhol az ügyfél profilját, segít elemezni a versenytársakat és rafkós analitikájával részt vesz majd a személyre szabott ajánlatok kialakításában.
Trusted Advice (banki és pénzügyi piac): a tanácsadók jönnek majd lázba ettől a programtól, amely biztonságos hozzáférést nyit az ügyfelek portfóliójához, így az nemcsak az irodában, hanem egy kávézóban is elemezhető. Ebben is lesz masszív analitika, ami végső soron több pénzt hoz a tanácsadónak és az ügyfélnek is.
Retention (biztosítás): a segítségével az ügynök könnyebben fér hozzá az ügyfelek profiljához és előtörténetéhez. Jelzi az ügyfelekhez társított, analitikán alapuló kockázati értékeket, és lesznek benne olyan riasztások, ajánlások is, amikből profitálhat az ügynök és az ügyfél is.
Case Advice (kormányzat): a szociális munkásoknak készült app a terepen járva segít meghozni a döntést egy-egy családdal vagy élethelyzettel kapcsolatban. A program valós idejű analitika alapján priorizálja az eseteket, és értékeli a prediktív analízissel meghatározott kockázatokat. Utóbbi elég scifiszerűen hangzik.
Incident Aware (kormányzat): ez már tényleg a Különvélemény, vagy a Robotzsaru. A program bűnmegelőzési eszközt farag az iPhone-ból, amin keresztül a rendőrök hozzáférést kapnak az incidenshez kapcsolódó térképekhez és a környéken működő biztonsági kamerák képéhez, hozzájutnak az áldozatokkal kapcsolatos információkhoz, de ennél is durvább, hogy a program képes lesz majd elemezni, hogy mekkora az esélye az eszkalációnak, mivel képes valós időben, a helyzethez igazítva elemezni a bűnelkövetési előtörténeteket. Őrület!
Sales Assist (kereskedelem): az eladóknak ad hozzáférést a vásárlói profilokhoz; lehetővé teszi számukra, hogy a korábbi vásárlásokra és az aktuális választékra alapozott ajánlásokat tegyenek, hogy ellenőrizzék a nyilvántartást és a keresett terméket könnyebben megtalálják az üzletben, valamint hogy beszerezzék a fogyóban lévő cikkeket.
Pick & Pack (kereskedelemi): megkönnyíti a rendelést.
Expert Tech (telekommunikáció): a FaceTime-ra, az útvonaloptimalizálásra és az iPhone lokációs szolgáltatásaira építve segíti majd a szakembereket abban, hogy az ügyfelek problémáit jobban, gyorsabban lehessen megoldani saját otthonukban, vagy telephelyükön.
És ez még csak az első tíz. És már ezek közt is akad bőven olyan, amilyet korábban csak tudományos-fantasztikus filmekben láttuk. Képzeljétek el, amikor hasonlóból lesz száz, ezer! Nektek milyen feladatra kéne spéci app?
Magyarósi Csaba
2014.12.10. 09:46
Címkék: videó
Annyi a fragmentélt infó, hogy lassan mi sem tudtuk, mire lesz jó az óra. Összeszedtünk minden fontos információt és azt is megpróbáltuk kitalálni, hogy milyen fejlődési pálya várható:
Ha valaki még nincs fent, ez itt a facebookos oldalunk, ez meg itt a Youtube-csatornánk, mindkettőt nagyon szeretjük!
Magyarósi Csaba
2014.12.09. 15:05
Ugye a Sony addig piszkálta az észak-koreaiakat az új Seth Rogen-James Franco-filmmel, amíg azok ellencsapásként kilopták a stúdió összes belső anyagát és elkezdték szivárogtatni az infót a neten. Oké, ez a verzió jelenleg nem bizonyított, csak elég valószínű.
Ennek a csatának az egyik eleme most minket is érint, ugyanis váratlanul előkerült egy belső levelezés a készülő Steve Jobs-filmmel kapcsolatban: kiderült, hogy amikor Leonardo DiCaprio kiszállt a filmből, a stúdió azonnal lehúzott 25 százalékot a várható bevételből. Azóta egyébként már felmerült, majd eltűnt Christian Bale neve is, az aktuális címszereplőt Michael Fassbendernek viszont arról nincs hír, hogy ő milyen irányba és mennyivel módosította a várható bevételt.
Viszont mivel a pletykák szerint Seth Rogen játssza majd Steve Wozniakot, lehet, hogy Észak-Korea is figyelemmel kíséri a forgatást. Egész kis udvartartás lesz a film körül. Natalie Portman viszont biztos nem, mert ő róla a mai napon kiderült, hogy dobta Jobs lányának a szerepét (mondjuk mivel négy évvel fiatalabb az apját játszó Fassbendernél, ez nem biztos, hogy baj).
A forgatókönyv azonban változatlanul Aaron Sorkiné és továbbra is úgy tűnik, hogy Danny Boyle rendezi a mozit.
És ha már sztárok: megjelent egy Apple-MasterCard-reklám, ami két villanásnyi időre megmutatja, hogy miként képzeli az Apple a fizetést az iPhone-nal. Így:
Magyarósi Csaba
2014.12.09. 08:33
Címkék: ipad air ipad air 2
Bombaként robbant az üstökösként száguldó hír: az Android Police az iPadet választotta a legjobb tabletnek a piacon.
Bum!
Aki azt hinné, hogy egy félperifériára szorult oldalról van szó, az téved: az AP az egyik vezető androidos porál, 990 ezer Google + követővel, 300 ezren figyelik Twitteren, a Youtube-csatornának 20 ezer feliratkozója van és a Facebookon is 100 ezer fölötti a létszám. És ha ez nem lenne elég, a Google negyedikként listázza a portált, ha beírod, hogy “android news”.
Szóval az AP készített egy karácsonyi összeállítást az ajánlott termékekről: mobilokról, kiegészítőkről, mindenféle androidos izékről. Meg persze a tabletekről is.
És ekkor jön a meglepetés, az oldal szerint ugyanis a piac legjobb készüléke az iPad Air 2!
Amit egyébként mink is szerettünk:
A szerzők hosszasan meg is magyarázzák a döntést: leírják, hogy egyszerűen nincs normális alternatíva a saját szekértáboron belül. A Shield Tablet nehéz, csúnya, hamar lemerül és béna a kijelzője. A Samsung Galaxy Tab 10.5 túl nagy, a 8,4-es túl kicsi, és egyébként sincsenek elájulva a készülékek hardverétől. A Nexus 9-es mérete jó lenne, de ezt leszámítva mindenben rossz, ráadásul az összes androidos tablet közös hibája, hogy az alkalmazások sokkal bénábban, mint iOS-en.
A szerzők szerint az iPad az androidos tabletekkel szemben megbízható, kiszámítható és nagyon gyors, és ha meg kéne vásárolniuk valamelyik készüléket, nem lenne kérdés, hogy azt a modellt vennék, amelyik minden tulajdonságában képes felnőni a feladathoz. Az iPadet aranystandardnak nevezik, igazodási pontnak és arra tippelnek, hogy ez a későbbiekben sem fog változni.
Ami, tegyük hozzá, tök nagy objektivitásra vall az androidos megmondóemberek részéről, és bár mi is törekszünk ilyesmire az Appleblogon, és rendszeresen el is mondjuk, ha egy Apple-termék nem jó, de ettől még le a kalappal a kollégák előtt.
Az iPad Air 2 egyébként most jó tízezer forintos kedvezménnyel már 154,7 ezer forintért megvásárolható a webshopunkban, jelenleg több modell is van készleten, aki iPadet akar venni karácsonyra, annak most érdemes lecsapnia rá, amíg van. Mert hamar elkapkodják.
Magyarósi Csaba
2014.12.08. 15:02
Megjelent egy hosszabb elemzés a set top boxról. Kezdjük gyorsan egy grafikonnal, ami jobbról balra haladva mutatja be az Apple TV pozícióját a konkurencia viszonylatában:
Szépen látszik, hogy 2013-ban még nőni tudtak az eladások 2012-höz képest, idén azonban visszaesésre lehet számítani, ha nem is darabszámban, de piaci részesedésben mindenképp. Megerősödött a Google Chromecast és az Amazon Fire TV, míg a Roku és az Apple TV elkezdett gyengülni.
A szerző megjegyzi, hogy jogosan: a konkurensek többet tudnak kevesebbért, és ezt a kérdést csak azért nem tudjuk itthonról egyértelműen eldönteni, mert a szolgáltatások legnagyobb része nálunk nem érhető el egyik eszközön sem.
Azám!
Ezzel együtt tisztán látszik, hogy az Apple TV fejlődése megállt, 2012. márciusa óta lényegében nem történt érdemi változás a hardverben és az új szolgáltatások is csak lassan bukkannak fel a dobozban, szóval nem is igazán indokolja semmi a növekedést.
A cikk itt aztán rátér a kitörési lehetőségekre: megemlíti egyrészt, hogy a konkurensek jóval kisebbek, ezért könnyebben szállíthatók, ami tök jól jön, ha az ember egy hotelszobában akarja elérni az adatait. Csak bedugod őket a tv-be, mint egy pen drive-ot és mehet a móka: erre az Apple TV nem képes. Aztán jöhetnének az appok, amikkel igazán kitörhetne a konkurencia szorításából a készülék, de az Apple a mai napig nem tette elérhetővé az SDK-t, nem lehet úgy szabadon fejleszteni a set top boxra, mint a többi iOS-eszközre. Ugyanez a logika igaz a játékokra, de az ezzel kapcsolatos álláspontomat már ismeritek:
Fejlődhetne a grafikus felület, ami a sixcolors szerzője szerint most átláthatatlan, és megjelenhetne a Siri integráció is.
Ez kábé a karácsonyi kívánságlista. Ami érdekes benne, hogy lényegében nulla forintért belevághatna az Apple. A hardver és a szoftver rendelkezésre áll.
A fentieknek megfelelő Apple TV nem pénz, hanem döntés kérdése. Azért nincs ilyen a piacon, mert az Apple nem akarja a fenti készüléket. Még. Hogy hosszútávon se lát-e benne pénzt, vagy már készül valami hihetetlen izé Jony Ive laborjában, azt nehéz megmondani.
Lehet, hogy fél éven belül piacra dobnak egy, a piacot messze maga mögött hagyó eszközt, de az is lehet, hogy egyáltalán nem gondolkoznak ilyesmiben. Megtehetik, mert az Apple TV az egyetlen alternatíva, ha használni akarjuk az AirPlay funkciót, és a tévére akarjuk varázsolni a Mac, az iPhone vagy az iPad kijelzőjét. Ezen keresztül tudjuk elérni az iTunes-ökoszisztémában tárolt zenéinket vagy az iCloudba feltöltött képeinket és ha figyelembe vesszük, hogy mennyi funkciót kaptunk az elmúlt években a kis dobozhoz, egyáltalán nem sok érte a 28,9 ezer forint, amibe kerül. Nyilván most karácsonykor is letarolják vele a piacot, mert pont annyiba kerül, hogy jó ajándék lehessen minden Apple-felhasználónak.
De tény, hogy az Apple-nél minden rendelkezésre áll a fejlesztéshez, csak az a kérdés, hogy miért nem lépik meg, amit lassan ideje lenne.