A KGI (jó arcok) szerint olyan brutális karácsonyi szezont zárnak idén az iPhone-ok, hogy a piac nagy része majd csak döbbenten piheg.
Itt vannak a számok:
Ha komolyan lehet venni egy jóslatot, és a KGI jóslatait érdemes komolyan venni, akkor az Apple 71 millió készüléket ad majd el az év utolsó negyedévében, amit egy közel 50 milliós negyedév követ.
Összehasonlításként: a tavalyi ünnepi időszakban 51 millió iPhone fogyott. Mindez táblázatba ágyazva még ironmanesebb:
A sláger az iPhone 6-os lesz, jelentősen lemaradva jön majd a 6 Plus. A kisebbik új mobilból majdnem háromszor annyi fogy idén elvileg, mint a nagyobbikból, de versenyben lesz még az 5s is, közel kilencmilliós darabszámmal.
Az elemző arra számít, hogy a karácsonyi időszakban kicsit gyengébben teljesítő 5c és 4s a következő év elején új életre kel majd, mert a kivezetés előtt egy nagyobb promót csap a kihaló modelleknek az Apple, ami akár másfélszeres keresletnövekedésbe is torkollhat.
Nyilván nem győzzünk hangsúlyozni, hogy az Appleblog webshopjában már most is milyen szuper áron vannak az iPhone-ok, 4s 89 ezerért (igen, a hír IGAZ!), 5c 119 ezerért (jól látjátok), 5s 159 ezerért (true story!), 6-os 218 ezerért.
Magyarósi Csaba
2014.11.22. 09:10
Címkék: videó wozniak bandi
Bandi kéthetente, szombatonként mesél nektek az Appleblogon az Apple múltjáról. Most épp arról, hogy miként készült el az első Mac. Vigyázat, a nagy része true story (incl. sírás)!
A csatornára itt tudtok feliratkozni.
Az ebook-olvasót itt tudjátok megvenni.
szucsadam
2014.11.21. 14:30
Címkék: szereld magad gyíkokénleléptem
Az iFixit korábban összesen 7 pontot adott az iPhone 6-nak szerelhetőségre, ez pedig már elég arra, hogy otthoni “szereld magad” oldalt hozzanak létre azoknak, akik nem bíznák a szervizre a piszkos munkát. Még ha olyan jó szervizről is lenne szó, mint a Speedshopé, amit rajtunk keresztül is elértek. Reklám volt!
Na de komolyra fordítva, megnéztem, hogyan cserélhetjük az akksit majd három év múlva, ha utáljuk a Minden Délben Lemerülés című előadást. Kikészítettem a fasza kínai szerszámosládámat, amibe rokonaimtól lopkodtam össze a csavarhúzókat meg a szigszalagot. Lesöpörtem az asztalt, hogy legyen helyem kibontakozni.
Első lépés! Csavard ki a Pentalobe csavarokat.
Oké, kapjátok be, inkább csinálok még egy kávét, és majd hívom a szervizt, ha ott tartok.
szucsadam
2014.11.21. 12:28
Címkék: kína másolás xiaomi
Lei Jun egyértelműen a kínai Steve Jobs szeretne lenni: fekete garbóban és farmerben megy a termékbemutatóra, utánozza az Apple egykori vezérét, one more thing felirattal jelent be szolgáltatást, és a termékei is, khm, ismerősek.
Tovább olvasom