Még ebben a hónapban, egy szép pénteki napon kezdi meg az iPhone 6 és iPhone 6 Plus nevű hiánytermékei hazai forgalmazását az Apple. Ezt a cég egy közleményben hozta nyilvánosságra.

Screen Shot 2014-09-22 at 19.45.05.png

Még mielőtt azt hihetnénk, könnyen jutunk az általunk kiválasztott telefonhoz, mondanám a nehezítő tényezőket.

  • az Apple alig bírja a termelést, úgy fogy a telefon
  • ebben a hónapban még 36 ország kap a készülékekből, tehát sokfelé kell jutnia
  • csak Magyarországon legalább háromfelé kell osztani a készleteket, mert mindhárom szolgáltató kínálja majd eladásra a telefonokat, és akkor az APR-ekről nem is beszéltünk

Az idei iPhone-ok még egy tekintetben számítanak a magyarországi szolgáltatók hathatós együttműködésére: 150 Mbps-os LTE-t bírnak, ilyen meg eddig nem nagyon volt elérhető az országban eddig. A Telenor mindenesetre már szeptemberben világossá tette, hogy ők bizony bepakolják az eszköz alá mind a 150 megabitet, a nemrég lezajlott frekvenciatender pedig a többi szolgáltatónak is lehetőséget adott a bővítésre, így nem marad le senki a csatában.

Az iPhone 6 és 6 Plus előrendelhető az Appleblogshopban is.