Nem is tudom, hány éve hajtogatjuk már - az olcsósított iPhone-pletykákkal egy időben kezdtük -, hogy az Apple olcsó telefonja mindig is a régi, egy-két évvel ezelőtti generáció volt. Annál kevesebbért nem tudnak adni egy telefont úgy, hogy ne sérüljön a brand megítélése, és a minőségből se kelljen leadni. Ennek megfelelően jelenleg az Apple kínálatában iPhone 5s, iPhone 5c (a színes külső 2012-es belbecset takar), és egy 2011-es iPhone 4S szerepel. Utóbbi lenne az olcsó(bb) iPhone.

De kishitűek voltunk. Állítólag most kitalálták, hogy Indiának kifejlesztettek egy még olcsóbb iPhone-t. Találjátok ki, mi az. Hát persze: az iPhone 4.

mobilefirmsm.jpg

15 ezer rúpiáért adnák a 8 gigás, 2010-es modellt a pletykák szerint (buyback programmal és talán egy kis havidíjjal fűszerezve), ami 53 ezer forintnak felel meg.

Noha az nem derült ki pontosan, hogy ezek új telefonok, vagy használtak, a sejtések szerint az Apple az elfekvő raktárkészleteit szórná itt ki. A befektetők nyilván most felszisszennek a margin miatt, de én kitaláltam erre is valamit.

  • Egy korábbi posztomban írtam, hogy az Apple ingyen elviszi az Egyesült Államokbeli háztartásokból a megunt vagy elromlott termékeit. Gift Carddal fizet is, ha van az adott cuccnak piaci értéke szerintük.
  • Egy kifogástalan állapotban lévő, karcmentes, működő iPhone 4-esnek szerintük nincs piaci értéke.
  • Szóval a megoldás: az USA-ban begyűjtött használt telefonokat kell ott értékesíteni, az árrés az eladási ár 100%-a, van olcsó iPhone, mindenki örül.

Az indiai nép nevében remélem, hogy nem telepítik a telefonokra az iOS 7-et, ha ez igaz.

via India Times