almalé és kungfu Rólunk

Hackerek törtek be az Apple-höz

Az Apple hivatalosan is elismerte, hogy támadás érte néhány alkalmazott Mac laptopját, állítólag ugyanaz a csoport tehető felelőssé a betörésért, akik korábban a Facebook és Twitter ellen indultak. A nevük: "Unit 61398" of the People's Liberation Army.

Screen Shot 2013-02-19 at 10.07.33 PM.png

A nyilatkozat szerint egy malware fertőzött meg "korlátozott" számú gépet az Apple-nél, a károkozó Macekre jutásában állítólag a Java böngészős plug-inja tehető felelőssé. Megint. A gépeket izolálták, és kijelentették: nem találtak bizonyítékot arra, hogy bármilyen adat elhagyta volta a központot. Ami nyilván azt jelenti, hogy az ellenkezőjére sincs.

Az Apple kapott az alkalmon, hogy elmondja: már készítik a szoftver update-et OS X-hez, ami védelmet nyújt az ilyen helyzet ellen, hogy más felhasználók ne járhassanak pórul. A frissítés közben meg is érkezett, letölthető innen.

Egy seb megint befoltozva.

A Java browser plug-injére tehát rendesen rájár a rúd, hogy mást ne mondjak, az ebben található biztonsági hibák voltak felelősek az eddigi legnagyobb Mac-járványért. Most már úgy fest a helyzet, hogy amint hírek röppennek fel egy Java biztonsági résről, az Apple máris lekapcsolja minden felhasználó Macjén a plug-int. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem elég, az oroszlán barlangjában szellentettek, és az most egy ideig visszahangzani fog.



Itt az iOS 6.1.2

Az Apple kinyomta magából az iOS 6.1.2-t. A frissítés ismét egy hibajavítást tartalmaz, ami az Exchange naptárral függött össze. Pontosabban:

Untitled-1_1.jpg

A 6.1.1 ugye kimaradt, vagyis iPhone 4S-re jelent csak meg, hogy hálózati problémákat orvosoljon.

Úgy tűnik, most az lett a divat, hogy minden verziószámhoz tartozik egy bug. Ez két dolgot eredményez: gyorsabb hibajavítást, és iszonyú sok verziószámot.

A csomag letölthető a Beállítások -- Általános -- Szoftverfrissítés menüpont alatt.



iTV vs. iWatch

A titánok harca, ami itt pletykaszinten zajlik, és nem kérdéses, hogy a pletykák indításában az Apple is vastagon benne van. Nagyon kell nekik egy új, friss termék, valami, amit lehet várni, ami lázban tartja a piacot, és amit később nagyon meg akarunk majd venni.

Két befutó van jelenleg, amik talán nem is léteznek, viszont amik egyre reálisabb alternatívát nyújtanak az Apple-nek. Az egyik az okosóra, a másik az okostévé.

Az óra egyrészt szépen beleillik az Apple "személyi számítógépének" évtizedes elképzelésébe, ez egy annyira személyi számítógép lenne, amennyire még egy okostelefon sem lehet. Az óra ugyanis mindig rajtunk van, ezért aztán bátrabban használható saját magunk azonosítására, miközben használhatja az okostelefon erőforrásait. Viszont mivel egy eleve leszűkített lehetőségeket kínáló eszköz perifériája lesz, pont nem arról szól a létezése, hogy mindent tudjon, hanem arról, hogy azt a keveset olyan kényelmessé változtassa, hogy mindenki akarja magának ezt a kényelmet.

Jean-Louis Gassée, egykori Apple-vezér viszont pont máshogy látja, szerinte az óra a személyi számítógép továbbgondolása egy "intim számítógéppé", bár sok konkrétumot ő sem mert mondani az eszközzel kapcsolatban. Ami ugye csak ilyen mockupokon létezik, a rajongók képzeletében:

iWatch-graphic-001.jpg

forrás: The Observer

A másik termék, amit már lassan évek óta emlegetnek, az iTV. Ez a téma most újra felbukkant, az LG ugyanis bejelentette: 650 millió dollárt invesztál az OLED-technológiába. Az LG Display pedig az Apple egyik fő partnere, szóval ha ő valahol lehetőséget lát, annak akár köze is lehet Cupertinóhoz.

Különösen érdekes egybeesés, hogy pont ebben a hónapban vett fel az Apple egy volt LG-alkalmazottat, aki véletlenül épp OLED-szakértő. Tim Cook nemrég nyilvánosan ekézte az OLED színhűségét, de ha az Apple hű marad a korábbi elveihez, ebben kihívást, és nem elutasítást lát. Az OLED előnyei csábítóak lehetnek a cégnek: laposabb kijelzők, kisebb átlagos fogyasztás (sok fehér, pl. böngésző esetén mondjuk pont nem), tömeggyártás esetén alacsonyabb költség, nagyobb látószög, magasabb fényerő, alacsony válaszidő. És persze a hajlított kijelző, ami megint csak visszavezet minket az órához.

Mondjuk az LG hivatalos bejelentésében azt mondta, a mostani befektetés a HDTV fejlesztésről szól, vagyis itt még Tim Cook korábbi elszólásáról lehet szó: "big plans for the living room". Vagy nem. Ki tudja.



Már letölthető a Firefox 19 Macre

Elvileg ma jelentik be a Firefox 19-et, a telepítő fájlok viszont már most is elérhetőek a Mozilla ftp szerverén.

A magyar Mac-verziót itt találjátok, egyéb kiadásokat itt keressetek.


main-feature-facebook-mac.png

A Firefox 19 legnagyobb újítása a beépített pdf támogatás, ami a bkv.hu országában, ahol egy-egy menetrendet egy kilométeres pdf-ben raknak fel a tömegközlekedési társaság weboldalára, olyan, mint egy falat kenyér.

Screen Shot 2013-02-19 at 9.12.23 AM.png

Kivéve, hogy bugos még, ha ránagyítunk az oldalra, eltűnik a lényegi kontent a menetrendből. Más pdf-ekkel is próbáltam, csak a bkv fektette meg a rendszert, de az nagyon.

Screen Shot 2013-02-19 at 9.13.16 AM.png

Amúgy van teljes képernyős nézet, nyomtathatunk is egy kattintásra, előugrik kérésre egy sidebar, ahol gyorsan megtalálhatjuk az egyes oldalakat.

Meg ami szerintem még jobb, hogy végre nem olyan tetű lassan lép ki a program, az eddigi tíz másodpercet sikerült leredukálni egy-kettőre, ami komoly előrelépés. A program indítása is gyorsabb, Firefox-használóként én örülök a frissítésnek.

A Firefox 19 további képességeit egyelőre csak a bétaleírásból tudhatjuk meg:

-Canvas elements can export their content as an image blob using canvas.toBlob()
-Startup performance improvements (bugs 715402 and 756313)
-Debugger now supports pausing on exceptions and hiding non-enumerable properties
-Remote Web Console is available for connecting to Firefox on Android or Firefox OS (experimental, set devtools.debugger.remote-enabled to true)
-There is now a Browser Debugger available for add-on and browser developers (experimental, set devtools.chrome.enabled to true)
-Web Console CSS links now open in the Style Editor
-CSS @page is now supported
-CSS viewport-percentage length units implemented (vh, vw, vmin and vmax)
-CSS text-transform now supports full-width
-Starting Firefox with -private flag incorrectly claims you are not in Private Browsing mode (802274)

update: megérkezett hivatalosan is



Megint ekézni kell az Apple reklámokat

Amióta Jobs elment, szokássá vált minden változást ennek tulajdonítani. Tudom, mert én is ezt teszem sokszor, önkéntelenül. Van, hogy jogosan, van, hogy nem.

Tipikusan rossz irányba vezet, ha a múltbeli Apple-reklámokat hasonlítjuk össze a maiakkal. Mint most. Kijött két új TV szpot, az Alive és a Together, várhatóan meg is érkeznek majd az ekézések:

A Forbes-on már meg is jelent egy. Robert Hof írja ki magából a nemtetszését, ami még teljesen rendben van. Nem akarja látni ezeket a reklámokat, főleg nem hallani. Ő szerette, amikor az Apple-reklámok nyugalmat árasztottak. Felidézi egy volt Apple-alkalmazott, Bill Cleary szavait, aki így írta le az Apple reklámok evolúcióját: "a korai hirdetések a különbözőségről szóltak, a későbbiek arról, hogy a termékek mennyire emberiek". A mostaniak meg egyik kategóriába sem férnek be - írja.

De miért kellene, hogy beleférjenek? Fent az evolúció két lépcsője, de az evolúció nem áll meg, különösen, hogy most már más szelek fújnak. Az Apple nem azért változtat a kommunikációs stratégián, mert Jobs elment. Azért változtat, mert már egy másik piac alakult ki, ahol az Apple az egyik alternatíva, nem az egyeduralkodó. Hogy ennek mennyi köze van Jobshoz, az megint egy másik kérdés.

Én ezen a két reklámon annyit látok, hogy a fiataloknak szólnak. Pörgősek, nem belemagyarázósak, csak a zene és a képek, kihegyezve az egészet a rengeteg jó minőségű iOS-alkalmazásra. Ezért lehet, hogy Hofnak, aki 1983-ban kezdte a szakmát, már nem elég nyugodt, és nem akarja látni ezeket. Nem neki szólnak, hanem azoknak a tiniknek, akiket a versenytársak magukhoz csábítanak. Hogy az Apple legyen menő. Menő legyen, ne más. Ne apu játsszon vele grafikonosat a konyhában, miközben anyu főz.

1977IntroAppleII1.jpg

Az Olimpia alatt vetített, majd gyorsan visszavont reklámoknál sem az volt a baj, hogy más réteghez szólt. Az rendben van, hogy az idősebb, a számítógépekhez nem annyira konyító generációt célozzák meg azzal az állítással, hogy az Apple-nél géniuszok segítenek ingyen. Az volt inkább a baj, hogy senki sem ismert magára a reklámban, akire nem volt igaz, azért, akire igaz volt, az meg a tagadás elhárító mechanizmusa miatt.

Nekem a mostani reklámokkal önmagukban nincs bajom. Nem idegesítenek ötszöri megnézés után sem, nem vágyom nyugalomra helyettük.

Én inkább azt tartom furcsának, hogy legutóbb az idősebbeket, most meg a fiatalabbakat célozzák. Most akkor melyik? Mert ha már célzunk, akkor célozzunk pontosan. Vagy vegyünk elő egy lefűrészelt csövű sörétest, és akkor szórjuk az igét mindenkinek Samuel L. Jacksonnal, mondjuk.




süti beállítások módosítása