Aztán jött Pharrell Williams 24 órás klipje. Amikor megnyitod a böngészőben az oldalt, a helyi idő szerint indul a lejátszás, valaki Los Angeles egy meghatározott pontján, egy meghatározott napszakban fakad táncra. Persze bele is tekerhetünk, megnézhetjük, mit vettek fel éjjel háromkor, vagy megkereshetjük Magic Johnson, Steve Carrell vagy Jamie Foxx cameóját.
Mindkét alkotás alatt diszkréten megbújik a vásárlásra ösztönző gomb, egy iTunes ikonnal. Érezhető a nagyvonalúság, nem kell hivalkodni, nem kell villogó popup ablak az arcodba. Ha végigélvezted ezeket a rengeteg munkával elkészített kedvcsinálókat, törjön le a kezed, ha elkezdesz torrentezni.
Mi a célja ennek az egésznek? Nagyon egyszerű: vedd rá az embereket, hogy a te slágered menjen a fejükben. Vegyél rá kétmillió ember egyszerre, hogy mind azt dúdolja, hogy "How does it feel", vagy "bring me down". Ehhez ugye az kell, hogy az adott személy legalább háromszor-négyszer lejátssza magának a számot. Ez elvileg, hagyományos eszközökkel lehetetlen feladatnak tűnik, ezekkel az oldalakkal azonban egy átlagos zeneszerető ember fél órát is eljátszik, közben mászik a fejébe a sláger. Dylan esetében mondjuk ezt élveztem is, Williamsnél levettem a hangerőt. Azért így sem lehet eladni akármit akárkinek.
Aztán mi volt még itt a közelmúltban? Az Arcade Fire is egy ötletes megoldással promózta az új albumát, itt egy okostelefonon és az asztali gépen egyszerre kellett megnyitni egy weboldalt, ami így párosította az eszközöket. A webkamera leolvasta, hogyan tartjuk a telefont, és eszerint világította meg a kijelző bizonyos részeit. A klip így egy titoknak tűnt, amit a júzernek kell felderítenie.
Meg itt volt Van Damme is. Ez mondjuk nem zene, hanem kamion, bár szerintem az Enya-eladások is megugrottak a reklám hatására. Most minden férfi arra szaggatja otthon a heréit, hogy spárgázzon ő is egy lazát.
A Charlie Rose Show-ban Jony Ive és Marc Newson volt vendég. A két dizájner természetesen a munkájáról beszélt. Nem mondom, hogy láttam már valaha az Apple dizájnerét ennyi ideig folyamatosan beszélni, mert nem. Viszont a mondandója jelentős részét szerintem változtatás nélkül be lehet vágni a következő termékvideóba.
Elhangzanak érdekes dolgok, meg is nézem az egész videót majd - egyelőre nem sikerült. Az biztos, hogy a "simplicity is so complex" szóösszetétel végül nem Ive száját hagyja el.
Megígérték, hogy az új iWork programok még egy csomó képességgel bővülnek, és tessék. Már meg is jött az első csomag, Mac App Store-ból frissíthető. Sőt az iOS verziók is frissültek, ezeket App Store-ból érjük el legegyszerűbben.
A hibajavításon kívül a Keynote kapott még új effekteket is, de ami a legfontosabb, hogy mindegyik app esetében személyre szabható a toolbar. Pont ezt emeltem ki korábban a Pagesről szóló posztomban. Ha van egy böhömnagy helyünk, funkció nélkül, akkor kár a letisztultságra hivatkozva kihasználatlanul hagyni. Hát most telepakolhatjuk, így néz ki az ablak felső része, ha rászabadítjuk magunkat a gombokra:
Ez ugye rémületkeltésben még mindig nem éri el az Office ömlesztett gombhadseregét:
...mégis annak ellenére, hogy sokkal kevesebb lehetőséget kínál fel, egyben sokkal kevésbé átlátható is. Egyrészt a strukturálatlanság, másrészt a mögöttes funkcióra utalás hiánya miatt. Ha képet akarok szerkeszteni, egy elnagyolt fotó ikont akarok látni, nem egy hisztogramot. Nem vagyunk mi állatok.
Az Apple nemrég publikált egy speciális aloldalt a honlapján, Life on iPad néven. Ez áll egyrészt egy összefoglaló videóból, valamint hat különböző történetből. A téma: ki mire használja az iPadjét, ha professzionális feladatról van szó.
A videó egyébként nagyon hangulatos, és ismét az embert, az eszköz használóját állítja középpontba. Ezt a kellemes felütést fokozzák az egyedi történetek, amikben egy szélerőmű-szerviz vezetője, vagy Mark Post off-road versenyző, egy sebész, Bridie Farrell gyorskorcsolyázó bajnok, egy koreográfus szólal meg, na meg a kedvencem, a Palmaz Vineyards Napa-völgyi borászat.
Azért a kedvencem, mert nagyon különös volt látni az Apple weboldalán a borászattal kapcsolatos képeket. Engem az Apple-kütyük és a borok is érdekelnek ugyanis, de ebben az esetben most valahogy egyesült a fejemben a kettő egy különös szinesztéziával:
Christian Gastón Palmaz beszél a borászatról a leírásban, arról, hogy milyen appokat használnak a művelésnél. A Field Assetset, hogy kellő mennyiségű információt tudjanak tárolni a különböző termőterületekről, a Topo Mapset, hogy tudják, egy adott terület pontosan mennyi napsugárzást kapott. Mesélnek egy egyedi alkalmazásról is, amit külön az iPadre készíttettek egy programozóval, és az erjesztés munkafolyamatait egyszerűsíti.
Még nem kóstoltam a boraikból, de miután elolvastam a leírást, és megnéztem a zseniális fotókat, kedvem támadt. Tipikusan olyan marketingfogás, amikor mindenki nyer. Szeretem az ilyet.
Egy újabb Apple vs. Samung tárgyalás zárult le, az eredmény: a Samsung további 290 millió dollárt fizet az Apple-nek, a korábban megítélt 600 millión felül (az egymilliárd dollárt végül erre az összegre módosították, számolási hibára hivatkozva). Így összesen már 890 millió dollárral lóg Cupertinónak a dél-koreai vállalat.
A tárgyalásba mára már egészen belejöttek, senki nem próbálkozik lejárt lemezekkel. A Samsung ügyvédje elismerte, hogy az általa képviselt cég másolja az Apple termékeit, a vita azon volt, hogy mennyire. Meg hogy ennek mennyi a hozadéka: a Samsung azzal érvelt, hogy az ő vásárlóik pont a különbségek miatt vásárolják a termékeiket, nem a másoláson alapuló azonosságért. Az Apple mondott egy 379 millió dolláros összeget, a Samsung számításai szerint pedig a kár csak 52 millió. 290-ben kiegyeztek.
Ezzel továbbra sincs vége az ügynek, hiszen a tárgyalás ideje alatt kijöttek újabb Samsung készülékek, amiknél szintén fennáll a szabadalomsértés, és amik eladása után az Apple újra benyújtja a kárigényét. A mostani tehát csak bemelegítés volt, márciusban újra indul az ügy, újabb mobileszközöket vizsgálva. És nem is lesz ennek soha vége, amíg a Samsung nem ül le az Apple-lel szabadalmi licenc ügyben. Vagy amíg az a tetű mormota meg nem látja az árnyékát (közeledik a tél, jönnek a Bill Murray viccek).
Nem tudom, lehet, hogy ez így jó a Samsungnak. Talán sejtik, hogy az Apple mennyit kérne a licenc-jogokért, és ez a pár százmillió még jobban belefér, mint készülékenként mondjuk egy-két dollár.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
