Egy újabb Apple vs. Samung tárgyalás zárult le, az eredmény: a Samsung további 290 millió dollárt fizet az Apple-nek, a korábban megítélt 600 millión felül (az egymilliárd dollárt végül erre az összegre módosították, számolási hibára hivatkozva). Így összesen már 890 millió dollárral lóg Cupertinónak a dél-koreai vállalat.
A tárgyalásba mára már egészen belejöttek, senki nem próbálkozik lejárt lemezekkel. A Samsung ügyvédje elismerte, hogy az általa képviselt cég másolja az Apple termékeit, a vita azon volt, hogy mennyire. Meg hogy ennek mennyi a hozadéka: a Samsung azzal érvelt, hogy az ő vásárlóik pont a különbségek miatt vásárolják a termékeiket, nem a másoláson alapuló azonosságért. Az Apple mondott egy 379 millió dolláros összeget, a Samsung számításai szerint pedig a kár csak 52 millió. 290-ben kiegyeztek.
Ezzel továbbra sincs vége az ügynek, hiszen a tárgyalás ideje alatt kijöttek újabb Samsung készülékek, amiknél szintén fennáll a szabadalomsértés, és amik eladása után az Apple újra benyújtja a kárigényét. A mostani tehát csak bemelegítés volt, márciusban újra indul az ügy, újabb mobileszközöket vizsgálva. És nem is lesz ennek soha vége, amíg a Samsung nem ül le az Apple-lel szabadalmi licenc ügyben. Vagy amíg az a tetű mormota meg nem látja az árnyékát (közeledik a tél, jönnek a Bill Murray viccek).
Nem tudom, lehet, hogy ez így jó a Samsungnak. Talán sejtik, hogy az Apple mennyit kérne a licenc-jogokért, és ez a pár százmillió még jobban belefér, mint készülékenként mondjuk egy-két dollár.