almalé és kungfu Rólunk

Ha új iPhone-t akarsz, most add el a régit

Jó, tudom én, hogy senki sem fog megválni a telefonjától, amíg nincs a kezében az új, hiszen aki ráállt az okosmobilozásra, az nem bírja ki egy hónapig nélküle (pedig biztos nyugodtabb, stresszmentesebb lenne az élet). Ennek ellenére tény, hogy a számok szerint most kéne megszabadulni az iPhone-odtól. Szeptember tizedikén ugyanis minden jel szerint jön az új generáció, és arra is lehet számítani, hogy ezt rövid időn belül bejelentik.

És nézzétek csak, mit mutatnak az Ebay átlagos eladási árai, miután tavaly elkezdtünk közelíteni az iPhone 5 bejelentéséhez, majd el is jutottunk odáig:

nextworth_mobilechart_v6.jpeg

Mi szóltunk!



Larry Ellison szerint az Apple útja Jobs nélkül ki van jelölve: lefelé

Aki esetleg nem ismerné Larry-t: ő az ötödik leggazdagabb ember a világon, a magánvagyonát kábé 40 milliárd dollárra teszik, nemsokára 69 éves lesz, ő az Oracle alapítója, és ő az informatikai piac egyik legizgalmasabb figurája: sosem titkolta el véleményét, de nemcsak őszinte, hanem elég jó a stílusa is, szóval nem egy unalmas CEO.

o-LARRY-ELLISON-ISLAND-AIR-facebook.jpg

A CBS a napokban készített vele egy interjút, ami tele van érdekes részletekkel. Kiderül belőle, hogy Larry szerint a Google nem játszik tisztességesen, de az is, hogy szerinte Jobs nélkül elképzelhetetlen a sikeres Apple, bármennyire is tehetséges embereket hagyott maga után. Beszél Jobs különleges tehetségéről és senki máséhoz nem fogható akaraterejéről, amit csak egy dolog volt képes megtörni: a rák.

A beszélgetésben többször eljutunk egy olyan ponthoz, amikor Larry kimond valamit, amit más talán finomítana a helyében, látszik rajta, hogy ő is eltöpreng egy pillanatra, aztán úgy dönt, hogy 43 milliárd dollárral a zsebében inkább még rá is erősít az állítására a következő mondatban. Jó interjú:



Így érezheted magadat tökéletesen a Balatonon - I love Balaton app

Ádámmal az Appleblogon kívül egy rakás más projektben is benne vagyunk, én például az I love Balatonnál dolgozom: az elmúlt hónapokban a kollégáimmal felderítettünk minden jó helyszínt a Balaton körül, éttermeket, lángosokat, halsütőket, strandokat, hoteleket teszteltünk, majd megírtuk az élményeinket a portálon. Viszont tök logikus elvárás volt, hogy mindezt az információt valamilyen mobilon értelmezhető formában is átadjuk nektek, ezért készítettük el az I love Balaton alkalmazást.

1_2.jpg

Mi a jó ebben? Hát az, hogy akárhol vagy a Balaton körül, ráböksz a Közelben menüpontra, és választ kapsz minden fontos kérdésedre. Hol van a legközelebbi jó étterem? Milyen programok vannak öt-tíz kilométeren belül? Vízisí, kalandpark, kiállítás, akármi szóba jöhet, de csak azokat ajánljuk, amiket kipróbáltunk, és amik jók voltak. Szóval ha használod az alkalmazást, garantáltan jobb lesz a nyaralásod, mint amilyen nélküle lett volna. De megkapsz egy rakás hasznos infót is: hol van a közeledben játszótér, ATM, satöbbi. Ráböksz a kategóriára, elolvashatod a tesztünket, és a program el is navigál a helyszínre. Ezerszer jobb, mint valami lepukkant helyen anyázni azért, mert már megint átvertek a Balatonon. Főleg, hogy az elmúlt hónapok tesztjei alapján nyugodtan mondhatjuk: a tó tele van jobbnál-jobb helyekkel, csak győzz választani az ajánlataink közül.

3_1.jpg

Természetesen ingyenes az app, szóval megéri letölteni. Hogy igazán gyors legyen (és IGAZÁN gyors), a legfontosabb anyagokat az első indításkor letölti a program, ami kábé 50-70 megabájtos adatforgalmat jelent, ilyenkor érdemes valamilyen wifi-hálózaton lenni, ezután minden indításkor csak az új cikkeket húzza le, ami legfeljebb 1-2 megabájtos forgalmat jelent. És az semmi, főleg, hogy tényleg pokolian gyors az app, és hogy offline üzemmódban is tudod majd nézni.

Az egyik legnagyobb büszkeségünk, hogy az I love Balaton normálisan meg tudja különböztetni az északi és déli partot: ha az egyik oldalon vagy, többnyire nem ajánl a másik oldalról helyeket, kivéve, ha a nyugati, vagy keleti csücsökben nyaralsz, vagy rév közelében vagy, mert akkor releváns az infó. A rendszer még mindig nem száz százalékos, de sokkal jobb, mint a legtöbb hasonló próbálkozás az app store-ban, azok ugyanis általában egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy melyik oldalon nyaralsz. Sokat szívtunk vele, és bár még nem hibátlan, elég büszkék vagyunk rá.

2_3.jpg

Arra kérlek titeket, töltsétek le az appot, próbáljátok ki, amikor a Balaton közelében jártok. Ha adtok rá néhány csillagot, annak külön örülünk, a hibajelentéseket meg szeretettel várom ide, mindent elolvasunk, mindent átnézünk, mindenre válaszolunk.

És ha elkerülte volna a figyelmed, itt a direkt link a programhoz. Ha androidos vagy, akkor sincs probléma, mert arra a platformra is elkészítettük az alkalmazást.



Milyen lenne az OS X, ha az iOS 7 felé közeledne?

Egyáltalán nem alap nélküli a felvetés: mivel az elmúlt években az asztali operációs rendszer mind funkcióiban, mind megjelenésében közeledett az mobilhoz, tök logikus, hogy egy nap az iOS 7 minimalizmusa is átszivárog a Macekre. Azt biztosan tudjuk, hogy az OS X 10.9-ben még csak halványan jelenik meg ez a hatás, de talán a 10.10, vagy a későbbi verziók megkaphatják az iOS 7 flat design-ját. Stu Crew annyira lázba jött ettől a gondolattól, hogy készített néhány képet: ezekből már lehet némi fogalmunk arról, hogy milyen lenne az OS X, ha Jony Ive rászabadulna a GUI-ra.

ivericks_max.png

ivericks_finer.png

ivericks_notificationcentre.png

ivericks_itunesminiplayer.png

További képekért kattintsatok ide.



Switcher kézikönyv: iCloud email trükkök, amiket nem próbáltál

A Macworld cikkében néhány tök egyszerű, de hasznos lehetőséget mutatnak be az iCloud webes email felületén. Mivel nem szoktam nagyon ellátogatni az icloud.com-ra, így nem is láttam ezeket a beállításokat, amikor meg először ismerkedtem a webes programmal, valószínűleg átsiklottam felettük.

Pedig milyen hasznosak.

Screen Shot 2013-08-12 at 4.46.05 PM.png

Ugye az iCloud webes felülete, az icloud.com indulása óta a leveleinket elérhetjük akármilyen gép akármilyen böngészőjéből, ezt talán mindenki tudja. Ha nem, most mondom.

Azonban van itt egy-két lehetőség, amit érdemes kifejezetten itt nyomogatni. Ilyen például a Rules.

Screen Shot 2013-08-12 at 4.54.30 PM copy.png

Screen Shot 2013-08-12 at 4.27.45 PM.png

Egy hosszabb posztot írtam már korábban a maces Mail finomhangolásáról, arról, hogyan kell okos szabályokkal könnyebbé tenni az életünk. Az icloud.com-on található Rules azonban más: kicsit több, kicsit kevesebb.

Több azért, mert az itt beállított rule-ok minden eszközünkön ugyanúgy érvényesek lesznek. Akár iPhone-ról, akár iPadről vagy Macről férünk hozzá az @icloud.com postafiókunkhoz, az itt beállított szabályok működni fognak. A Macen beállított rule-ok csak a Macen működnek.

Kevesebb ez a lehetőség azért, mert nem tartalmaz annyi feltételt. A program annyit vizsgál meg, hogy egy adott email kitől jött, kinek van cc-zve, vagy milyen szavakat tartalmaz a tárgy mező, ez alapján az adott mailt áthelyezi, továbbítja vagy törli. A mappába rendezésre tehát kiválóan alkalmas (a weben új mappát is tudunk létrehozni természetesen, a Folders felirat melletti + jellel), mint ahogy a nem kívánt feladók leveleinek automatikus kukázására is csodálatos választás.

Screen Shot 2013-08-12 at 4.26.42 PM.png

Van még itt egy jó gomb: a Vacation. Míg az OS X-es Mailben az automatikus válaszért is szabályt kell pipálgatni, itt ugyanezért csak egyet kell kattintani, és működik. Nem egy nagy csoda ez, de sokan tudják értékeli, akik eddig Mailben oldották meg a kérdést.

Screen Shot 2013-08-12 at 4.25.40 PM.png

Az Accounts gomb alatt az Add an alias... segítségével pedig legfeljebb három alias postafiókot állíthatunk be,  regisztrációknál ezt használni kiváló.




süti beállítások módosítása