almalé és kungfu Rólunk

Hát nem megjött az iOS 6.1.3?

Hát de. Viszont nem különösebben fog érdekelni, ha eddig nem aggódtál a Lock screen biztonsági hibája miatt, vagy nem épp a japán kartográfia a mániád:

fotó.PNG

Alig 18 megabájt az egész.



Hasítanak a Mac-eladások

Mondtuk mi már tavaly is, hogy kár temetni a Macintoshokat. Talán még sokan emlékeztek az év végi buktára, amikor 16 százalékkal kevesebb gépet adott el az Apple, mint egy évvel korábban. Sokan már temették a Macet, ráhordták a földet, iPadből meg iPhone-bóél faragtak neki kopjafát.

1f3d6ad3fb715b662d1e34e9e0f41397.jpg

Pedig tök egyértelmű volt, hogy mi történt: egyrészt a retina MacBook Prók túlárazottak voltak, és csak keveseknek érte meg a csúcsgépet választani, ezt a problémát azonban a közelmúltban egy brutális árcsökkentéssel orvosolta az Apple. A másik körülmény, és ez is nagyon fontos: egyszerűen nem lehetett még kapni az új iMacet, miközben már hónapokkal korábban bemutatták azokat, a vásárlók tehát egyszerűen kivártak. És csak vártak, csak vártak, csak vártak. Erre ugye:

Egészen februárig, amikor az Apple elkezdte leszállítani a gépeket, ami hihetetlen növekedést okozott: az NPD szerint 14 százalékkal nőttek az eladások az előző év azonos időszakához képest. Ez az erősödés tehát nem a gyászos, decemberi bázishoz képest értendő, hanem az eleve izmos tavaly februárihoz képest, amikor egy szintén szép, 5-7 százalékos növekedési periódus közepén járt az Apple.

Annyi a lényeg, hogy ez a negyedév majd rendbe teszi a legutóbbit.



Új iStyle üzlet nyílik, komoly kedvezmények

Miközben az Árkád akkorára nőtt, hogy azt átlagos aggyal fel sem lehet fogni, és ha jól tudom, Magyarország legnagyobb területű plázája lett, az iStyle sem tétlenkedett és berendezett egy boltot a hatalmasra hízott épületben.

Screen Shot 2013-03-19 at 11.55.06 AM.png

Ez nemcsak azért jó, mert egy eddig meg nem hódított városrész kap színvonalas Apple-üzletet, hanem azért is, mert az ilyen nyitások rendszerint komoly leárazásokkal járnak. Nem lesz ez másként most sem: szerdától vasárnapig tíz százalékos kedvezménnyel juthatsz hozzá az összes kiegészítőhöz, szóval ha eddig nem vetted meg a tokot, karpántot meg a többi hasonlót, akkor holnapig már mindenképp érdemes várnod. A nyitás napján egyébként az összes iPad, Mac és iPod is tíz százalékkal olcsóbb lesz.

De van durvább is: az első 50 MacBook Air 13 vásárló, pontosabban azok, akik az alapgépet választják, 75 ezer forint kedvezményt kapnak, így már 299.900 forintért hazavihetik a vékonyka laptopot. Ennyiért rendes Apple-gépet körülbelül azóta nem lehet kapni, hogy elkezdődött a tündérmese, és egekben a dollár meg az euró, szóval kár lenne kihagyni.

Részletek itt.

Disclaimer: az iStyle az Appleblog hirdetője



A mobilok 2019-re gyorsabbak lesznek a laptopoknál

Megjelentek az első tesztek a Samsung csúcstelefonjáról, és ahogy arra számítani lehetett, gyorsabb mindennél. A Geekbench szerint egyértelműen a csúcsot jelenti most a Galaxy S4:

skitched-20130318-145500.jpg

Ha megnézzük a grafikonokat, kiderül, hogy nemcsak a HTC One és a Nexus 4-et nyomta le az új mobil, de lényegében kétszer erősebb, mint az S3-as, vagy az iPhone 5. Pedig tavaly ezek a mobilok is két-két és félszeres gyorsulást hoztak az elődeikhez képest.

Az iPhone 5S nyilván ledolgozza majd a hátrányát, ahogy tavaly tette ugyanezt az iPhone 5, de a lényeg nem ez, vagyis nem csak ez: sokkal inkább az a hihetetlen fejlődés, amit a mobil iparág diktál évről évre. A teljesítmény megállíthatatlanul duplázódik, miközben a számítógépek évente 15-20 százalékot erősödnek. Ha ez így megy tovább, a mobilok lehagyják a pc-ket és Macintoshokat.

Screen Shot 2013-03-19 at 8.34.26 AM.png

Tudom, ez ma még szürreálisan hangzik, de nézzünk egy pillanatra a számokra: a Geekbench kiváló erre, hiszen minden platformon fut és nagyjából összehasonlítható eredményeket ad. Lényegtelen, hogy iOS-en, Androidon vagy épp OS X-en fut a program, az 1.000 pont mindig az egyprocesszoros, 1,6 gigahertzes Power Mac teljesítményét jelenti. Szóval akkor hogy is állunk?

Tovább olvasom


Megrendezett Apple-ellenes kampány Kínában

Egyébként nem nagyon érdekelne, hogy a kínai köztévé (CCTV) fogyasztói jogokkal foglalkozó műsora elővette az Apple-t, amiért a garanciális időn belül felújított iPhone-okra cseréli a hibás eszközöket, nem újakra. Viszont ami az adás után történt, az sokkal izgalmasabb.

A műsor után ugyanis a Sina Weibo (az ottani, ellenőrzött Twitter) megtelt az Apple-t ekéző posztokkal, "miért bánik így velünk az Apple?", "lenézik a kínai embert" és hasonlók, sőt ismert kínai előadók és más hírességek is beálltak a sorba. Úgy tűnt, mindannyian mérgesek, és ennek a Sina Weibón adnak hangot, felhergelve a saját több milliós követőtáborukat.

chinese-students-screaming.jpg

Aztán a tajvani Peter Ho posztja megváltoztatta a hangulatot. Ezt írta:

It turns out Apple played so many tricks on its after-sales service. As an Apple fan, I feel hurt. Do you think such policies will have been approved by Steve Jobs? How about the young people who sold a kidney just to get an iPhone? Apple bullies the consumers as it is a dominant player in the market! Distribute the message at around 8.20 pm.

Szóval szegény fiatalok a veséjüket is eladják az iPhone-ért, blablabla, tegyétek ki az üzenetet 8:20 körül. Nyilvánvaló, hogy az utolsó mondatot nem a posztba szánták, csak az adminnak volt üzenet, hogy az Apple-t ekéző műsor után valamikor élesítsék az énekes szavait. A posztot nem sokkal később törölték.

Ezzel felébredt a gyanú mindenkiben, hogy egy megrendezett lejáratókampányt készítettek, amibe hírességeket is belekevertek. Ho ugyan azt állította, a felhasználói fiókját feltörték, és a nevében posztoltak, de ez a védekezés nagyon gyengusnak tűnik.

Kai-fu Lee, a Weibo egyik legnépszerűbb bloggere, a Google China alapító exelnöke megerősítette a gyanút: azt írta, őt is többször megkeresték tévés producerek, hogy tegyen bizonyos megjegyzéseket a Weibón.Nem ritka eset ez tehát, csak most borult ki a bili, egy amatőr hiba miatt.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása