Lassan hat éve készítjük közösen a blogot, mi a cikkeket írjuk, ti a kommenteket, úgyhogy ha a munka közös, legyen az a haszon is: örömmel jelentjük, hogy a Speedshoppal új partnere lett az Appleblognak, ami jelentős változással jár majd a blog, szóval kicsit mindannyiunk életében.

A nemrég megkezdett együttműködésnek már eddig is láthattátok néhány jelét: a korábbi, eseti videók helyét felváltották a rendszeres anyagok, mostantól minden fontos és néhány kevésbé fontos, de mindenképpen érdekes Apple-termékről mozgóképes anyagot készítünk, a megszokott minőségben (ezek Csaba youtube-os csatornáján bukkanak fel legelőször, érdemes feliratkozni). De ez még semmi: a Speedshoppal karöltve olyan exkluzív, egyedi anyagokat olvashattok majd nálunk, hogy a Ming-Chi Kuóba tekert Gene Munster adja a másikat. Version jóváhagyásával.

És még ez is csak az alapozás: lett egy olyan árakkal dolgozó webshopunk, hogy csak nálunk akartok majd vásárolni, és egy olyan profi szervizünk, ahol darabokra szedünk minden Apple-kütyüt, hogy megmutassuk nektek a rejtett porcicákat (szemfüleseknek biztos feltűnt, hogy az iPad Airrel és a retina Minivel már meg is tettük ezt). És még ti is segítséget kaphattok, ha bárhol elakadtok.

Menjünk sorban. Először is lássuk, mit tud az új webshop.

Megtartottuk, de finomítottuk a korábbi formát, a termékek megjelenítése és a böngészés lett egyszerűbb, átláthatóbb. A felület mögött azonban hatalmas változások mentek végbe: kidobtuk a korábbi joomlás rendszert, és az alapjairól írtuk újra az egész shopot. Így biztonságosabb és szebb lett. És sokkal-sokkal izgalmasabb, a Speedshoppal karöltve ugyanis már most is komoly árelőnnyel vehettek meg egy rakás terméket, és a helyzet minden nappal jobb lesz. Közös munkával építjük ki az ország legjobb webshopját, amiben olyan termékek lesznek olyan árakon, hogy máshol nem is akarsz majd vásárolni.

Screen Shot 2013-11-25 at 08.41.29.png

Azokat a kütyüket szeretnénk ajánlani nektek, amiket mi is szívesen megvennénk. Ez lesz a shop alapfilozófiája. Megkötések pedig nem lesznek: az Apple-termékek is megjelennek az üzletben, beszerzünk nehezen fellelhető cuccokat, vagy akár egyedi termékeket, mégpedig - és itt jön a nagy durranás - olyan áron, hogy érdemes legyen minket választani.

Hogy mást ne mondjunk, az iPhone 5c már most is jóval olcsóbb nálunk, mint az Apple saját üzletében: 185.990 forint helyett 169.990 forintért lehet kapni az Appleblogshopban. 16 ezer forint árelőny pedig nem kevés. De van nálunk jóárasított 8 gigás iPhone 4s is, 114.990-ért - az Apple-től ezt 124.990-ért kapod meg. Alapvetően célunk, hogy mindent a lehető legolcsóbban adjunk, úgy, hogy közben a kiszolgálás minősége és megbízhatósága maximális legyen. És a bolt jövőre is ott lesz, meg az után is, ha szükséged lenne supportra vagy szervizre. Mi segíteni fogunk.

És már alig várjuk, hogy bemutassuk nektek az új iPadeket, Maceket, és azokat az izgalmas kiegészítőket, amiket kinéztünk nektek. Ez egy remek shop lesz, aminek fejlesztéséről folyamatosan beszámolunk a blogon. Titeket pedig arra kérünk, hogy írjatok nekünk, ha szeretnétek valami olyan terméket megvásárolni, amit sehol nem találtok. Legyen szó akár olyan kütyüről, ami egyáltalán nincs Magyarországon. Utánamegyünk.

Mit tud az új Szerviz?

Mostantól a Speedshop szervizével szorosan együttműködve dolgozunk. Szállítunk nektek érdekes infókat, szétszedünk kütyüket, aztán összerakjuk őket a fehér köpenyes, fehér kesztyűs laboros fiúkkal. Egy profi, igényes szervizt értek el tehát a blog fejlécéből, ahol kizárólag gyári alkatrészekkel dolgoznak, mégis nagyon olcsón, hogy a Speedshop legyen az első gondolatod, ha Apple-terméket akarsz javítani. Ha nem hiszitek, nézzétek meg az árlistát.

a.jpg

Mi tehát rendszeresen jelentkezünk majd a laborból, ti pedig, ha bármi kérdésetek van a fiúkhoz, ne habozzatok feltenni nekik az Appleblog fejlécében található gombra kattintva. Azonnal felveszik veletek a kapcsolatot: ha a probléma egyszerűen megoldható, ingyen segítenek emailben, ha szervizes beavatkozásra van szükség, megvizsgálják a hibás terméket, és csodálatosan olcsón meg is javítják. Egy munkanapon belül válaszolnak minden kérdésre.

Mit tud az új partner?

Az új partnerünkkel, a Speedshoppal már megkezdtük a közös munkát, csodálatos együttműködés lesz, meglássátok: egy lelkes csapatot alakítottunk ki (Szuperfejlesztési Tanács - SZT - még hallani fogsz róla), pár hét alatt annyi ötlet merült fel termékekre, tartalomra vonatkozóan, hogy alig győzzük majd megvalósítani őket. De győzzük, mert örömmel adunk a lassan iskoláskorú Appleblognak egy újabb löketet, amivel még sokkal jobb lesz az oldal, mint eddig volt.

Üdvözöljük tehát a Speedshopot, ti pedig üdvözöljétek a gázra taposó Appleblogot.