Ádám múlt héten írt már arról, hogy Tim Cook bejelentése óta szépen erősödnek a vállalat papírjai. Ugye kiderült, hogy jó 60 milliárd dollár értékben vásárolnak majd saját részvényeket, ami meglehetős izgalmakat okozott a tőzsdén, és a tavaly ősz óta folyamatosan gyengülő papírok hirtelen erősödésben kezdtek.
A 700 dollár körüli csúcs után bőven 400 alá is benézett az árfolyam, aztán amikor múlt héten Ádám megírta a cikket, már 446-nál jártunk, most meg 460 körül folyik a kereskedés.
Az elemzők egyetértenek abban, hogy az erősödés nagyobb részt Cook bejelentésének köszönhető, mondjuk szerintem kár szerénykedniük, semmilyen más ok nem látszik most a piacon. Az Apple ugyanis nem jelentett be új terméket, de még csak azt sem sejttette, hogy a közeljövőben bármit bejelent, sőt, Cook szerint ősszel lehet majd számítani a csodára. Az meg még másfél évszak.
Ezzel együtt az elemzők elkezdték növelni a célárfolyamot, Ben Reitzes némiképp az események után kullogva például 465-ről 525 dollárra módosította az értéket.
Hát lelke rajta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.