Tegnap mutatták be a Ferrari legújabb csúcsgépét, az F40-es, az F50-es és az Enzo helyére lépő LaFerrarit, aminek egymás között azért elég hülye neve van.
Az autó viszont csodálatos, és nemcsak megjelenésében, de technológiájában is, hiszen van benne egy 800 lóerős, 6,3 literes, V12-es benzinmotor, meg egy 163 lóerős elektromos motor, ami együtt ugye 963 lóerő, nem is értem, miért nem tekertek még rajta 37-et, hogy meglegyen az ezer. De már ez is elég ahhoz, hogy a LaFerrari 15,5 másodperc alatt elérje a 300 kilométer per órás sebességet, a maximum meg valahol 350 felett van, a pontos adatot még nem publikálták.
Az 1,3 millió eurós autó műszerfala nem emlékeztet a régi szupersportkocsiékra, aki látott mát F40-est, tudja, hogy az belülről körülbelül úgy néz ki, mint egy kimélyített Lada, ez a kocsi viszont tele van luxussal. És most nemcsak az ülésekre, az anyaghasználatra meg a kezelőszervekre gondolok, pedig beszélhetnék arról is, hanem arra az iPad minire, ami mindegyik LaFerrarinak a része lesz. Az utas előtti részre szerelik majd be, méghozzá rögtön kettőt, hogy azokkal szórakoztassa magát az unatkozó anyós, miközben 350-nel utaznak Firenze és Pisa között (haha).
Szóval nem a LaFerrari kapta az iPadeket, hanem a Ferrari FF, de végül is piros-piros, nem? Az FF-ben az a jó, hogy van benne hátsó ülés is, akik itt ülnek, azok nézegethetik majd a két iPad minit, meg játszhatnak vele mondjuk Need for Speedet, száguldoznak a Ferrarikkal, meg hasonló gazdagos dolgokat csinálnak majd hátul.
A kocsiban egyébként használható lesz a Siri is, szóval egy csomó mindent hanggal lehet majd vezérelni. Az iPadet és az iPhone-t legalábbis mindenképp.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.