almalé és kungfu Rólunk

Utazó iPhone: Covent Garden

Londonban járt a kis ribanc, Gyuri beszámolójából megtudjuk, mit látott a helyi, covent gardeni Apple Store-ban. Ami egyébként az Apple Markettal szemben található.

Aívülről semmi különös nincs, átlagos épület, az alatta lévő átjáróban van csak kirakva a "cégér", lazán el lehet sétálni mellette, ha nem az átjárón keresztül sétálunk az utcában. Belül, több szinten lehet Apple eszközöket kipróbálni és vásárolni vagy éppen workshopon/képzésén reszt venni, kis csoportokban. Vásárlás egyszeri, több eladó hordozható kártyaolvasóval járkál, ami megtetszik, felemeled és odaadod neki és maris fizethetsz. Van hagyományos, pultos kassza is. Pörgés az volt rendesen, az eladok keszegesen válaszoltak a vásárlók kérdéseire. Egy vékony, hordozható külső merevlemezzel leptem ki és aztán a hűséges 3GS-em integetett egyet az üzletnek, nem bánta, hogy közben lekaptam.

Apple Market: régi piac épülete átalakítva üzletházzá. Éttermek, üzletek minden irányban, illetve némelyek gurulós, zárható kis bódékból árulják portékájukat - ennyivel utalva a régi korokra. A téren volt zenész és szónokló is, mint ahogy egy régi piacon lenni szokás.



Nem sokon múlt az AMD-s MacBook Air

A Forbes cikke szerint az AMD Fusion APU komoly esélyese volt a 2011-es MacBook Air projektnek. A CPU-GPU kombóval a pletykák szerint komolyan számolt az Apple, vagyis a korábbi találgatások mégsem voltak alaptalanok.

A Fusion-projekt papíron nagyon ígéretes volt, a Llanóval szerelt Airek 2011 közepére voltak betervezve. Aztán nem lett belőle semmi. Egy korábbi Apple-alkalmazott szerint a probléma az volt, hogy az AMD nem tudott határidőre működő példányokat szállítani. Korábbi AMD-s alkalmazottak máshogy emlékeznek, szerintük a projekt tovább jutott. "A kezünkben volt" - állították, de sajnos túl sok volt a hibás egység, így az Apple nem kockáztatott.

Amikor az Apple bejelentette 2005-ben, hogy Intelre vált, Jobs azt is elmondta, a lépés egyáltalán nem volt előzmény nélküli. Sőt, a Mac OS X akkor már 5 éve ment ezen a platformon, folyamatosan fejlesztették, próbálgatták, mielőtt bevezették volna. Amikor nemrég megkérdezték Tim Cookot arról, hogy tényleg lesz-e ARM-mal szerelt Mac, azt válaszolta: "Minden lehetőséget kipróbálunk. Nem zárunk ki semmit." Ami azt jelenti, hogy a pletykák a mindenféle hardverrel szerelt Mac-prototípusokról valószínűleg egytől egyig igazak, aztán hogy lesz-e belőlük valami, nem ettől függ.

És az is biztos, hogy amióta az Apple a Core i-család óta feladni kényszerült saját elképzeléseit, és az Nvidia grafikus gyorsítóit csak a korábbi Core 2 Duós processzorok mellé pakolhatta, nem érzi magát biztonságban, keresi a másik lábat. Most ez nem jött össze.



Leállt az iCloud push Németországban

Az Apple ma bejelentette, hogy a jogi csatározásnak újabb áldozata van Németországban: a cupertinóiak kénytelenek voltak a Motorola nyomására leállítani az iCloud összes push szolgáltatását az országban. Paff.

A leveleket a felhasználók vagy a weboldalon keresztül, vagy az iOS-eszköz átállításával érhetik el - kikapcsolva a push funkciót. A hatás utóbbi esetben annyi lesz, hogy nem azonnal jelennek meg a beérkező levelek, hanem amikor a szerverről lekéri azokat a kliens. A korlátozás csak a mobileszközökre vonatkozik, a Maceket nem érinti a határozat. A még futó MobileMe-előfizetők esetében állítólag a naptár és a kontaktok szinkronizálását is kikapcsolták.

A Motorola 2011 áprilisában támadta meg az Apple-t a mannheimi bíróságon, februárban pedig a bíró megadta a Motorolának a lehetőséget, hogy 100 millió euró letétele mellett letilthatja a kérdéses szabadalommal összefüggő Apple-tevékenységeket. Úgy tűnik, ez meg is történt. Ha a legfelsőbb bíróságon végül kiderül, hogy az Apple mégsem sértett szabadalmat, vagy megfelelően járt el, ebből a pénzből kell kifizetni a cég kárát.

Az Apple természetesen fellebbezett, meglátjuk, mi lesz a történet vége. Viszont a német Apple-felhasználók többet szívnak mostanában, mint egy két hetes reggae-fesztivál összes résztvevője együttvéve.



Valami nagyra készül idén az Apple

Biztosan nem mondanék Tim Cooknak újat azzal, ha az új termékek fejlesztésének fontosságára hívnám fel a figyelmét. Az Apple az utóbbi öt évben remek időzítéssel jelentette be a ráncfelvarrásokat és az igazán meglepő, új termékeit. Pont amikor már megszoktuk volna a termékeket, jött az iPhone, az Air, az iPad, és nagyot szólt az új Apple TV is. Steve Jobs után Tim Cookra vár a vállalat kormányzása mellett, hogy ezt a ritmust tartsa, és hogy embereivel innovatív termékeket találjanak ki. A látnokuk nélkül nyilván nehezebb, de én bízom bennük.

Az Apple tévéje ilyen lehet - bár Jobs még életében rengeteget foglalkozhatott a projekttel. Egyelőre azt sem tudtuk pontosan, idén vagy jövőre jelenik meg egy ilyen készülék, és hogy egyáltalán, a szokásos iPhone- és iPad-frissítés mellett mit várhatunk 2012-től.

Tim Cook azonban a héten összehívta a részvényeseket, és mint ilyenkor szokásos, csepegtetett nekik információkat. Ezáltal nekünk is.

A legfontosabb, hogy bejelentette: olyan termékeket terveznek piacra dobni idén, amitől elszáll az agyunk. Ráncfelvarrások, 20 százalékkal gyorsabb processzorok esetében nem szokás ilyet mondani, így azt sejthetjük, új termék van születőben. Akár egy tévé. Persze rá is kérdeztek, mire Cook nevetett, és azt mondta, mindenki fontolja meg, hogy inkább vesz egyelőre egy Apple set-top-boxot 99 dollárért. Senki sem a maga ellensége.

Cook elmondta, hogy az Apple-nek majdnem 100 milliárd dollárja van készpénzben, és hogy nagyon gondolkoznak azon, mit tegyenek ezzel a pénzzel. Sokat fektettek be a beszállítói láncba, az Apple Store-okba, felvásárlásokba. "De még mindig rengeteg pénzünk van. Őszintén szólva ez több, mint amire szükségünk van, hogy működtessük a céget" - mondta. A részvényfelosztás lehetőségét elvetette.

A Facebookot a barátjuknak nevezte, és reményei szerint a jövőben jobban használják majd a lehetőségeit. Hát ilyenekről volt szó, idén sem fogunk tehát unatkozni.



Heti Apple-csaj: Stana

Harmelin hívta fel a figyelmem a Stana Katic nevű színésznőre, akit a legtöbben a Castle-ből ismerünk. A sorozatban nyomozónőt alakít, és hát nincs is annál dögösebb, mint amikor egy jó csaj időnként akár le is puffanthatna valakit.

A még csak 33 éves, kanadai lány szerb-horvát származású és egy rakás sorozatban szerepelt, mielőtt 2008-ban befutott volna a viszonylagos ismertséget hozó Castle. Azóta pontosan tudjuk, hogy milyen jó nő:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása