almalé és kungfu Rólunk

Batman az iPaden

Körülbelül tíz éve nem vagyok nagy játékos, az utolsó, amit tisztességesen végigvittem a GTA 4 volt (meg az iOS-es SimCity), és a lányom születése óta csak tovább romlott a helyzet. Biztos ezért történhetett meg, hogy az augusztusban bemutatott The Dark Knight Riseslet csak most sikerült letöltenem.

Meg azt is tegyük hozzá, hogy ha nagy ritkán veszek egy játékot, azt mindig az App Store toplistájának az éléről választom, és a TDKR pont most ért oda. És egy utolsó kiegészítés: nyolc éves koromig egyáltalán nem érdekeltek a szuperhősök, aztán 1989-ben bemutatták az első Batmant Tim Burton rendezésében, és akkor elhatároztam, hogy nemcsak űrhajós leszek, meg kamionsofőr, de a Batman is.

Ezzel a játékkal úgy fest, hogy a három nagy terv közül a denevéremberséghez állok a legközelebb.

A Gameloft játéka ugyanis meglepően jó hangulatúra sikerült, a küldetések teljesítése közben viszonylag hamar úgy érzed magad, hogy tényleg te vagy a bőrruhás fickó. Segít ebben a szuper grafika, ami a legjobb pillanataiban a Max Payne-re emlékeztetett, pontosabban arra az érzésre, ami jó 11 éve járt át, amikor először találkoztam vele.

A karakterek ugye adottak, a trilógia biztosítja hozzájuk a hátteret, ami óriási előnye a programnak, hiszen nem kell minket képbe helyezni, nem is foglalkoztak ilyesmivel a Gameloftnál: feltételezték, hogy ismerjük Bruce Wayne, Bane és Selina mozgatórugóit, úgyhogy gyorsan egymásnak eresztették őket és átadták a játékosnak az irányítást.

fotó 1_2.PNG

Kicsit utána olvastam, a komolyabb szaklapok fikázták a faék egyszerűségű irányítást és harcokat, én igazi hétvégi játékosként inkább értékeltem ezt: nem kell bonyolult kombókat megtanulni ahhoz, hogy Batman mindig nagyon menőn nézzen ki. Bosszantott volna, ha a szuperhősöm az első bénázásaim alatt inkább emlékeztetett volna a bőrruhába húzott Paudits Bélára, mint az igazi Batmanre, és nagyon elégedett voltam, amiért a kijelző fogalom nélküli nyomogatására is olyan verekedéseket láttam, amilyeneket a filmben.

fotó 4_1.PNG

fotó 5-1.PNG

Mert Batman aztán üt minden irányba, ha nyolcan állják körbe, az az alapértelmezett, hogy mindenki kap egy erős gyomrost, vagy valamilyen más batmanest, nagyon komoly, izmos harcok jelennek meg a kijelzőn, ami segít abban, hogy tényleg Batmannek érezd magad.

fotó 2-1.PNG

fotó 3-1.PNG

Közben a történet halad előre és a verekedések közt általában valamilyen faék egyszerűségű logikai feladványt is meg kell oldanod, ami megint csak a színesítésről és nem a játékos megszívatásáról szól. Máskor meg azzal teszik érdekesebbé az időtöltést, hogy közelről mutogatják Selina fenekét.

fotó 3_1.PNG

Engem tökéletesen lekötött a The Dark Knight Rises, és aki hozzám hasonlóan komolyabb elmélyülés nélkül akar egy jót játszani, az biztos nem fogja megbánni azt az 5,5 eurót, amibe kerül. Annyit egyébként feltétlenül meg is ér.

Disclaimer: Az Appleblog részt vesz egy Affiliate-programban, ha a posztokban elhelyezett linkekre kattintva vásárolod meg az App Store-os programokat, részesedést kapunk a vásárolt összegből. A program ára nem változik, csak jó lesz nekünk. Ha nem akarod, hogy jó legyen nekünk, írd be simán a Google-be a program nevét, és megkapod jóság nélküli App Store-os linket.



Az iPhone-ommal fizetek mindenhol

E heti hirdetőnk a Mastercard, akik egy érdekes kísérletre invitáltak minket.

Mint korábban már írtam, egy Magyarországon most induló szolgáltatást tesztelek: kipróbálom, milyen lehetőségek vannak itthon az NFC-s fizetésre, és megkísérlem használni a Mastercard Mobile alkalmazást is az online rendelésekre. Sőt még tovább megyek: a Mastercard kérésére megpróbálom egy hétig csak a fenti két fizetési módszert használni a mindennapi vásárlásaimhoz. Két posztban foglalom össze a tapasztalataimat, amiket megpróbálok úgy megírni, hogy egyben gyakorlati segítségnyújtás is legyen azoknak, akik szintén most ismerkednek a lehetőségekkel.

Hajrá.

Egyes számú erőforrás: PayPass matrica

Először is lássuk a technikai hátteret és lehetőségeket. Ugye az NFC-s chipet sokan már a tavaly megjelent iPhone 4S-be is várták, még többen viszont azt sem tudták, mire is használnák, ha lenne. Az NFC-s technológia alkalmazásra a fizetésre nem új keletű a nagyvilágban, lényegében a leggyorsabb vásárlást teszi lehetővé: a boltban mondják az összeget, odatartod a kártyát/matricát/telefonodat a leolvasóhoz, hozzá sem kell érinteni, és már köpi is ki a számlát, kis értékű (5000 forint alatti) vásárlásoknál PIN kód sem kell. Nem kell készpénz, nem kell a kártyát bedugni, várni a bank válaszára, újra próbálkozni. Kényelmesen hangzik, főleg nálunk, ahol a betárcsázó modem sebességével kommunikálnak a bankokkal a terminálok.

Noha még az iPhone 5-ben sem jelent meg a lehetőség, attól még mi kipróbálhatjuk, milyen érzés a bevásárlás így. Ehhez el kell menni a bankba, ahol a folyószámlánk van (jelenleg a PayPass esetében ez az OTP, Raiffeisen vagy Takarékbank lehet), és bemondani, hogy szeretnénk egy PayPass matricát. Kicsit majd értetlenül néznek, nálam is így volt, gyorsan utánaolvastak a teendőknek, és kezdődhet a kábé 10 perces igénylési folyamat. Papír aláír, terminálon PIN kód megad, két hét múlva nézzek vissza, akkor már biztos kész.

Miután érte mész, gyakorlatilag készen áll minden a használatra. A PayPass kártyához képest ez annyiban más, hogy kisebb, és ragad: felragaszthatod akár a mobilodra, és akkor hozzám hasonlóan eljátszhatod, hogy az iPhone-ban is NFC chip van. És akkor így már írhatsz posztot "Az iPhone-ommal fizetek mindenhol" címmel.

Kicsit ormótlan a vastagsága miatt, de meg lehet szokni. Ha leszedem, máshová állítólag nem tapad fel, de a tárcámban még akkor is hordhatom, így okoskodtam.

P1120096_1.JPG

P1120098.JPG

P1120101.JPG

Kettes számú erőforrás: Mastercard Mobile

A Mastercard Mobile használata még egyszerűbb. Le kell tölteni egy ingyenes appot az AppStore-ból - nem találnátok ki, Mastercard Mobile a neve -, és beregisztrálni a bankkártyánkat. Itt az azonosítás több lépcsőben történik: a bankkártya adatok megadása után egy előre generált karaktersort kell elküldenünk sms-ben egy megadott számra (az app előkészít mindent), a válaszkódot beírni az alkalmazásba. Megadtam egy alfanumerikus jelszót is, ez az mPIN, amivel a vásárlásokat igazolhatom. Ezután hozzájárultam a 99 forintos aktiválási díj levonásához, az erről érkezett sms-ben szintén egy kód volt, amit megint beírtam, majd megadtam a bankkártyám nevét. Érdemes az app indításához is beállítani egy jelszót egyből, a beállítások között tehetjük meg. Kábé öt perc volt a teljes procedúra. Segítségével feltölthetjük a telefon- vagy taxikártyáinkat, a sárga csekkeket fizethetjük be, vagy online vásárlásnál hivatkozhatunk rá.

Tovább olvasom


Egy év Jobs nélkül

Ma van Steve Jobs halálának első évfordulója. És mivel az Apple egy nagyon személyes műfaj, Steve Jobs elképzelésének fizikai kivetülése, érdekes látni, ahogy az álmodó távoztával hogyan jár tovább magától a cég. A régi és az új emberek vezetésével. Én ezt tartom az egyik legizgalmasabb folyamatnak jelenleg a cupertinói cégnél, nem a Maps app sorsát.

Nem szeretnék Jobs-életrajzot írni az alkalomból, sem egy éves összefoglalót írni a főbb hírekből. Hosszas elemzésekbe sem mennék bele, ezt megtettem itt, aki akarja, ezt is elolvashatja.

steve-jobs-apple.jpg

Összességében azt gondolom, hogy Tim Cooknak nagyon nehéz a dolga. Mindenki úgy bámul rá, mint egy féllábú balettáncosra, fürkészik, miben tér el a vezetési stílusa Jobsétól. Figyelik a termékeket, vizsgálják, kiadott volna-e ilyet az alapító. Miközben az elmúlt egy év tényleg csak a lendületről szólt, hiszen az iPhone 5-ös volt az utolsó Apple-termék, amivel Steve Jobs határozott utasításokat, elképzeléseket fogalmazott meg. Csak most, egy év után engedte el a kezüket.

A termékeket tehát egyelőre felesleges vizsgálni (az Apple Maps appot is még Steve Jobs kezdte el fejleszteni, hogy kiváltsa a Google Mapsot), vannak viszont olyan apróságok, irányok, amikből lehet következtetni a következő évben tapasztalható változásokra. Nem tűnik fontosnak, pedig az: az Apple sokszor kér elnézést. Visszavonják a reklámokat, ha nem tetszik a kritikusoknak, Browett egy teljes retail-stratégiát szív vissza a közvélemény nyomására (nagyon jól is tette egyébként), Cook levélben marasztalja el magát, és a kollégái munkáját a Maps miatt. Szimpatikus kommunikáció, hogyne, kérdés, hogy ha ez az irány erősödik, mi történik a vállalattal. Izgulni szerintem egyelőre nem kell.

Sokan aggódnak, hogy az új emberekkel hígul a vállalati kultúra, hogy lassan átalakul a cég, ahogy egyre több olyan dolgozó kerül be, aki nem ismerte a Jobs-korszakot, és képes megtartani a korábbi munkahelyein szerzett rutinjait. A Businessweek több tucat jelenlegi és korábbi Apple-alkalmazottat kérdezett meg erről, és ez a sommázott vélemény: jobb kedvű lett a cég, átláthatóbb a működés. Kevesebb megszállott éjszakai telefonhívás érkezik, a mérnökökre sem gyakorolnak akkora nyomást, hogy dolgozzanak a tengerpari nyaralás helyett.

Megengedhetetlen. Jó hogy nem mindjárt élvezik az életet.

Szóval én egyelőre nem izgulok a vállalatért, alapvetően jól csinálják, amit csinálnak. Viszont nagyon érdeklődve várom, mi jön most, szerintem a következő egy év kulcsfontosságú lesz a cég életében. Rajta tartjuk az ujjunkat az ütőeren.



Megjelent a legjelentéktelenebb OS X update

Aki a frissítések megszállottja, biztos örülni fog annak, hogy megjelent a Mac App Store-ban egy update az OS X-hez, de gyorsan tisztázzuk: ez a mostani annyira jelentéktelen, hogy még külön verziószámot sem kapott. Simán csak kiegészítés a 10.8.2-eshez.

Azt se mondanám, hogy tömeges hibajelenségeket javít. Főleg azoknak eshet le nagy kő a szívéről, akik japán karaktereket szoktak a Mail levelekbe írni, vagy akik legalább 64 gigabájt memóriát használnak.



Apple Store Down

Bezárt az Apple Store, és mivel Cupertinóban éjfél körül jár az idő, el sem tudjuk képzelni, mi lehet. Én mondjuk nagy termékfrissítésre most nem számítok.

Screen Shot 2012-09-14 at 8.35.34 AM.png

Pedig lenne értelme, mindhárom asztali gépnek rég lejárt a szokásos ideje, és noha a Mac Próból Tim Cook csak 2013-ra ígért egy nagy frissítést, iMacből és Mac miniből is nagyon kéne egy update.

De az is lehet, hogy az oldal valamilyen módon reflektálni fog Steve Jobs halálának egy éves évfordulójára, hiszen az ma van.

update: újra elérhető a store, én semmi változást nem látok. Ti hogy vagytok ezzel?




süti beállítások módosítása