Nyilván mindenki tett egy erőtlen próbálkozást, hogy a fejében kimondja a fenti szót, a mai helyszínt. Ki mit mondott? Én Gyerokabungot.
A Gyeongbokgung szó egyébként annyit tesz, hogy a "palota, amit igencsak megáldottak a mennyben", és Dél-Koreában van.
Több épületből áll. Ilyen a Gangnyeongjeon, a Geunjeongjeon, Gwanghwamun, a Gyeonghoeru, a Gyotaejeon vagy a Geoncheonggung. Az én fejemben ez úgy szólt most, hogy ganyon, gujon, gvarhum, gyóhere, gitáj és geographic channel.
Itt járt Utazónk, de nem azért jött, hogy ismerkedjen a dél-koreai kultúrával. Valójában a versenytársakat jött kémkedni, innen nem messze ugyanis a Samsung főhadiszállása terpeszkedik.
Cactus, Utazónk aktuális "kísérője" így ír:
Ezt a képet Koreában lőttem a szöuli Gyeongbokgung palota bejáratánál még idén áprilisban. Már régóta terveztem beküldeni nektek, de nem akartam fölöslegesen kelteni az indulatokat, hogy a Samsung főhadiszállása környékére is eljutott a kis ribanc. Egyébként arrafelé simán megfér a két márka egymás mellett, igaz mindenki kezében valamilyen "okos" készülék van.
Ezt nevezem SmartEast-mentalitásnak. Éljen.
szucsadam
2012.06.23. 15:27
A SmartEast csapata újra lecsapott. Ellátogattunk az Android Meetupra, voltunk a Vodafone Lumia eseményén a SmartStore-ban, és persze hírek Ancsától, ahogy máshol nem kapjátok meg.
weboldalunk | videóink | írj nekünk!
A videót Polcz Péter készítette
szucsadam
2012.06.23. 09:24
Címkék: itunes samsung android
A Samsung egy Easy Phone Sync nevű appot készített, ami az iOS-ről Androidra váltóknak könnyíti meg az életét. Segítségével a zárt iOS-rendszerből nagyon könnyen lehet adatokat átrántani a Samsung Galaxy készülékekre. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az alkalmazás képes szinkronizálni az androidos készülékeket is iTunes-szal.
Emlékezhetünk, néhány éve a Palm is bepróbálkozott azzal, hogy a Pre telefonokat alkalmassá tette iTunes-szinkronizálásra: elhitették az asztali Apple-szoftverrel, hogy a Palm telefon valójában egy iPod. Az Apple ezt nem nézte jó szemmel, és egy ideig ment a harc, meg a szoftver folyamatos elállítása.
A Samsung más utat választott, de ugyanezzel a céllal. Az Easy Phone Sync program két komponensből áll, az egyiket a Samsung készülékre, a másikat az asztali gépre (Windows vagy OS X) kell feltenni. Utóbbi folyamatosan szinkronizál minden adatot az iTunes-szal (a megvásárolt és ott tárolt zenéket, a kontaktokat, üzeneteket, fotókat és videókat), míg előbbi felpakolja ezeket a Samsung készülékeire. Mivel az asztali program folyamatosan naprakész marad az iTunes-tartalmakat illetően, továbbra is lehet használni az Apple médiaközpontját, miközben az abban tárolt tartalmak jelennek meg a Galaxy készülékeken.
Várjuk az Apple válaszát.
Magyarósi Csaba
2012.06.22. 17:10
Címkék: applecsaj
Aki nem nézi a TV2 sorozatát, az is találkozhatott már a 23 éves Szabó Zsófival, aki 1988-ban született Orosházán, és aki a Kossuth-díjas Szabó Gyula lánya (színházi szerepei mellett a Magyar Népmesék narrátoraként és Columbo magyar hangjaként volt ismert.
Most azonban nem róla, hanem a lányáról írunk, Zsófi ugyanis nemcsak a Jóban Rosszban szereplője, nemcsak színházi színész, de még van videoklipje is, Deja Vu címmel.
Ebben nem a cím érdekes, hanem Zsófi:
Zsófinak persze van egy rakás jó fotója, CKM-ből, Nánási Páltól, mindenhonnan:
De az Appleblog szempontjából azok a legérdekesebbek, amiket magáról készített egy iPhone segítségével:
Éljen Zsófi!
Köszönjük NyáriMikinek a találatot!
Magyarósi Csaba
2012.06.22. 14:25
Címkék: macbook pro retina
Érdekes egy darab lett az új MacBook Pro, ami kiválóan rávilágít az Apple menőségére. Beszerezték a világ legjobb, 2880x1800 pixeles, 15 colos paneljét, és a lehető legokosabban használták fel azt. Amikor még csak a pletykákban létezett a kijelző, sokan féltek attól, hogy láthatatlanul kicsik lesznek a betűk egy ilyen felbontású, ekkora képernyőn, az Apple-nél azonban nem hülyék dolgoznak. Éppen ezért a hatalmas pixelszámot nem a munkafelület óriásira növelésére, hanem a megjelenítés tökéletesítésére használták fel.
Látszólag ugyanis ezek az asztalméretek jelennek meg a kijelzőn:
1024 x 640
1280 x 800
1440 x 900
1680 x 1050
1920 x 1200
De akármelyik felbontást is választjuk, a rendszer elkezdi duplázgatni, majd arányosítani a képpontszámot a 2880x1800 pixelre, szóval egyszerre lesz olvasható és gyönyörű a végeredmény.
De mi van akkor, ha valakinek a natív, 2880x1800 pixelre van szüksége? Ha nem retten meg az apró betűktől, mert olyan feladatot végez, ahol már nincs szükség betűkre, ellenben létszükséglet a minél nagyobb munkatér? Az Apple erre nem ad megoldást, a Wineskin nevű szoftverfejlesztő viszont igen: elérhetővé tett egy kódot, amit csak le kell futtatni és máris átáll natív felbontásra a panel.
Visszaállításhoz csak be kell menni a System Preferencesbe és kiválasztani valamelyiket az Apple által kínált felbontásból. Már ha megtaláljátok az alma-menüben a System Preferences-feliratot.