Mostanában minden a MacBook Prókról szól, ami érthető: ebben a termékkategóriában tud a legnagyobbat durrantani az Apple, az új, alacsony fogyasztású, négymagos Intel Ivy Bridge processzoroknak, a Retina kijelzőknek, az állítólag frissülő, vékonyabb dizájnnak, és az optikai meghajtó helyére kerülő ssd-nek valamint akkumulátornak köszönhetően. Sőt, állítólag még USB 3-as is lesz.
Minden lesz.
A legújabb hírek szerint azonban a forradalom a többi típust is eléri az Ivy Bridge processzorokkal. Ezekben a csipekben olyan grafikus gyorsító van, ami alacsony fogyasztás mellett is képes a 4K-s, szóval elképesztően részletgazdag megjelenítésre. Éppen ezért a szakértők azzal számolnak, hogy a Pro mellett frissül az Air is: kevésbé lesz forradalmi a változás, nem alakul át a design, nem módosítanak a felépítésen, de Ivy Bridge processzor kerül a vékony laptopokba is, így ebben a méretosztályban is megérkeznek a Retina Display-kijelzők.

Az elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a több pixel szükségszerűen nagyobb fogyasztást jelent, és az Airnél kevesebb játékterük van a mérnököknek, mint a Prónál, ahol az optikai meghajtó helyére részben nagyobb akkumulátor kerülhet. Az Airben már nincs szabad hely, szóval nagy feladat, szép feladat a retinásítás.
Ennél kisebb kihívást jelent, de sokaknak legalább ekkora örömöt okoz, hogy állítólag az iMac is nagyfelbontású kijelzőt kap. Itt legalább nem lesznek akkumulátorproblémák.

Lényeg, hogy a különböző források abban egyetértenek, hogy az új gépek a nyári WWDC-n mutatkoznak be, kevesebb mint egy hónap múlva.
Magyarósi Csaba
2012.05.16. 08:20
Címkék: piac tablet
Az iSuppli nemcsak az Apple-gépek feldarabolásában, hanem piaci részesedésük kiértékelésében is elég jó. Az elemző szerint a idén akár a teljes tabletpiac 61 százalékát is megkaparinthatja az Apple, ami még az 55,1 százalékos tavalyi utolsó negyedéves eredményhez képest is növekedést mutat.
2011. végén a Kindle Fire borította fel az erőviszonyokat, az Amazon készülékével az Android-platform 41,1 százalékot kaparintott meg a tabletpiacból.

A hype csökkenése és az új iPad megjelenése miatt ez a szám idén 38,4 százalékra csökkenthet az iSuppli szerint, aki azt állítja: az Apple 61 százaléka mellett nem nagyon akad majd olyan gyártó, amelyiknek két számjegyű lesz a piaci részesedése 2012-ben.
Különösen igaz ez a vállalati szektorra, aminek az igényeit a ChangeWave mérte fel a közelmúltban: kiderült, hogy a tabletvásárláson gondolkozó cégek 84 százaléka választaná az iPadet, 8 százaléka a Samsungot, 6 százaléka az Amazont és 4 százaléka a HP-t.